Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2017-01-19 19:54:28 10984

Jó kérdés, igazából ő kb. folyamatosan javul. Onnan indult 3-4  évesen, hogy  kb. szoborrá merevedett nem családi közösségben, most meg már simán kiabál nekem az iskolai folyosón.
Hogy ebben mennyi az iskola érdeme, azt nem tudom, mert már az óvodában is mindig egy kicsit jobb volt. De azért úgy vagyok vele, hogy már az is nagy szó, ha nem kerül vmi hülye tanár kezébe. Meg eleve itt felkészültek s a fiamat eléggé szeretik, vannak barátai (mondjuk őt könnyű szeretni, mivel extrém mód alkalmazkodik). Bár pont a napokban az egyik anyukával társalogtam a párhuzamos osztályból s ő panaszolta, hogy állítólag abban az osztályban nem boldogulnak a pedagógusok a gyerekekkel s pl. az egyik megtépte a gyereke fülét ... de az is igaz, hogy ezek ált. elég kemény kis kölykök, a legtöbb hiperaktív meg figyelemzavaros.
Szóval nem tudom, a középső lányom kicsit talpraesettebb, de ő sem egyszerű eset s eddig fel sem merült bennem, hogy ne ide irassam. Mindegy egyelőre nem paráztatom magam, még hivatalosan nem is jelentették be a dolgot.
Ja meg az is van, hogy a körzeti állami iskolánk itt, az egy nagyon jóhírű suli, ahová iylen szigorú tekintetű nagymamák próbálják benyomni az unokáikat ... még annó volt nyílt nap s ott előadták, hogy az első évfolyam végén lefölözik a legjobb harmadát a gyerekeknek s abból csinálnak valami spec. angolos osztályt. Meg az a mendemonda járja, hogy nagyon stresszeltetik a gyerekeket.

Mondjuk már azt is megfigyeltem, hogy minden iskoláról van minden mendemonda pro és kontra:-).

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2017-01-19 17:40:09 10983

És volt valami javulás a fiadnál azóta, hogy ebbe a suliba jár?

Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2017-01-19 12:30:05 10978

Kb. arról van szó, hogy a fiam egy alpítványi iskolába jár s ennek az éves tandíja 500e Ft, de ebből eddig az önkormányzat állt 350e-t. Most viszont úgy néz ki (állítólag 99%) hogy ebből ők kiszállnak.
Ráadásul a nagyobb lányom is most megy majd suliba s őt is ide kéne iratni, így az éves tandíjuk 1mó Ft lenne.
Ez egy elég jó iskola, kislétszámú oktatás de normál tanmenet s nekik kellene ez, mert a két nagyobbnak szelektív mutizmusa van (ha érdekel, keress rá mi az, nekem nincs kedvem taglalni) s ez pont ilyen viselkedési problémás gyerkeknek való suli.
Így most van pár hónapom, hogy eldöntsem, hogy mi legyen. Persze lehet, hogy nem is lesz miről dönteni, mivel a legtöbb gyerek támogatásos a suliban s enélkül nem biztos, hogy tudják tovább csinálni.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!