Keresés

Két másik regálé kapcsolódott még a nemesérc-bányászathoz: a pénzverési monopólium – a névérték és a fémtartalom értékének különbsége miatt – és  a kamara haszna (lucrum camerae), mely az általában évi kötelező pénzbeváltásból származó nyereséget jelentette. Utóbbi tulajdonképpen egy inflációs adó volt, magyarul pénzrontás. Az ezüstpénzeket ugyanis nem tiszta nemesfémből, hanem ezüst és réz bizonyos ötvözetéből verték. A 14. század során az érmék réztartalma évről évre magasabb lett, míg névértékük változatlan maradt. Szintén Károly Róbert szüntette meg ezt a gyakorlatot, amikor 1325-től jó minőségű aranyforintot veretett, egy Európa-szerte népszerű fizetőeszközt. 1336-tól pedig megszüntette az ezüst váltópénz kötelező beváltását, majd 1339-től új, értékálló ezüstdénárokat veretett, melyekből 100 dénár volt egyenértékű egy aranyforinttal.

Egy kis gazdaságföldrajz - részlet egy 12 éve írt hozzászólásomból:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=43472825&t=9095128

... szeretném még megemlíteni a Kristó főszerkesztette Korai magyar történeti lexikonból (Akadémiai, Bp., 1994) Heckenast Gusztáv szerfölött óvatos becslését, mely szerint Károly Róbert idején „Magyarország adta az akkor ismert világ aranytermelésének legalább egyharmadát, Európa aranytermelésének 11/12 részét”. Ez az adat igen fontos számunkra, hiszen 1327-ig nem tudja felmérni a Magyar Birodalom területén bányászott nemesérc mennyiségét a modern kutatás. A kötelező birtokcsere intézménye miatt ugyanis a legtöbben titkolták a földjeiken feltárt bányák létezését és azok üzemeltetését. Ezeknek a fémlelőhelyeknek a száma és jelentősége azonban egyáltalán nem lehetett korábban sem elhanyagolható, ha az urbura, a királyi bányászoknak járó – aranyérc esetén 1/10-nyi, ezüst esetén 1/8-nyi – illetmény harmadának a birtokos számára történő átengedésével az említett mérvű termelékenység egyszeriben kimutathatóvá vált. Történetesen ez az újítás volt az, amely megnyitotta a földesurak bányáit a magyar királyok előtt, ám hogy a kötelező beváltás 30–35 százalékos nyeresége a bányászok-földesurak részéről ekkor csapódott le igazán, nem jelenti, hogy a hunogur korban vagy az Árpádok alatt itt ne folyt volna már komoly kiaknázás. A magyar föld természeti gazdagságáról mindenkinek figyelmébe ajánlom még Kulcsár Péter A Jagelló-kor c. könyvének (Gondolat, Bp., 1981) első fejezetét.