A sólepárló olyan 1 órás látnivaló, lehet sétálgatni köztük, van még ott világítótorony is. Mondjuk láttam túraútvonalat kijelölve, de erre sajnos nem volt időnk itt se, meg Los Tilosnál se.
Ide jött kisbusz, de Los Tilosnál nem láttam. A parkolóban megállt egy autó, helyi idősebb pár szállt ki, a hátsó ülésekről pedig 2 hátizsákos turista hölgy, stoppolták őket.
Csak megerősíteni tudom, a sziget gyönyörű, nincs elturistásodva, nyugodtabb, mint Tenerife.
Nem győztünk csodálkozni a sok zöld növényzeten, mint, ha őserdőben lettünk volna.
Megint átfutottam Attamatta blogját, ő is írt a fekete hollóról. :-)
Megálltunk a kocsival, egyből rászállt a kocsi visszapillantó tükrére, vettünk elő apró pirított kenyeret, kettesével vitte hol az egyik, hol a másik fenyőre. Persze ő is evett belőle. Amikor gondoltuk, elég lesz, ő másképp gondolta, rászállt a kocsi tetejére, és a csőrével kopogtatta, na ezt nem kellene, akkor se, ha nem a mienk az autó. :-)
Nagyon szelíd volt, a tenyerünkből kivette a kenyeret.
Los Tilos után találtunk egy nemtudommilyen gyümölcsöt, mivel azt olvastam, a Kanári szigeteken nincs mérgező gyümölcs, így egyet meg mertünk enni belőle, fincsi volt :)
  
|