Keresés

Azt hiszem, az elemzésed pontos és lényegretörő, talán csak azt vitatnám, hogy Romániát és Finnországot leszámítva Sztálin beleállt volna az alkuba. Hogyan is?

Azt, hogy Molotov hibázott, lehet akár más fénytörésben is szemlélni. A szovjetek klasszikus geopolitikát folytattak, összhangban azokkal az igényekkel, amelyek már Napóleon után meghatározóak voltak. Ebben a képben Finnország, a Baltikum, Lengyelország, Románia, Bulgária, Szerbia, Görögország, le egészen a szorosokig, orosz világ, addig, ameddig szükségszerűen érintkezik a britekkel - ott aztán majd meglátjuk, mi lesz. A két szélső ponton ott van a Balti- és az Égei-tenger, netán az Adriai-tenger, kapuként a világ felé, ebből a szempontból egy logikus, célszerű, lépésről lépésre megvalósítható projektről van szó. Az, hogy ez miként hozható összhangban a világproletariátus érdekeivel, most másodlagos, mellékes - mint, hogy üdvtörténetről van szó, nem lehetett kétséges, hogy a jövő egyszer majd, így vagy úgy, de kiforrja magát. Sztálin ezt valószínűleg komolyan is gondolta, első helyen viszont mégiscsak a cárok birodalmának újraépítése foglalkoztathatta.

Meg még később is: minek tette volna fel különben Churchillnek Potsdamban a magyarokra vonatkozó kérdést (és kapta meg rá a szégyenletes választ), másodjára, megerősítésképpen 1944 októbere után? Mire föl a prágai útirány állandó halogatása 1945 januárjától májusig (!), addig a pillanatig, amíg megunták az ácsingózó amerikaiak szemlézését? Bécs későbbi szovjet feladása nem -e egyenesen folytatása a sztálini taktikának?

Bukovina alighanem igazán részletkérdés, bele is nyugodtak később a felének az elvesztésébe. Ha volt egyáltalán valami reális rövid-középtávon a szovjetek elképzeléseiben (ti. egyelőre kívül maradni a Monarchia volt területein), akkor az is a rációra vallott, hogy felismerték Hitler angolellenes blöffjét. Mondjuk, nem volt nehéz: Sztálinnak úgy volt szüksége 1940-ben Churchillre (még...), mint egy falat kenyérre, eleve nem is számolt azzal 1939-ben, hogy a franciák ilyen könnyen bedobják a törülközőt. Mindegy is; egészen 1941 júniusáig megvolt az az illúzió, hogy Hitler úgy fog cselekedni, ahogy mi szeretnénk, hogy cselekedjen. Elég ehhez csak nagy erőkkel felvonulni a határon, miközben Berlinre vagy Hamburgra le-lepotyog néha egy-egy angol bomba. No, ez hiba volt - kedvenc mázolónkat egy ponton elhagyta az egyébként amúgy sem híres józansága. 

"az oroszok megtévesztésre épülő hagyománya, az események felgyorsulása után megerősödő taktikázás. "

Éppen ez a "ham handed" taktikázás volt, ami az adott körülmények között végzetesnek bizonyult: Hitler ebből azt hallotta meg, hogy az oroszok veszélyeztetik a román olajmezőket. Különben miért kifogásolta volna Molotov, hogy Németország meggarantálta a már úgyis erősen megcsonkított Romániát?

Ez egy háború kirobbanása előtti utolsó pillanat volt, "velünk, vagy ellenünk": itt ennek megfelelő módon kellett volna fellépni, nem pedig később is megoldható részletkérdéseken inzisztálni. A német fél kifejezésre juttatta, hogy Románia hosszú távon nem érdekli, csak az angolok elleni háború idejére. Dettó Finnország (amivel kapcsolatban Molotov különösen erőszakos volt). Ebből a szempontból nézve a szovjet fellépés nem kicsinyes taktikázásnak tünt, hanem stratégiai, agresszív fellépésnek a németek nyakán lévő hurok megszorítására.

"a magyarok tietek, ami pedig a volt Monarchián kívülre eső terület, a Drinától a Dnyeszterig - nos, az a miénk"

A szovjet már benn ült Csernovicban, Bukovina fővárosában, ami a Monarchia virágzó városa volt. Nem evidens, az adott szituációban, amikor a német fél geopolitikai nagyságrendű egyezkedést ajánlott fel, miért mutatott Molotov ilyen érdeklődést esetleges újabb változtatás iránt a nyilvánvalóan német érdekszférába tartozó Magyarország határai tekintetében. Hitler ezt úgy foghatta fel, hogy a szovjet fél nem csak a román olajmezőket, hanem azok hátországát (Magyarországot) is egyezkedés  tárgyává akarja tenni.

Hitler ajánlata, hogy a Háromhatalmi Egyezményt alakítsák négyhatalmivá, nyilvánvalóan csapdát is rejtett: ha a szovjet belemegy, ezt nyilvánosságra hozzák, és Németország a Szovjetúnióval összefogva előkészületeket tesz a Közel-Kelet, Afganisztán, India felé való közös expanzióra, akkor azt remélhette, az angolok visszalépnek és kiegyeznek vele. Ettől Sztalin joggal tarthatott volna. De ha ebbe szinleg belemegy (mint ahogy végül bele is ment, csak a román és finn kérdést IS erőltette), valószinűleg időt nyerhetett volna ahhoz, hogy felvonulását befejezze. (Közben akár az angolokkal is egyezkedhetett volna titokban.) Ez nem csak utólagos okoskodás: mindenképpen katasztrofális hiba volt Molotov fellépése.

Az eredmény ismeretében idiótikusnak tünik a Molotov misszió csodáló méltatása Henry Kissinger "Diplomacy" című könyvében. Nem csoda, hogy ilyen könyveken felnőve, az amerikai politikusok olyan melléfogások sorozatát produkálják, mint Irak, meg Afganisztán.

Látom, ez a mondat a hivatalos jegyzőkönyvben is szerepel. De alighanem a diplomácia formanyelve szerint kell kezelni, amit tovább bonyolít az oroszok megtévesztésre épülő hagyománya, az események felgyorsulása után megerősödő taktikázás. 

Ebben az esetben talán arról lehet szó, hogy két hónappal a második bécsi döntés után az oroszok is be akartak lépni a döntőbírók közé, akkor, ha igen nagy esély volt a további határváltozásokra. Magyarország neve a jegyzőkönyvben összesen háromszor szerepel, Bulgáriáé tizennyolcszor, Romániáé pedig huszonnégyszer. Talán a klasszikus felosztás szerint: a magyarok tietek, ami pedig a volt Monarchián kívülre eső terület, a Drinától a Dnyeszterig - nos, az a miénk. Ebben a képletben akár Erdély is kiárusítás tárgya lehet.