Keresés

Ebben a korban a tüzérség csatatéri szerepe korlátozott volt. Ahol volt ezredlöveeg, az a vonalba épült bele, együtt mozgott a vonallal, de kis kalibere és harcászati nehézségei miatt (nagyon jó leírása van ennek a Stutterheim-hagyatékban a századvégről - ÖStA KA Kriegswissenschaftliche Mémoirs Karton Nr. 70. Fasc. VII. Nr. 19.) , valószínüleg az Alvinczi-féle Militärhofkommissionból származik, ami komoly harcászati kritikája az ezredtözérségnek) korlátozott hatékonyságú volt. A tábori tözérség pedig korlátozott mobilitása miatt (gyakran egyáltalán nem mozdult a csata alatt) volt problematikus. Elméletben ismertek minden későbbi lőszert (talán a srapnel 19. századi formáját leszámítva), de gyakorlatban a tömör golyót és a kartács különböző formáit használták. Persze próbálkoztak mindenfélével, de egyik sem lett hatékony. Dolleczek munkája az alapmű ehhez, ha érdekel.

A huzagolt csövű, hátultöltős puskák megjelenéséig érdemi eredményességi különbség nem volt a puskák közötti minőségi eltérések miatt. A jobb fegyvert, puskaport simán kompenzálta, ha a másik oldalon képzettebb volt a katona és pontosabban célzott, gyorsabban tölött, vagy éppen a vak szerencse.

Ami engem jobban érdekelne, hogy a tüzérség, mint fő seregbontó, rombolóerő hogyan állt ebben a korban? ( Kartács, láncos, szöges "golyók" stb. hatékonysága)

Mekkora lehetett az a jelentős technikai fölény? Lássuk!

Egy képzett lövész a 18. század elején percenként egy lövés leadására volt képes. A kézifegyver lőtvolsága 400 lépés, hatékony lőtávolsága 200 lépés (osztrák akatonai lépésben számolva, ami 75 cm). A jobb lőszer és nagyobb lőtáv ha 30%-os javulást hozott (valójában semmi sem bizonyítja, hogy hozott, de hipotetikusan tegyük fel), az a gyorsított menetben (120 lépés/perc) legfeljebb lövészenként egy leadott lövéssel jelenthet többet. Most nincsen kéznél Scharnhorst vizsgálata 1811-ből, de emlékeim szerint egy 30 méter széles és 180 cm magas céltáblára (kb. egy század vonalban) 100 lépésről kb. 70 %-os volt a találati hatékonyság, azonban valóságban nem minden lövés volt célzott és nem is a tábla egész felülete lehetett az érvényes találat, a harci stressz miatt a lövési hatékonyság ali 80%-os, tehát 100 emberenként hozzávetőlegesen kb. 50 találatot számolhatunk, aminek a fele elment az emberek között, vagy legfeljebb horzsolásos találatot okozott, tehát kb. 25 találatot jelentett. Mindez 100 évvel később. A 18. század elejének kezdetlegesebb harcászati eljárásai (pl. fejletlen a szakaszonkénti és soronkénti tüzelési rendszer, sokkal kevésbé hatékony a tűzvelezés) ezt még tovább csökkentették, legalább további 50%-kal. Végeredményben az elméleti 30%-os előny a gyakorlatban alig-alig jelenthetett valamit. Még akkor sem, ha a másik fél tűzharcra rendezkedett be és 10-20 lépésenként sortüzelve nyomult előre. Egyébként a helyzet pont fordított volt, mert Marborough és Eugéne csatábiban általában a franciák védekeztek. Ami ugyanis nekik kedvezett, mert álló helyzetből pontosabban és hatékonyabban lehetet tüzelni, ráadásul több esetben (pl. Malplaquet) sáncok mögött álltak. Ne üljék fel ilyen lózungoknak, hogy jobb töltés meg satöbbi. A technikai színvonalban jelentős különbség nem volt, legalábbis olyan, amit ne lehetett volna ellensúlyozni, semmiképpen.

Mindezeket kb. 15 angol, német és francia nyelvű eredeti harcászati szabályzat, jelentős 18. századi eredeti katonai kézikönyv, szakirodalom (Puységurtől, Maurice de Saxe-tól Lloydig és Guibert-ig) és több tucatnyi feldolgozás tapasztalatából írom. Te túl vagy legalább az első Ospreyn, vagy csak wikihuszárkodsz? Nem jó emberbe kötöttél bele...