De komoly a lemaradás több területen is. Az egyetemi IT infrastruktúra borzasztó. Ez persze részben az oktatói gárdának is köszönhető, mert merem állítani, hogy az oktatók fele még most sem tudja, hogy mi a JSTOR, használni meg alig valaki használja. Az egyetem '90-es évekbeli vezetése olyan hibák sorozatát követte el, ami alig behozható hátrányt jelent. Nincsen nyelvi követelmény. Már régen az államvizsgán egy idegen nyelven is elő kellene adni egy tételt, minden egyetemes szemináriumnak kötelező idegen nyelvű irodalmat kellene tartalmaznia, szakmódszertan szinte nincsen.
Az IT világban is óriási a lemaradás. Nincsenek komoly szakmai repozitóriumok tananyagokkal, gyerekcipőben jár a digitalizált tartalomhoz való hozzáférés. Az egyetemeknek nincsen könyvkiadása, nincsenek saját szakfolyóiratok.
Mindezek nem pénzigényes dolgok, a '90-es években sem voltak azok. A források felhasználása és a hatékonyság az alapvető probléma. Egy szakfolyóirat kiadása 200 példányban és digitális formátumban nem több, mint 300e Ft számonként. A '90-es évek végén volt olyan szigorlat, amire nem volt miből készülni, mert a mélyen tisztelt tanár (nem írom le, hogy ki) nem volt hajlandó megírni a saját verzióját, az ellenségeié meg nem volt jó... Minden tiszteletem mellett ilyennek nem szabadott volna előfordulnia. Ókorból a '60-as évek jegyzeteit használtuk, mert nem volt más. No comment. De írhatnék még ezer példát. A '80-90-es évek vezetői válsága komoly gondot okozott.
Nincsen jövőkép, nincsen vízió, nincsen út. Ad hoc döntések vannak. |
