Mi addig bírtuk, amíg lehetett aludni mellette. Eljött az idő, amikor egy percre se lehetett éberség nélkül hagyni, és látótávolságban kellett lenni vele mindig, különben kiabált. A két ápoló családtag összeomlott a kialvatlanságtól, egyiküknek pénzt kellett keresnie emellett, a másikuk maga is öreg, heti 2x 4 óra szoc. segítség nem elég az alváshoz. Az altatók nem hatottak. Mindig másra nem volt hajlandó a beteg. Hetekig nem engedte magát mosdatni. Utána nem ivott, erőltették, nem engedte, kórházba is került. Ezután megtagadta az evést, azzal, hogy biztos a szemétből kivett étellel etetik. A következő az volt, hogy ő nem hord pelenkát (teljesen inkontinens), de vécét se használ, kacsát se. Le kellett lakatolni a gáztűzhely miatt a konyhát. Az egész közben folyamatosan gyilkos volt minden családtagja, aki meg akarja ölni. Többször egymás után indokolatlanul mentőt kért (azt mondta, fuldoklik, a mentők viszont a véroxigénszintjét mindig tökéletesnek találták). Mindennapossá vált, hogy hívjál mentőt, meghalok, megölsz, ha nem hívod ki, kijött vagy a mentő, vagy az ügyelet, és nem találtak semmit. Ő követelte, hogy vigyék be, ez meg az a baja. Másnap hazaküldték, hogy nem indokolt a kezelése. Kétnaponta ingázott a mentővel, a végén a krónikus osztályra került, azzal, hogy ezt nem lehet csinálni, ezt a napi taxizást. |