Keresés

mondom. Kréta szigetén van egy Oaxosz nevű város, amelynek egy időben Etearkhosz volt a királya. Volt egy leánya, Phronimé, akinek már nem élt az anyja. Etearkhosz másodszor is megnősült. Amikor a második feleség beköltözött a házába, minden tettével azon volt, hogy Phroniménak kegyetlen mostohája legyen; rosszul bánt vele, és minden gonoszságot kieszelt ellene. Végül bujasággal vádolta meg a lányt, s férjével elhitette, hogy a vád igaz. A megtévesztett Etearkhosz szörnyű vétket készült elkövetni tulajdon leánya ellen. Lakott akkoriban Oaxosz városában egy Themiszón nevű thérai kereskedő; ezt Etearkhosz vendégbarátjává fogadta, és esküt vett tőle, hogy minden szolgálatot megtesz, amire kéri. Miután így megeskette, eléje vezette saját leányát, és megparancsolta Themiszónnak, hogy vigye magával, és dobja a tengerbe. Themiszón azonban nagyon megharagudott, amiért Etearkhosz így rászedte az esküvel; felbontotta a vendégbarátságot, amjd fogta a lányt, és elvitorlázott vele. Hogy azonban az Etearkhosznak adott esküjét mégis megtartsa, a nyílt tengerre érve köteleket hurkolt a lányra, leeresztette a tengerbe, de mindjárt fel is húzta. Azután a lánnyal együtt megérkezett Thérára.

155     Ott egy Polümnésztosz nevű előkelő thérai férfi ágyasa lett Phronimé, és egy idő múlva fiat szült neki. A gyermeknek gyenge hangja volt, s dadogva beszélt; a théraiak meg a kürénéiek szerint ezért kapta a Battosz nevet. Én azonban úgy gondolom, hogy eredetileg más neve lehetett a fiúnak, s csak Líbiában lett Battosz, mégpedig a Delphoiban kapott orákulum és a ráruházott nagy tisztség folytán. Líbiai nyelven ugyanis a „battosz” szó királyt jelent, s – gondolom – a Püthia ezért nevezte őt így orákulumában, mivel tudta, hogy király lesz Líbiában. Tudniillik, amikor az ifjú férfivá serdült, elment Delphoiba, hogy gyenge hangja miatt tanácsot vagy jóslatot kérjen. A Püthia ezt az orákulumot adta neki:

Hangot kérsz, Battosz: de most elküld Phoibosz Apollón

Nyájtermő Líbia földjére – hazát alapíts ott.

Tehát mintha görögül ezt mondta volna neki: „Hangot kérsz, ó király.” Ő pedig így felelt: „Istenem és királyom, én a hangom miatt jöttem a jóslatodat kérni, ám a te válaszod más dologra vonatkozik, amelynek végrehajtása lehetetlen számomra. Te azt parancsolod, hogy alapítsak kolóniát Líbiában; no de honnan volna nekem ehhez képességem és erőm?” Így beszélt Battosz, de az istenséget nem tudta rávenni, hogy más jóslatot adjon, hanem ugyanazt az orákulumot ismételte meg. Battosz eltávozott, s visszatért Thérára.

156     Ezek után balszerencse kezdte üldözni Battoszt meg Théra többi polgárát, s ők sehogy sem tudták kideríteni kudarcaik okát. Végül is Delphoiba küldtek orákulumért, hogy mit cselekedjenek a bajok elhárítása végett. A Püthia kijelentette: jobbra fordul a sorsuk, ha segítenek Battosznak kolóniát alapítani a líbiai Kürénében. Erre aztán a thérabeliek elküldték Battoszt két ötvenevezős gályával. El is mentek Líbiáig, mivel azonban nem tudták, hogy mitévők legyenek, visszatértek Thérára. A városbeliek azonban rájuk lövöldöztek, amikor közeledtek a parthoz, és nem engedték meg a hajók kikötését, hanem felszólították őket, hogy hajózzanak vissza. Azok kénytelenek voltak visszahajózni, s gyarmatot alapítottak a líbiai tengerpart közelében fekvő szigeten, amelynek — mint már említettem — Platea a neve. Úgy mondják, ez a sziget akkora, mint a mai Küréné városa.

157     Itt laktak két évig. Mivel azonban rosszul ment a soruk, egy társukat hátrahagyva felkerekedtek, s elmentek Delphoiba. A jóshelyre érkezve orákulumot kértek, s elmondották, hogy most már Líbiában laknak ugyan, de a sorsuk egy cseppet sem fordult jobbra. A Püthia ezt az orákulumot adta nekik:

Jobban ismered-é Líbiát, mint Phoibosz Apollón?

Véges agyad bölcsebb-e talán, mint az isteni elme?

Ennek hallatára Battosz és emberei visszahajóztak a szigetre. Megértették, hogy az istenség semmiképpen sem engedi el nekik Líbia gyarmatosítását. A szigeten felszedték otthagyott társukat, és magában Líbiában telepedtek le, szemközt azzal a szigettel, amelynek Azirisz volt a neve. Ezt a helyet minden oldalról igen szép ligetek veszik körül, s egyik oldalát folyó öntözi.

lyek a maguk területén megalapították Lepreon, Makisztosz, Phrixai, Pürgosz, Epion és Nudion városokat. Ezek többségét az én időmben elfoglalták és kifosztották az élisziek. Ami pedig Kalliszté szigetet illeti, az Théraszról, a telepesről a Théra nevet kapta.

149     Thérasz fia azonban nem akart apjával együtt elhajózni. Thérasz akkor azt mondta neki, maradjon hát, de úgy fog élni, mint juh a farkasok között. Emiatt az ifjúra ráragadt az Oiolükosz csúfnév, mely aztán teljesen kiszorította az eredeti nevét. Oiolükosz később fiat nemzett, akinek Aigeusz volt a neve; a spártaiak egyik nagy nemzetségének tagjait róla nevezték el Aigeidáknak. Amikor ennek a nemzetségnek az újszülöttei sorra elhaltak, egy orákulum tanácsára a nemzetség templomot épített Laiosz és Oidipusz Erinüszeinek tiszteletére, s attól fogva a gyermekek életben maradtak. Ugyanez történt Théra szigetén is azokkal a gyermekekkel, akiket Aigeidák nemzettek.

150     Amit eddig elmondtam, abban mind a lakedaimóniak, mind a théraiak egyetértenek. A továbbiakat azonban már csak a théraiak mesélik. Eszerint Grinnosz, Aiszaniosz fia, Théra királya, aki Thérasz leszármazottja volt, egyszer hekatombát kísért városából Delphoiba. Több polgár ment vele, köztük Battosz, Polümnésztosz fia, aki a minüek egyik nemzetségéhez tartozó Euphémosz leszármazottja volt. Amikor Grinnosz király egynémely üggyel kapcsolatosan orákulumot kért, a Püthia azt mondta neki, hogy alapítson várost Líbiában. "Ó, istenem és királyom – felelte Grinnosz –, öreg vagyok én már, nehézkes ekkora vállalkozásra. Vannak itt fiatalabbak, ezek valamelyikének add ezt a parancsot." Szavai közben Battoszra mutatott. Akkor nem történt semmi különös, s ők hazatérve figyelmen kívül hagyták az orákulumot, hiszen azt sem tudták, merre van az a Líbia, meg aztán nem is mertek telepeseket küldeni a bizonytalanba.

151     Ezután hét esztendeig nem volt eső Thérán, úgyhogy a sziget fái egy kivételével mind kiszáradtak. A thérabeliek ismét Delphoihoz fordultak tanácsért, és a Püthia megint csak azt mondta nekik, hogy telepeseket kell küldeniük Líbiába. Minthogy bajukon semmiképpen sem tudtak segíteni, követeket küldtek Krétára azzal a megbízatással, hogy keressenek olyan krétai polgárokat vagy letelepedett idegeneket, akik már jártak valaha Líbiában. A követek beutazták a szigetet, s eljutottak Itanosz városába, ahol összeakadtak egy Koróbiosz nevű bíborcsiga-halásszal, aki elmondta nekik, hogy egyszer a bárkáját a szelek Líbia felé sodorták, nevezetesen Líbia egyik szigetére, Plateára. A thérabeli megbízottak felfogadták ezt a halászt, aki velük ment Thérára. Ezután Koróbiosz vezetésével először csak kevés embert küldtek ki hajón, hogy kémleljék ki azt a földet. Miután ezek megérkeztek Platea szigetére, Koróbioszt néhány hónapra elegendő élelemmel otthagyták, maguk pedig sietve visszahajóztak Thérára, hogy hírt vigyenek a szigetről.

152     A thérabeliek azonban késlekedtek, nem tértek vissza a szigetre a megbeszélt időpontig, Koróbiosznak pedig elfogyott az élelme. Ekkor történt, hogy egy Egyiptom felé tartó szamoszi hajót, amelynek Kólaiosz volt a kapitánya, Plateára sodortak a szelek. Amikor a szamosziak meghallották Koróbiosz történetét, egy évre elegendő élelmiszert hagytak ott neki, majd hajójukra szállva folytatni akarták útjukat Egyiptom felé. Egy keleti szél azonban ismét eltérítette őket, s ez a széláramlat mindaddig tartott, míglen a Héraklész Oszlopain is túlhaladva az istenek akaratából Tartésszoszba jutottak. Ez akkoriban még érintetlen, nem látogatott kikötő volt, ennélfogva a szamosziak oly busás haszonnal adták el áruikat, amekkorát a hellének közül nem tudott elérni senki, akiről pontos tudomásunk van – kivéve az aiginai Szósztratoszt, Laodamasz fiát, mert vele senki nem vehette fel a versenyt. A szamosziak hasznuk tizedrészéből, hat talentumból argoliszi típusú bronz vegyítőedényt csináltattak, melynek pereméből körös-körül griff-fejek álltak ki. Ezt felállították a Héra-templomban, megtámasztva három hatalmas, térdelő bronzalakkal, melyeknek mindegyike hét pékhüsz magas. Így kezdődött az a szoros barátság, amelyet a szamosziak Kürénével és Thérával kötöttek.

153     Amikor a thérabeliek Koróbioszt a szigeten hagyva megérkeztek városukba, jelentették, hogy telepet alapítottak a Líbia melletti szigeten. A város elhatározta, hogy mind a hét körzetéből embereket küld oda, sorshúzással döntve el a testvérek között, melyikük menjen; vezetőjükké és királyukká Battoszt tették meg. Azután felszereltek két ötvenevezős hajót, s a kiválasztott embereket elküldték Platea szigetére.

154     Így mondják a thérabeliek. A történet többi részét a théraiak és a kürénébeliek is egyformán tudják, azzal a különbséggel, hogy a kürénébeliek egészen más históriát beszélnek Battoszról. El

Hérodotosz IV. könyv

(részlet – Terényi István fordítása)

amikor az előnyösebb is rendelkezésükre állott. Ez a Megabazosz, aki most mint fővezér ott maradt, leigázta a hellészpontosziak közül mindazokat, akik nem álltak a perzsák oldalára.

145     Ezt cselekedte Megabazosz. Abban az időben nagy hadjárat indult Líbia ellen is; okát majd elmondom, de előbb feljegyzem az alábbi históriát. Az Argó hajó legénységének leszármazottait elűzték azok a pelaszgok, akik Braurónból elrabolták az athéni asszonyokat. Miután elkergették őket Lémnoszból, Lakedaimónba hajóztak, a Taügetosznál letáboroztak, s tüzet gyújtottak. Amikor a lakedaimóniak észrevették őket, odaküldtek valakit, hogy kérdezze meg tőlük: kicsodák és honnan jöttek. Ők elmondták a követnek, hogy minüek, azoknak a hősöknek az ivadékai, akik az Argón hajóztak, majd letelepedtek Lémnoszon, és családot alapítottak. Amikor a lakedaimóniak meghallották a minüek leszármazásának történetét, ismét elküldtek hozzájuk valakit, hogy tudakolja meg tőlük, miért jöttek Lakedaimónba, és miért raktak tüzet. Azok így feleltek: mivel a pelaszgok elűzték őket, eljöttek őseik földjére, ami teljesen igazságos a részükről; az a kérésük, hogy együtt lakhassanak ősapáik népével, osztozzanak jogaiban, és kisorsolt földeket is kapjanak. A lakedaimóniak készek voltak e kéréseket teljesíteni és a minüeket befogadni maguk közé. Elhatározásukban főleg az a körülmény befolyásolta őket, hogy annak idején a Tündaridák is az Argó utasai közt voltak. Elég az hozzá, befogadták a minüeket, földet adtak nekik, és elosztották őket saját törzseik között. A minüek lakedaimóni nőket vettek feleségül, és lakedaimóniakhoz adták a Lémnoszról magukkal hozott nőket.

146     Nem sok idő múltán azonban a minüek eldölyfösödtek, követelni kezdték, hogy nekik is legyen joguk a királyi tisztség elnyerésére, és mindenféle gonosz dolgot műveltek. Ezért a lakedaimóniak elfogták és börtönbe vetették őket, mert elhatározták megölésüket. (Akiket a lakedaimóniak meg akarnak ölni, azokat mindig éjjel ölik meg, nappal soha). Már a foglyok megölésére készültek, amikor a minüek asszonyai — akik mind lakedaimóni születésűek és a legelőkelőbb spártaiak leányai voltak — azzal a kéréssel álltak elő, hogy bemehessenek a börtönbe, és beszélhessenek a férjeikkel. A spártaiak megadták az engedélyt, mivel nem sejtették, hogy az asszonyok cselt eszeltek ki. Mert amikor bementek a börtönbe, ruhát cseréltek férjükkel. A minüek női ruhában kimentek a börtönből, s miután ily módon megmenekültek, megint letáboroztak a Taügetosznál.

147     Ugyanabban az időben történt, hogy Thérasz (Auteszión fia, Tiszamenosz unokája, Therszandrosz dédunokája, Polüneikész ükunokája) egy telepes csoporttal elhagyni készült Lakedaimónt. Ez a Thérasz Kadmosz nemzetségéből származott, s anyai ágon nagybátyja volt Arisztodémosz fiainak, Eurüszthenésznak és Proklésznak. Amíg ezek gyermekek voltak, addig ő gyakorolta Spártában a királyi hatalmat. Amikor aztán unokaöccsei felnőttek, és átvették a királyi tisztet, Thérasz sehogyan sem bírt beletörődni abba, hogy mások uralkodjanak fölötte, amikor ő már megízlelte a hatalmat. Kijelentette, hogy nem marad tovább Lakedaimónban, hanem elhajózik a rokonaihoz. Théra szigetén — akkoriban Kalliszté volt a neve — éltek annak a Membliarosznak a leszármazottai, akinek egy Poikilész nevű föníciai volt az atyja. Kadmosz, Agénór fia ugyanis Európa keresése közben kikötött a most Thérának nevezett szigeten, s mivel vagy megtetszett neki az a hely, vagy más okból cselekedett így — elég az hozzá, hogy föníciaiakat hagyott hátra a szigeten, köztük saját rokonát, Membliaroszt is. Ezek utódai már nyolc nemzedéken át laktak Kalliszté szigetén, amikor Thérasz elhatározta, hogy nem marad Lakedaimónban.

148     Hozzájuk készülődött Thérasz, összegyűjtve a törzsekből egy telepes csapatot; nem akarta elűzni Kalliszté lakosait, hanem le akart telepedni közöttük, mint saját népe között. Ekkor történt, hogy a minüek kiszabadultak a börtönből, s tábort vertek a Taügetosznál, a lakedaimóniak pedig azon tanácskoztak, miként pusztíthatnák el őket. Thérasz fellépett a minüek érdekében, kérte a spártaiakat, kíméljék meg életüket, s megígérte, hogy magával viszi őket, amikor elhagyja az országot. A lakedaimóniak beleegyeztek; de amikor Thérasz három harmincevezős hajóval útra kelt, hogy elhajózzék Membliarosz leszármazottaihoz, a minüek közül csak kevesen tartottak vele. Többségük ugyanis a paróreaták és a kaukónok felé vette útját, elűzték őket, majd hat csoportra oszlottak, ame