Keresés

Részletes keresés

turosz Creative Commons License 2017-03-28 21:25:41 435

"4részre szakította az országot" amely ugye már előtte is 3 részre volt, és ugye a felkelést sem ő kezdte, csak menet közben átvette a parancsnokságot

"Tatár hordákat szabadított Erdélyre" az addig eltelt 700 évből azért dereng jópár trónkövetelő, aki a legkülönbféle nációkat szabadította az országra, sőt maga Rákóczi sem zárkózott el a török segítségtől, ezt ki is kirárgyaltuk már a Mohács topikban:

Vatai Gábor: Út az irrealitásba (Rákóczi török diplomáciája a szabadságharc idején)

http://kcst.hu/keletkutatas/Keletkutatas_2011-osz.pdf

"A január 5-én kiadott dokumentumban a fejedelem a Porta katonai támogatásáért cserébe felajánlotta a Dráva–Száva közét, a Szerémséget, Eszéket és Péterváradot; Magyarországért 100.000, Erdélyért pedig évi 50.000 forint adót. Amennyiben a szultán ezeket kevesellte volna, a fejedelem odaígérte a Duna–Tisza közét is egészen Titelig és Kalocsáig, de Budát nem volt hajlandó átadni, mert ez a keresztény hatalmak összefogásával fenyegetett. Ha a Porta mégis ragaszkodott volna Budához, azt kérte Pápaitól, hogy azonnal értesítsék a további tárgyalások végett. Ez utóbbi kitétellel tehát azt jelezte, hogy akár ezt a kérést is hajlandó lett volna teljesíteni, amennyiben a kért segítséget megkapja."

 

"Amúgy Rákóczi  sem véletlenül  írt +vetéssel a mostohaapjáról....." ennek ellenére a szbh. első felében neki szánta az erdélyi trónt...

A hozzászólás:
Bélabá456 Creative Commons License 2017-03-28 20:18:12 434

Azért tegyük hozzá, h Tököli nagy dolgokat ért el :

 

1. 4részre szakította az országot.

2.Tatár hordákat szabadított Erdélyre

3. Zentánál a muszlim horda mellett küzdött, aztán pucéran menekült a folyóban....

 

Amúgy Rákóczi  sem véletlenül  írt +vetéssel a mostohaapjáról.....

 

Dehát ilyen a magyar "történeti" emlékezet........

Előzmény:
showtimes Creative Commons License 2017-03-28 18:45:16 433

Mondjuk a török felvetés nem áll, mert Thököly és az öreg kurucok is ott húzódtak meg, valamint Rákóczi kurucai is jópárszor, amikor éppen Erdélyben meleg volt a pite és kiszaladtak valamelyik hágón egy kicsit pihenni, rendezni a sorokat.

 

A Délvidéken a szerbek betámadták a magyarokat, a kurucok meg kb. hasonló módszerrel viszonozták a Duna mentén és a Dunántúlon kedvességüket. Viszont, ha nincsenek Habsburgok a hátuk mögött lesöprik őket Újvidékig, mint, ahogy történt 48-49-ben is, amikor nem álltak a császári csapatok mellettük, egy két kisebb részt leszámítva...

 

Az erdélyi románok inkább Rákóczi mellett álltak, mint ellene, Máramarosban ma is van olyan ősi ortodox fatemplom, ahol őrzik Rákóczi zászlaját, miközben a magyarokat (már) utálják... a nagy Románia eszme pedig az adott korban nem létezett, már csak azért sem, mivel Moldva államisága erősebb hagyományokra tekintett vissza, mint Havasalföld (Bukarest).

 

Az orosz meg igen messze volt és éppen elég rendesen el volt foglalva a svédekkel.

 

Ha nincs... mint tudjuk, viszont borítékolható, ha a franciák nyernek höchstadti  csatát, akkor a spanyol örökösödési háborúban a magyarok visszanyerik a függetlenséget ( a Habsburg szövetséges angolok és hollandok, mint két protestáns hatalom egyébként szövetségesük kiesése esetén ezt szívesen vették volna, az angolok tisztában is voltak a magyar közállapotokkal).

 

Hogy mire mentünk volna a nemzeti - vagy szövetséges főherceg meghívását követő - királysággal? Ez az, amit nem tudhatunk, azt viszont igen, hogy Rákóczi a semmiből működőképes államot teremtett a felszabadított részeken, illetve több társadalmi reformot is végrehajtott, másokat kilátásba helyezett a győzelem esetére.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!