|
|
 |
ja nyugi
2016-05-28 08:53:39
|
2233
|
Hali!
Amit leirok, az a jelenlegi fikcióm, véleményed?
-A pajzsmirigy alulmüködés egyik talán kiváltó oka lehet az autoimmun betegség.
- Az autoimmun betegség legalább 10 féle oka lehet.
- Az autoimmun betegség egyik jellemzője, hogy nem ismeri fel a saját sejteket.
- Az autoimmun betegség ha a testet, bárhol durva behatás éri a fájdalom kiváltó okát igyekszik felszámolni.
Hatvan év feletti beteg esetén jelenleg egyik orvos sem foglakozik a pontos diagnozis felállitásával számukra teljesen közömbös, hogy mi az alapbetegség ebbben az esetben.
Indoklás:
1./ Miután 2005.-ben az utolsó, egyébként alsó fogamtól is megkellett válnom, kivehető protézis készült.
Mivel szerettem, az amerikai mogyorót, elég gyakran ettem. Ahányszor mogyorót ettem annyiszor begyulladt az ínyem. Minden esetben igazitani kellett a protézisemen, ami azt jelentette, hogy jelentőssen kellett módositani a paláston is, és a teherhordó részen is. Három évvel ezelőtt voltam az állcsont klinikán , ahol fél évenkénti, vagy talán évenkénti kontrolt javasoltak. Tavaly szájüregi rák szürésen voltam, ahol a doki szerint az alsó állcsontom szinte teljessen ellfogyott. Csodálkozott, hogy még tudok rágni.
2./ Hasonló dolgot észleltem, amikor tavaly év végén gyorsan kellett 4-5 tonna fát felaprítanom, azóta artrozist diagnosztizáltak a jobb vállamban, hónapok óta küszködöm vele. Ugyancsak a túlzott igénybevételtől a bal üllőizom és csont között 2013.-ban és 2016.-ban inhüvely gyulladást állapitottak meg. 2013.-ban egy tömlő keletkezett a jelzett helyen az izom eredésénél, és csont egyenetlenséget tapasztaltak. Akkor nem kapcsoltam össze a fahasogatással a gyulladást. 2016.-ban viszont igen.
2013. ban ülni nem tudtam, 2016.-ban a járás volt nehéz.
Számomra tanulság:
-A fájdalmas erős igénybevételektől, távol kell tartanom magam.
-Folyamatossan gyógy tornára, kell járnom.
Üdv:
Józsi
|
|
 |
Törölt nick
2016-05-27 21:55:22
|
2232
|
Én is úgy gondolom, hogy ha oda kerül a sor, akkor teljes pm eltávolítás lesz.
Az első műtétemet gyerekfejjel, 13 évesen nagyon könnyen viseltem. Jóformán fel se fogtam, mi történik velem. Nem volt bennem para, hogy milyen lesz a szövettan, mert fel se merült bennem, hogy akár rákos is lehetek (szegény szüleimet viszont el tudom képzelni, min mehettek keresztül). Műtét után 2 nappal már a folyosón rodeóztam. Semmilyen fájdalomra nem emlékszem, csak a műtőasztal hidegségére, és hogy pipával a számban ébredtem, gézzel kikötött kezekkel. Ezt se tragikusan éltem meg. Ezt azok vigasztalására írom, akinek a gyerekük jár hasonló cipőben. A nyakamon a heg csodaszép, jóformán észre se venni. Azért annak örülök, hogy teljes pm eltávolításnál se lesz ott horpadás, kösz hogy megnyugtattál.
Még egy dolgot szeretnék leírni. Egyik 70 éves ismerősöm nemrégiben hunyt el, neki elrákosodott a pm göb. Már évek óta mondták neki az orvosok, hogy ki kellene venni, de ő ehelyett alternatív módszerekkel kezelte magát és természetgyógyászhoz járt. Én mindenkinek azt javaslom, jól gondolja meg, ha nem veti magát alá a műtétnek, mert azt olvastam, hogy 60 felett már komoly kockázata van ennek a dolognak.
Köszi, mindenképp körültekintő leszek a sebész kiválasztásnál. Már olvasom a netet, ezt a fórumot is visszafelé, kit javasoltok. |
|
A hozzászólás:
 |
harpokratesz
2016-05-27 13:07:20
|
2231
|
Szerintem a te esetedben teljes pm. eltávolítás kellene, mert a göbök újratermelődnek és növekszenek. Nem marad horpadás a nyakon utána, ettől ne félj, csak lesz egy nagy vágás,
de az idővel szépen beheged, szinte nem is fog látszani (főleg ha kezeled). Sok nőnek csináltak
már teljes eltávolítást és nem vesztették el a hangjukat, sem egyéb szövődmények nem alakultak ki. Egy a lényeg, hogy nagyon alaposan, körültekintően válaszd ki a sebész-orvost, olyat aki gyakorlott pm. műtétekben és a betegek is ajánlják. Persze a hormonpótlás utána kell egy életen át.
Természetesen lehet göbökkel is élni, de a TSH, UH és citológiai kontroll kell évente legalább. |
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2016-05-27 09:34:23
|
2230
|
Sziasztok! 47 éves nő vagyok. 34 éve, azaz 13 évesen volt egy pajzsmirigy műtétem hideg göb miatt, amit eltávolítottak.
Sajnos 2 éve újra észrevettem egy pici csomót a nyakamon, ami tavalyra megnőtt 2,5 centisre. Hideg göb. A hormonértékeim hibátlanok. Jártam vele Solymos Tamásnál Gyöngyösön, aki nagy endokrinológus szaktekintély. Ő 4 cm felett javasol műtétet. Hamarosan megyek 1 éves kontrollra, szemmel láthatóan megint nőtt a göb. És ráadásul mindkét lebenyben van még több kisebb hideg göb is.
Szeretném kikérni olyanoknak a tapasztalatait, akiket NEM ELŐSZÖR műtenek pajzsmirigyre. Aggaszt, hogy ilyen esetben a kockázati tényezők sokkal nagyobbak a régi varratok miatt. Pl. míg első műtétnél csak 1-2% esély van arra, hogy elmegy a hang, addig a következőnél ez felmehet 20%-ra is. Maradandó légzés- és nyelési problémák is felléphetnek.
Szóval várom tapasztalataitokat, köszi előre is!
Teljes pm eltávolításnál mire számíthatok, lesz egy horpadás a nyakamon? (bár ez legyen a legnagyobb problémám). |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|