az volt benne a jó, hogy tudtad, hogy igazad van, és így azért bele lehetett állni dolgokba, vitákba. egyrészt, addig sem a futószalag mellett álltál, hanem valami történt. másrészt, nem lehetett máshogy, csak úgy, ahogy mondod (feltéve, ha igazad volt, mint ilyen esetekben). nem volt "mindig igaza a vendégnek", nem kellett "ön azért áll itt, hogy kiszolgáljon", mint más munkakörökben.
tény, hogy nem mindenkinek való az UB, én nagyon szerettem. és nem azért, mert hatalommániás vagyok, viszont szeretek szabályok között mozogni, betartani és ha rám hárul a szerep, akkor betartatni azokat. bele lehetett futni kényes szituációkba, de általában azért fekete-fehér dolgokon "vitatkoztunk" az utasokkal. és amikor azt a fenyegetést kapom, hogy ő most akkor nem utazik el, majd jól meglátom, akkor alapvetően azért jöttem zavarba, hogy hogyan mondjam el neki, hogy részemről ez teljesen rendben van.
volt olyan diplomata, akivel a szabályok egyeztetését követően abban maradtunk, hogy ő akkor inkább vonattal utazik, nem mutatja meg a bőröndjét és békében váltunk el.
volt olyan amerikai utas, aki közel 40 percet ült a kapu előtt, miután bejelzett, de nem hagyta magát megvizsgálni. ő végül megkérdezte, hogy meddig dolgozok, mondtam, hogy még 4 órán keresztül, így belátta, hogy nem fog tudni kifárasztani és másnál átjönni, végül megvizsgáltam és továbbment.
volt olyan kapitány, aki panaszt kívánt tenni ellenem, mire odajött a főnököm, meghallgatta a történetet és a szeme láttára megdicsért, hogy remek munkát végeztem, majd elment.
számtalan folyadékos történet... amíg az utas normális volt és nem személyeskedett, gyakorlatilag bármire hajlandó voltam. volt olyan cseh utasom, aki a skót férjét hívta fel és adta át nekem a telefont, hogy mondjam meg akkor, hogy melyik jogszabály alapján nem engedem át a kijevi duty freeben vásárolt, zacskóban lévő, blokkal ellátott üvegét. vele közel egy órán keresztül kellett foglalkozni, ebből bő negyedórán keresztül a férjével beszéltem telefonon, teljesen szabálytalanul, de fontosabb volt, hogy tisztázzuk a helyzetet és ne úgy menjen el az utas, hogy a buzi magyar megszopatta, hanem hogy tudja: tényleg hülye a szabály, nem én tehetek róla.
és persze volt olyan, hogy hibáztam, belefutottam dolgokba én is, reagáltam túl dolgokat én is, de mindezekkel együtt még mindig az egyik kedvenc munkahelyem volt. bárcsak gyakrabban adtak volna hatszámjegyű fizetést, mint ötszámjegyűt... :)
(zárójelben: de legalább adták, mert a pénz sosem késett és mindig annyi volt, amennyi. más okok mellett ezért is váltottam sokára: rengeteg olyan "állásajánlattal" bombáztak, ahol az ígéretek gyönyörűek voltak, csak garancia nem volt mögöttük, és hát két becsődölt korábbi munkahely után már óvatosabban vált az ember...) |
