Keresés

Részletes keresés

forgione1 Creative Commons License 2016-12-26 16:20:36 2

kőműves munkát csak kőműves csinálhassa

 

 

Fogadsz egy brigádot, majd a nyolc osztályt sem végzett barna erőt reggel főnök kikiáltja kőművesnek, másnap ugyanazt ácsnak, majd a jövő héten már már bádogos lesz mikor végzett a vasbeton szereléssel :-)

 

Éppen mikor kire van szükség.

 

Saját házamon azt és úgy csinálok ahogy tetszik.

 

Inkább azt kellene szabályozni, hogy ezek semmi vállalkozók ne alkalmazhassanak kőművesként analfabéta segéderőket, immár Ukrajnából idehozva.

 

Nyílt riportokban elhangzik, hogy szakmunkást nem , de szakmunkát végző képzetleneket onnan még tudnak hozni, akik ennyi pénzért is hajlandóak dolgozni.  

 

És ezek után még engem akarnak cseszegetni, hogy a saját házam miként építem?

 

Hidat, tornyot hallottam már ledőlni, ahogyan láttam irodaház, bevásárlóközpont álmennyezetét több száz négyzetméreten leszakadni. Ez lenne a szakmunka?

Ahogyan az utakat sem hozzáértők építik, foltozgatják. Viszont legalább drágán, legalább háromszoros áron mint nyugaton.

 

Saját építésű házat még nem láttam összedőlni :-)

De annál több pocsékul kivitelezett társasházat!

 

Szóval ne a magánembert piszkálják, mert maga vakolja a falat!

 

A hozzászólás:
C. Vieri Creative Commons License 2016-12-25 11:25:49 1

Felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr mindenképp kell, ha nem magának csinálja az ember, hanem felfogad brigádokat, akkor is.

2.-nak: nem nonszensz a dolog (nem a topicindító ellen írom, ne értsd félre), régebben engedték a kalákát, elképesztő minőségű épületek születtek nagy többségben így. Tudnék mesélni pár durvát... Szóval nem hülyeség, hogy kőműves munkát csak kőműves csinálhassa, stb. Még ha az építési törvény jelentős részével abszolút nem is értek egyet.

 

Előzmény:
Polonkai Zsolt Creative Commons License 2016-12-25 10:37:25 -

Sziasztok!

 

Azért nyitottam ezt a topikot mert nagyon sok embernek bosszúságot okoz az új építési törvény és sok szabályozás nem egyértelmű!

 

Én is építkezni szeretnék hamarosan de nem egyértelmű hogy házilagos kivitelezésben lehetséges-e?

Olvasgatom a szabályokat és ha házilagos kivitelezéssel akarsz házat építeni akkor fogadnod kell Felelős építési vezetőt és Műszaki ellenőrt is!

Csak olyan szakmunkát végezhetsz el a saját házad építésekor amiről papírod,bizonyítványod van és csak családtagok és rokonok is csak olyan szakmunkában segíthetnek!!

 

Jól értelmezem ezeket a szabályokat?

Ha valaki pont ilyen építkezésben tart akkor kérem írjon hogy mi is az igaz és hogyan működik ez!!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!