Keresés

I.József 1705 utáni feltételei gyakorlatilag megegyeztek a szatmári békével, a tárgyalások azon buktak meg, sőt gyakran érdemben el sem kezdődtek, hogy Rákóczi ragaszkodott az erdélyi fejedelmi címhez. Önmagában ezért nem hibáztatható, hiszen már Bocskai óta kijelölt évszázados axióma, hogy a magyar rendi jogok betartatását csak egy "független" magyar Erdély biztosíthatja, csak hát ugye 1700-as évekre már alapvető változás állt be a török-hbs. erőviszonyokba, így egy önálló Erdély még hbs. elismerés esetén is csekély ellensúly lett volna, így nem biztos, hogy érdemes volt ennyi ideig eröltetni a témát. Így legalább az igazi nagy népességvesztést - az 1709 körül kirobbantó pestist - megúszhattuk volna.

Ma már nyilvánvaló, hogy Magyarország számára az lett volna a legjobb, ha Blenheim után kompromisszumos békét kötnek a Habsburgokkal.  Sok pusztítást megúszott volna a magyarság, például Erdélyben... A kérdés csak az, hogy milyen feltételekkel? A Széchenyi Pál érsek által közvetített feltételek elég szerények voltak. Nyilván további, érdemi engedményekre lett volna szükség és akkor a kétfrontos harc megszűntét követően nem kellett volna csapatot, ellátmányt küldeni a mellékhadszíntérre. A felszabaduló erő nagy részét a fő fronton vethették volna be...

Na igen, az ikonok. Viszont az ikonépítők között sajnos történészek sora is ott volt, szerencsére az elmúlt pár évtizedben azért javult a helyzet, bár vannak ellentétes tendenciák is.  

Képzelem mit írtak volna pl. I.Józsefről, ha Pozsonyban eljátsza a magyar történelemben példátlan ónodi leszámolást, vagy elég érthetetlen, hogy azok akit Thökölyt törökösségéért köpködik, hogy nem hánynak sugárban Rákóczi török politikájának kifutása miatt :) Ráadásul őt is mint annyi "szabadságharcost" - lásd Kossuth - mozgalma hanyatlásakor ill. az emigrációban eléri a realitás elvesztésének és bűnbakkeresésnek a "kórja".

Azt hiszem, ha kevesebb jó emberi tulajdonsággal, de több katonai-politikai tehetséggel rendelkezik, mindenki jobban jár.