Szia Léna, épp a napokban gondolkodtam, hogy vajon elmentetek-e már? :) A fotókon a Cascada de los Colores és a belőle, illetve egy másik úton érkező patakon. Ez utóbbi algás, attól zöld, az előbbi meg a vastól vöröslik. sziklákon így néz ki a lefolyó víz a rendkívül magas vastartalom miatt:

Ez a vízesés a Barranco de las Angustias-ban van (az szurdok állítólag az eredeti nyelven Rettegés szurdoka nevet viselte, ide menekültek a hódító spanyolok elől a kanári szigetlakók közül egyedüliként ellenálló őslakosok és itt mészárolták le őket), és épp ma találtam egy olyan hírt, mely szerint kb. 2 km-el feljebb, a Barranco de Rivanceras-ban van egy másik vízesés, melyet kevesen ismernek, de akik látták azok szerint az lehet az igazi, eredeti Cascada de los Colores. Ha korábban tudtam volna róla, lehet, hogy megpróbálkozom a megtalálásával. Ugyanis állítólag ami a fotóimon szerepel, arra emberi kéz is rásegített a színeket illetőleg, míg a másikat csak a természet színezte, ennek ellenére az még látványosabb.
Ha beéritek a turistáknak mutogatott vízeséssel, szerintem meg tudjátok nézni egy közepesen hosszú, nem nehéz túra keretében, úgy, hogy leparkoltok az LP1-en, és elindultok befele a szurdokba. Többször át kell kelni egy patakon, vigyetek papucsot a könnyebb átkelés érdekében. De jó kihívásnak tűnik a másik megtalálása is :) |