Keresés

a Kristó főszerkesztette Korai magyar történeti lexikonból (Akadémiai, Bp., 1994) Heckenast Gusztáv szerfölött óvatos becslését, mely szerint Károly Róbert idején „Magyarország adta az akkor ismert világ aranytermelésének legalább egyharmadát, Európa aranytermelésének 11/12 részét”

http://index.hu/tudomany/til/2017/01/09/ki_volt_a_vilagtortenelem_leggazdagabb_embere/

... I. Musa Mansa, Mali dicsőséges uralkodója. A 14. századi afrikai király vagyonát bizonytalan becslések mai árfolyamon 400 milliárd dollárra teszik, amivel jó hatszor lenne vagyonosabb a mai leggazdagabbnál, a rongyos 60 milliárd fölött diszponáló Bill Gates-nél.

Az ilyen hangzatos történelmi vagyonvizsgálatokat persze érdemes kellő fenntartással kezelni, a számítások már csak azért is kétségesek, mert a vonatkozó történelmi források inkább csak allegóriákban és túlzó képekben szólnak gazdagságáról: aranyba öltöztetett rabszolgák, aranyportól roskadozó tevekaravánok, a világ távoli kincseivel felépített városok, és a nagy aranyrögök, amivel az ikonográfiai kánon a királyt állandóan ábrázolta. De hogy 700 év után is élénk az emléke I. Musa viszonylag konszolidált anyagi körülményeinek, az nem véletlen.

A mesés gazdagságnak szilárd alapjai voltak, az 1300-as években Mali adta a világ aranytermelésének a felét. A nyugat-afrikai birodalom jóval nagyobb volt a hasonló nevű mai országnál: a Niger belső deltájától egészen az Atlanti-óceán partjáig, a Szenegál folyó torkolatáig húzódott; a korabeli elbeszélők szerint nyolc hónapig tartott eljutni egyik végéből a másikig. Ebben persze benne volt a kötelező túlzás is, de az tény, hogy a több mint 1 millió négyzetkilométeres Mali a világ második legnagyobb kiterjedésű országa volt a késő középkorban, csak a Mongol Birodalom előzte meg.

Egy kis gazdaságföldrajz - részlet egy 12 éve írt hozzászólásomból:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=43472825&t=9095128

... szeretném még megemlíteni a Kristó főszerkesztette Korai magyar történeti lexikonból (Akadémiai, Bp., 1994) Heckenast Gusztáv szerfölött óvatos becslését, mely szerint Károly Róbert idején „Magyarország adta az akkor ismert világ aranytermelésének legalább egyharmadát, Európa aranytermelésének 11/12 részét”. Ez az adat igen fontos számunkra, hiszen 1327-ig nem tudja felmérni a Magyar Birodalom területén bányászott nemesérc mennyiségét a modern kutatás. A kötelező birtokcsere intézménye miatt ugyanis a legtöbben titkolták a földjeiken feltárt bányák létezését és azok üzemeltetését. Ezeknek a fémlelőhelyeknek a száma és jelentősége azonban egyáltalán nem lehetett korábban sem elhanyagolható, ha az urbura, a királyi bányászoknak járó – aranyérc esetén 1/10-nyi, ezüst esetén 1/8-nyi – illetmény harmadának a birtokos számára történő átengedésével az említett mérvű termelékenység egyszeriben kimutathatóvá vált. Történetesen ez az újítás volt az, amely megnyitotta a földesurak bányáit a magyar királyok előtt, ám hogy a kötelező beváltás 30–35 százalékos nyeresége a bányászok-földesurak részéről ekkor csapódott le igazán, nem jelenti, hogy a hunogur korban vagy az Árpádok alatt itt ne folyt volna már komoly kiaknázás. A magyar föld természeti gazdagságáról mindenkinek figyelmébe ajánlom még Kulcsár Péter A Jagelló-kor c. könyvének (Gondolat, Bp., 1981) első fejezetét.