Keresés

Az OMM 3 modern DN tudott volna bevetni és a 2 német hajót - az angol-francia flottának pedig a csapatszállítások fedezése volt a fő feladata ekkor, s nem a hegemóniát biztosító csata megvívása, lásd az előbb említett német üldözés feladása logikus döntés volt.  Hasonló rajdolásra gondoltam, mint ami történt az olasz hadüzenet után... akkor ki tudtak futni, meglepetést okozni és elég nagy pusztítást végeztek a tűzcsapásokkal a kikötőkben, partmenti vasútvonalakban. Az olasz felvonulásba elég szépen bele is zavartak. Port Said és a csatorna, Málta, Ciprus megrongálása némi kockázatot megért volna.

Bár látszólag jó ötlet, néhány alapvető probléma van vele:

Az évtizedekig tartó partvédelmi flottaépítés hatására a mi hajóink döntő többsége kisebb és rövidebb hatótávú volt az azonos kategóriájú nyílttengeri egységeknél. Polából még Korfu is a kísérőhajók hatótávjának végső pontja volt, nemhogy a távolabbi célpontok. Éppen ezért a titkos német-om-olasz terv szerint a 3 flotta egységei dél-olasz kikötőkben egyesültek és közös – om vezetésű – irányítás alatt tevékenykedtek volna, ekkor is Málta blokádját és az afrikai francia csapatok áthajózását akadályozva, ennél messzebb még innen sem terveztek 1. körben. Ennek megfelelően készültünk mi is, az olaszok szintén, egészen aug. elejéig elhitetve velünk, hogy készülnek a fogadásunkra a támaszpontok, halmozzák a szénkészleteket stb. Majd közölték a semlegességüket, amivel az egészet keresztülhúzták, innentől a kb. egál erőviszony 3x-os antantfölénnyé változott, ha ki is futunk az Adriáról a nagy egységekkel gond nélkül kiállítanak egy elsöprő túlerejű üldözőflottát és még egyet ami lezárja a visszautat. Innentől meg flotta híján Szerbia ellátása szabad, az egész partvidékünk védetlen stb.

De a kifutással is gondok lettek volna, ugyanis a két német hajó szökése pont annak volt köszönhető, hogy a flottánk kifutott az egyesülés fedezésére, így az antantflotta ránk figyelt, ezáltal a németek elszökhettek kelet felé. Mi ugyanezt csak a szemük láttára, lassabb hajókkal őket le nem hagyva tehettük volna. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy mi még akkor sem álltunk hadban, amikor a német hajók már török kikötőkben pihentek. Mire meg beállt a hadiállapot a teljes antantflotta felvonult, így esélyünk sem lett volna sem a visszatérésre, sem a hatékony rajtaütésekre.

Ezt tehát nem kérném számon a vezetésen, amin már inkább lehetne vitatkozni az a törökök ellátásának késlekedése Gallipoli idején, az otrantói tengerzár elégtelen erőkkel való támadása, a caporettói áttörés idején elmaradó támogatás, a cattarói bázis elhanyagolása, az elégtelen kikötői készültség Polában stb.

Valóban ez volt a stratégia, csak az OMM flottáját betoji tengernagyok vezették, akik a nehézegységeket akkor sem merték bevetni, amikor reális esélyük lett volna sikerre, lásd egészen pontosan a háború kezdetére gondolok, nevezetesen a Goeben csatacirkáló és a Breslau könnyűcirkáló rajdolása után amennyiben kihajózik a flotta a 3 bevethető DN-val ( a Szent István még épült) és megfelelő számú kísérő cirkálóval, rombolóval és összetalálkoznak valahol Korfu és Málta közt a két német hajóval igen érdekes helyzet állt volna elő. A szöviknek ugyanis egy ekkora hajóraj elleni ütközethez nem volt elég modern egységük a térségben.

Borítékolhatóan nincs csata, a hajóraj meg szépen bombázhatta volna a Kelet-Mediterránum valamennyi érdemi flottabázisát, vagyis Máltát, Ciprust, Alexandriát és bónusz ajándékként Port-Saidnál a Szuezi-csatorna kijáratát... majd hazahajókáznak mielőtt az Antant erősítés megérkezik Angliából és Toulonból. Persze az említett tengernagyok attól féltek, hogy elvágják a visszavonulásukat az Adriára és ezért ki se mertek hajózni....