|
|
 |
Bálint XF 650
2016-08-10 11:42:37
|
14955
|
Egészen biztos, hogy elírás történt, az elsőt csak kifejezetten egyenesben, fékezéssel csúsztattuk.
Az emelkedő egy igen rövid, de meredek rész volt, aminek a tetején rögtön el kellett kanyarodni jobbra, meg lefele menet is fordulóból vágott neki az ember. Az volt a trükk, hogy elég lendületet szerezz a följutáshoz, de idejében visszavedd a gázt, hogy a tetején ne ugrass. Fölfele menet volt aki azért rontott mert nem adott elég gázt, lefelé nem tudom mit baltázott el a srác, de úgy eldobta, hogy az első villája elferdült. Tehát még csak nem is magán az emelkedőn kellett megfordulni. Az már nagyon haladó feladat motorral, túlzás lett volna erre a villámtréningre.
A magam részéről 15 éve motorozok. Az első gépem Aprilia Tuareg Wind 50-es volt, a legnagyobb amit vezettem meg Yamaha Wild Star. A kettő között nakedek, túramotorok, chopperek különféle köbcentikkel váltották egymást. A free-t 2014 december óta hajtom. Igyekeztem jó gazdája lenni, szép sorban volt rajta: olaj+olajszűrő+ légszűrő csere, új kormánycsapágy, új gyertyák, féktárcsák, fékbetétek, gumik. A küllőket is megnézettem a gumissal, volt amelyiken húzni kellett. Az első villába vettem Wirth progresszív rugót, mert minden tesztben azt írták, hogy gyenge az eleje. így nagyon jól irányítható, de a pesti utakon nem olyan kényelmes, inkább kicsit sportos. Két személlyel bár biztos pont jó lenne, de legtöbbet egyedül használom. Sokat futott 97-es példány, de ami a jó motorozáshoz kell az már megvan rajta, a szakadt ülést, meg a lötyögő indexeket túlélem valahogy:)
Tréningen idén voltam először életemben, még nyár elején a Honda Safety Hungary-nél. Voltak kicsit unalmas részei, de nagyon sok hasznos dolgot tanultam. Már a felszállásnál is van mire figyelni, de a vészfékezés, meg a felborult motor biztonságos felemelése is izgalmas feladat.
Az két napos hétvégi program volt, a kanyartechnikában, gáz-fék-kuplung finom és pontos használatában nagyon sokat segített.
Szóval a ringre már felkészülten érkeztem, igazi örömmotorozás volt jó aszfalton biztonságos környezetben.
|
|
A hozzászólás:
 |
joevagyok68
2016-08-10 08:53:14
|
14954
|
A képen látható "tudásért" gratula.
Ilyenkor mindíg felmerül a kérdés bennem, hogy mennyi ideje mész ezzel a motorral, hány km, hány "gyakorlaton" voltál már....stb. ? Vagy csak a véredben van.. :-)
Köszönöm részletes válaszod.
De a kérdés/kérés beugratós volt...csak senkinek nem tűnt fel..
A leírásban ez volt :
""első – hátsó kerék megcsúsztatása fordulóban - gázzal -"
Szóval szerintem az "első" az elírás lehet abban a szövegrészben !
Csak "ottmaradt" ctrlC-zés közben, mert előtte a fékkel megcsúsztatás volt...
http://uralomamotorom.hu/totalbike/
Nem ?
Mert ugye te is a hátsó kerék csúsztatásáról gázzal írsz...
Az elsőt megcsúsztatni gázzal.....hááát..
DE lehet rosszul gondolom..
Itt
"Az emelkedőn többen is eldobták a gépüket, volt aki trélerrel ment haza:("
mi is volt a feladat pontosan ?
Csak "fordulás" ? ( 180 fok)
Mert az ,ha még nem érzi a gépet valakiigazán, akkor okozhat izgalmas pillanatokat... |
|
Előzmény:
 |
Bálint XF 650
2016-08-09 20:25:34
|
14953
|
AggyIsten!
Megvolt a motoros tréning, ígértem beszámolót, íme: (Kicsit OFF téma, akit nem érdekel ugorja át.)
Több turnus is volt, a hungaroring főbejáratánál kellett várakozni. Az egyik oktató robogóval jött ki értünk és szépen kettes sorban felgurultunk a ring belső részén kialakított tanpályára. Kb. 15 perc alatt letudtuk a papírozást, aztán a csoportunkat három részre osztották. Mi elsőre a vészfékezést gyakoroltuk. Odafele szlalom, visszafele gyorsítás legalább 50-ig, majd progresszív fékezés a megadott ponttól. Legtöbben ott rontottak, hogy füstölt a hátsó, mint állat :) Aztán ez annyival lett kiegészítve, hogy nagyobb sebességet kellett felvenni és a fékezést megszakítva ki kellett kerülni egy műanyag őzet ellenkormányzással.
A második pályán a szlalomé volt a főszerep. Volt elnyújtott szlalom, motorokból, meg autótükrökből kirakott pályarész, meredek emelkedő és lejtő, meg egy keskeny palló, amin a lehető leglassabban kell végigmenni. Az emelkedőn többen is eldobták a gépüket, volt aki trélerrel ment haza:(
A harmadik gyakorlat már csak azért is szuper volt, mert csapatban átvonultunk a pálya egy másik részére, miközben subaruk, bmwk, meg egyebek ordítottak a pályán:) Egy füves domboldalban került sor a terepes feladatra. Nyolcast kellett leírni, a kanyarokban megcsúsztatva a hátsó kereket, az egyenesben meg fékezni, szigorúan az első fékkel. Ennek endúrós szempontból nem sok értelme van, hiszen terepen a hátsót kell használni. Azért kellett csinálni, hogy megérezzük milyen az amikor túl sok az első fék és elkezd kicsúszni az eleje. ez aszfalton is nagyon hasznos, csak a füvön könnyebb volt megcsúsztatni. Olyankor kicsit vissza kell venni a fékerőt és minden ok megint.
Joevagyok68 kérésére az erőcsúsztatásról bővebben: Sokkal egyszerűbb megcsinálni, mint gondoltam, de könnyű túlzásba vinni, szóval óvatosan a gázzal! A lényeg: A kanyar előtt lelassítasz, kiülsz előre, majdnem a tankra és kicsit a kanyarral ellentétes oldalra az ülésen. Jobbosban kicsit ballra és fordítva. A kanyar belső oldalán lévő lábadat kirakod előre és kicsit oldalra, jó magasan. Ezt azért csinálod, mert jobb a súlyelosztás, az első kerék terhelődik tőle, + attól, hogy leszálltál a lábtartóról már szinte magától elkezd bedőlni a motor a kanyarba. Tehát nem azért, hogy majd le tudd rakni, azt csak akkor kell, ha elbasztad:) Éppen ezért tényleg magasan kell tartani a csülködet! A kanyar belső oldalán lévő karod majdnem egyenes. Azt a kormányvéget tolod magadtól elfele, húzod a gázt. A motoron lévő comboddal, meg ellenkormányzással tudod dönteni lefelé a gépet. Ha finoman húzod teljesen kultúráltan be lehet venni a kanyart, és nem is nagyon kell dönteni. Ha megindítod a hátulját, akkor lehet nyomni lefelé a szarvát izomból. Ehhez a gyakorlathoz egyébként adtak kis endúrókat, de nyilván a Freewinddel csináltam, szóval nem téptem ki fűcsomókat vad állatkodás közepette, de azért meg-megcsúszott a fara:D
Remélem elég részletes volt,
belinkelem a cikket és ajánlom szíves figyelmetekbe a 4. képet, amin bizony én vagyok egy jóleső képaláírással:
http://totalbike.hu/magazin/2016/08/09/totalbike_trening/
Az 58,79,80-as képeken van még a Free a galériában, de egyébként is érdemes végiglapozni, jó szórakozást. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|