Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
Kvadratúra Creative Commons License 2017-01-15 02:23:59 5445

"Nekem mar zavaro a sok recseges meg kopogas a regi szinkronban"

 

Ma az a menő, hogy a házimozirendszerben minden dübörögjön és sivítson. Én ennél kevesebbel is beérem. :-)) Egyébként megértelek, a zajok olykor túlzóak, de valószínűleg ezek is úgy készültek, ahogy azóta is lényegében az összes mozifilm: zörejstábbal utószinkronizálva. Nekem hiányoznának. Akkor is, ha a valóság más lenne, hiszen a mai valósághoz hasonlítva az Orion jövőbéli technikája eleve más, nagyon is. Egyszer talán pont te mondtad a vasaló-problémára, hogy mi nem tudhatjuk, hogy ezer év múlva mire fognak használni egy olyan eszközt, ami bennünket ma egy vasalóra emlékeztet. És elméletileg a kijelentésed teljesen igaz is, mert az emberek régen is általuk ismert tárgyakkal helyettesítettek magukban addig még nem látott holmikat. Ezer évvel ezelőtti emberek nem találnának szót egy tévé, repülőgép, fúrógép, autó stb. leírására.

 

Az intonálás talán túl erős vád volt. Úgy értettem, hogy mintha a hanglejtést és hangmagasságot néha szándékosan, tudatosan választották volna meg olyanná, ahogy mi halljuk. Vagyis elméletből vagy akár rendezői előírásból tudnák, hogy mi a cél, és a hanglejtésükkel erőltetetten ahhoz igazodnak. De inkább csak éneklő, merev, természetellenes a hanghordozásuk, amit a gyanúm szerint a szinkronizáláskor érvényesülő kényelmetlen körülmények okozhattak. A szinkronizálásnál a színészek tudtommal szeretni szokták, ha közben játszhatnak, átélhetnek, és lehet, hogy például ez hiányzott az Orion újraszinkronizálásakor. Oka lehet ennek olyasmi is, hogy az egyszerre felmondott szakaszok hossza nem megfelelő volt, vagy túl hosszú technikai szüneteket tartottak közöttük, esetleg éppen ellenkezőleg, nagyon sietni kellett. De mindez csak az én érzetem, egyáltalán nem biztos, hogy reális.

Előzmény:
Eolomea14 Creative Commons License 2017-01-11 05:33:48 5442

"Villa régi hangját zseniálisnak tartom. Somogyvári számomra olyan karaktert adott neki, ami, mai fejjel, teljesen illik a titkos szolgálat ravaszdi főfőnökéhez."

 

Nagyon talaloan fogalmazol: Somogyvari Rudolf (aki az egyetlen Marion kivul, akinek a hamgja a fulembe cseng meg az Orion elso vetites ota) zsenialisan adja a ravaszdi figurat. De hozzam megis az uj szinkron all kozelebb, mert az egy lakonikus, filozofikus, neha cinikusnak tuno, de igazabol erzo szivvel rendelkezo - es legfokeppen: bekeszereto es segitokesz - fazont ad Villa szemelyenek. Es ezek a tulajdonsagok szemely szerint nekem jobban fekszenek - es az "uj" Villa mar eleve udito szinfolt a sokszor fafejuen vitatkozo katonak es hivatalnokok kozott.

 

Erdekes, hogy bar ugyanannyit beszel Villa mindket hangon, a regi szinkronban sokszor hebrencs modon hadar. az ujban meg megfontoltan es lassan beszel - szinkronizalasi bravur mindket esetben! Mindenesetre az uj szinkronhangja miatt valt Villa ez egyik kedvencemme. Kar, hogy az utolso reszben odadobtak szegeny Villat a Varangyoknak... De legalabb Tamara es McLane mond egy szep "megemlekezest" rola, amikor az ezredest meg halottnak hiszik.

 

 

"Az új szinkronban is van ügyetlenség, mert a zajok egy csomó helyen elmaradtak."

 

 

Valoban - en ezeket a nemet DVD-rol potoltam. Amugy aldasos hatasa is van a zajtalansagnak; Nekem mar zavaro a sok recseges meg kopogas a regi szinkronban; A lepeshangok a foldi helyszineken csak kiemelik a katonas legkort, es a fotelek is tul nagy zajt csapnak az Orion fedelzeten. (A mi 'Orion' szobankban minden csendes: se' lepeszaj, se' zajos butor :) Vagy: ha jelentosege volt, akkor ott visszaraktam a kapcsolohangokat, de amugy mar most sem erunk olyan korban, ahol a szamitogepek vagy muszerek kezelese akkora zajjal jarna mintha egy 424-es gozmozdony vezetoallasaban ugykodnenk. Szoval itt sem tartom hatranynak az zajok (ebben az esetben: kapcsolok, kallantyuk hangjanak) hianyat.

 

 

"Nekünk sok magyar színész hangja összeolvad a külföldi színészek arcával."

 

 

Igen, pont errol van szo: nekem mar az uj szinkron hangjaval olvadtak ossze a szereplok.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!