Keresés

Valóban ez volt a stratégia, csak az OMM flottáját betoji tengernagyok vezették, akik a nehézegységeket akkor sem merték bevetni, amikor reális esélyük lett volna sikerre, lásd egészen pontosan a háború kezdetére gondolok, nevezetesen a Goeben csatacirkáló és a Breslau könnyűcirkáló rajdolása után amennyiben kihajózik a flotta a 3 bevethető DN-val ( a Szent István még épült) és megfelelő számú kísérő cirkálóval, rombolóval és összetalálkoznak valahol Korfu és Málta közt a két német hajóval igen érdekes helyzet állt volna elő. A szöviknek ugyanis egy ekkora hajóraj elleni ütközethez nem volt elég modern egységük a térségben.

Borítékolhatóan nincs csata, a hajóraj meg szépen bombázhatta volna a Kelet-Mediterránum valamennyi érdemi flottabázisát, vagyis Máltát, Ciprust, Alexandriát és bónusz ajándékként Port-Saidnál a Szuezi-csatorna kijáratát... majd hazahajókáznak mielőtt az Antant erősítés megérkezik Angliából és Toulonból. Persze az említett tengernagyok attól féltek, hogy elvágják a visszavonulásukat az Adriára és ezért ki se mertek hajózni....

A hivatalos stratégia az volt, hogy az olasz szövetségesekkel együtt nekimegyünk a francia és az esetlegesen megjelenő kisebb brit erőknek.

Nem hivatalosan meg már flottaépítési versenyben voltunk az olaszokkal, hogy egymással rendezzük az Adria birtoklását.

Mindkét variációban reális esélyek és viszonylag kiegyensúlyozott erőviszonyok voltak, amivel nem tudtunk mit kezdeni, hogy az olaszok nem szálltak be, így egyedül nem volt esélyünk a két antant állam ellen, majd 1915-ben az olasz átállással végleg borult minden. Ilyen erőviszonyok mellett csak a partvédelem-rajtaütések-tengeralattjárók maradtak meg mint lehetőségek a harcra.

Egy ilyen drága flotta birtokában nem is az volt az alapkoncepció, hogy partvédelemre rendezkednek be, hanem aktív tengeri háborúra készültek.  Ezzel szemben a nehéz egységek még a németeknél is passzívabbak voltak a háború alatt.