2. fejezet
Vége van a nyárnak (hűvös szelek járnak...), a könyököm pedig továbbra is nyilall.
Bizonyos tevékenységeket át kell értelmezni:
- citromfacsarás ("citromkönyök")
- zoknihúzás (egyéb elhasználódásaimból kifolyólag un kompressziós harisnyát kéne reggelenként felcibálni)
- kormányhirtelenjobbrarántás (Az ember azt hinné, hogy a vadak a belső sávban járnak, jó hely a jobboldali, az is oda visz, mint a másik. Hát nem megoldás. A cápa bent dönget, majd amikor egy benzinkúthoz érünk, hirtelen eszébe jut, hogy mivel megy a gépe, hát elegánsan becsapat az oszlophoz - belülről. Csak éppen én ott vagyok mellette, hát elnézést, hogy élek. Menekülni annyi esély van, hogy beugrok a lehajtóba plusz fék, majd, miután túléltem a dolgot, anyázás.)
- csavarhúzás (ballal megragadva egy szorosabb csavar - hát az ott maradt
- egerészés (egy informatikusnál eléggé életszerűtlen az egér nélküli munka, bár volt, amikor érdekesség gyanánt a Win egérmentes használatát is tanítottam, mondjuk az "egyszerű" diákok rohadtul nem értették, hogy minek. "Há ott a zegér, azzaaa keeee." Persze van megoldás, a trackball. Csak valamiért tízszer annyiba kerül, mint a hagyományos. vetettem egyet a céggel, elvégre az ő épülésük-szépülésük oltárán áldoztam fel bal könyökömet. )
Ja, igaz is, mondhatnád, Kedves Olvasó, hogy mit flancolok, használjam a maradék oldali kezemet. Hehe. Próbáld ki, a használatos oldalt mondjuk vágd zsebre, egy-két órára, vagy nyolcra. Szóvak 30 évnyi balkezezés után átállni jobb egérre. hát minden máshogy, másfelé megy. A tracball annyi segítség, hogy teljesen új mozgásokkal kell hajtani, nincsenek beidegződések. Minden esetre a főni megjegyezte, hogy luxusegeret" vett nekem.
És egyáltalán, felkészülés arra, hogy bármikor jöhet a kisbalta-érzés.
Az emberek igen kreatívan szokták a fájdalomérzést szemléltetni: "mintha ezer tűvel szurkálnák" - ami nem tudom, mennyiben különbözik a 874 tűvel való szurkálástól;
"mintha tüzes kést forgatnának benne" nem tudom, kinek van ehhez viszonyítási alapja, néhány inkvizíció által ördöggel cimborálás bevallására késztetett szerencsétlen kivételével.
Meg még a "Mennyire fáj?" kérdést is szeretem.
Akármennyire. Nem mindegy?
A szurkálós doki kérdezte, hogy mennyivel csökkent a fájdalom az első-második bökés után. Hát neki sem tudtam értelmesen válaszolni.
Na de nem hanyagoltam a könyökömet továbbra sem. Van nekem csontkovács kolléga, aki mindenféle egyéb szolgáltatásokat is nyújt, például felajánlotta, hogy majd színes ragtapaszokkal összeragasztgatja a kezemet (hát, attól mi lesz jobb, azt el nem tudom képzelni, főleg a színétől, na mindegy), csak előtte borotváljam le a karomról a szőrt.
????
Hát, megtettem, de higgyétek el, igen hülye érzés volt. Maga a művelet is, meg utána a csupasz bőrhöz érni... brrrr!
Szóval hetekig színes csíkos voltam - és úgy hasogatott tovább a kór a könyökben. Mivel ez a dolog elég látványos, a környezetemben lehetett tudatosítani, hogy valami van, erre jó volt. Meg arra, hogy egy hét alatt azért nőtt annyi szőr a ragacs alatt, hogy a leszedés hasonló érzésekkel járjon, mint mi ellen felragasztották.
Aztán elfogytak lassan az ötletek.
A sebész mondta, hogy műttessem meg, az majd megoldja.
Az megoldja?
|