Keresés

"urbura, a királyi bányászoknak járó – aranyérc esetén 1/10-nyi, ezüst esetén 1/8-nyi – illetmény"

Helyesebben a bányászok fizették a királynak. Az uralkodó kétszeresen is lefölözte a hasznukat: egyrészt csak akkor termelhettek ki nemesércet, ha annak tizedét vagy nyolcadát beszolgáltatták neki bányabérként (urbura), másfelől - és ez volt a jelentősebb - nem adhattak túl rajta, csak a királyi pénzverőkamaráknál, a valós értéknél kedvezőtlenebb beváltással (nemesérc-monopólium). 1327-ben Károly Róbert Nagyszombatban találkozott Luxemburgi János cseh királlyal, valószínűleg az ő hatására mentesítette a bányák feltárását nem akadályozó birtokosokat a cserekényszer alól. Ettől fogva az illető birtokosok megtarthatták földjeiket, melyeken nemesércet találtak, azokat nem vette el tőlük más birtokok fejében a király. Ráadásként pedig megkapták a bányászoktól az urbura harmadát. Két fontos regáléba (uralkodói haszonvételbe, felségjogon szedett jövedelmi forrásba) lehelt életet ezzel Károly Róbert.

Egy kis gazdaságföldrajz - részlet egy 12 éve írt hozzászólásomból:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=43472825&t=9095128

... szeretném még megemlíteni a Kristó főszerkesztette Korai magyar történeti lexikonból (Akadémiai, Bp., 1994) Heckenast Gusztáv szerfölött óvatos becslését, mely szerint Károly Róbert idején „Magyarország adta az akkor ismert világ aranytermelésének legalább egyharmadát, Európa aranytermelésének 11/12 részét”. Ez az adat igen fontos számunkra, hiszen 1327-ig nem tudja felmérni a Magyar Birodalom területén bányászott nemesérc mennyiségét a modern kutatás. A kötelező birtokcsere intézménye miatt ugyanis a legtöbben titkolták a földjeiken feltárt bányák létezését és azok üzemeltetését. Ezeknek a fémlelőhelyeknek a száma és jelentősége azonban egyáltalán nem lehetett korábban sem elhanyagolható, ha az urbura, a királyi bányászoknak járó – aranyérc esetén 1/10-nyi, ezüst esetén 1/8-nyi – illetmény harmadának a birtokos számára történő átengedésével az említett mérvű termelékenység egyszeriben kimutathatóvá vált. Történetesen ez az újítás volt az, amely megnyitotta a földesurak bányáit a magyar királyok előtt, ám hogy a kötelező beváltás 30–35 százalékos nyeresége a bányászok-földesurak részéről ekkor csapódott le igazán, nem jelenti, hogy a hunogur korban vagy az Árpádok alatt itt ne folyt volna már komoly kiaknázás. A magyar föld természeti gazdagságáról mindenkinek figyelmébe ajánlom még Kulcsár Péter A Jagelló-kor c. könyvének (Gondolat, Bp., 1981) első fejezetét.