|
|
|
|
 |
zöldkomcsi.
2016-03-02 22:09:38
|
2087
|
áááá! azok a kis boltok azóta is működnek a dohányárú nélkül is, tudtommal legtöbbet a multis bevásárló központok forgalmaztak. Az akart ez lenni részben a multik részben a kisebb nagyobb kereskedelmi vendéglátóipari egységek rovására egzisztenciát adni többeknek. Kicsit olyan horthys retrózás mert azok meg a hadirokkantak ügyét kezelték ilyen módon. A szándék ez volt de nem lehetett kivitelezni százasával nyúlta le az elit.
Egyébként párhuzamot nem is nagyon erőltetettet lehet vélni abban is ahogyan GyF nekiment politikai celebvilágnak majd ahogyan agyonszurkálták de még a bruthus reinkarnáció is megvolt hozzá a történelmi pontosság kedvéért és a népharag elseperte az összeesküvőket ezúttal is, csak éppen ez az oktavianus kópia mint ha nem hozná a formáját.
Akartam még kérdezni, hogy mi a véleményed pl a római birodalomban a víz energia hasznosításáról? Voltak de tudomásom szerint csak majd a középkorban terjedtek jobban lett jelentőségük. A koncepcióm az, hogy a rabszolga tartó társadalmak általában nem alkalmasak az innovációra. Találmányokra, tudományra, művészetre, csúcs technikákra, igen, de azok elterjedésére már nem. |
|
A hozzászólás:
 |
vörösvári
2016-03-02 20:01:40
|
2086
|
A trafik államosítás a középosztály egy része ellen irányult, sok kis bolt nyereségének nagy részét a dohány adta ( és a szesz ), ezt elvették tőlük és politikai alapon egy kis létszámú párthű csoport közt osztották el. A mostani állami föld eladás is ugyanez a kategória, a helyi gazdálkodóknak kellett volna eladni a földeket és nem a párt támogatóinak. |
|
Előzmény:
 |
zöldkomcsi.
2016-03-02 19:44:57
|
2085
|
Helyesebben nem "ma már" hanem "ma még", a 10 es évek vége közepe, mások szerint csak 25 körül lesz a nagy élelmiszer árrobbanás, mint az olajnak 1972.-ben, nem lesz semmi előjele, egyik napról a másikra és látszólag minden ok nélkül.
De igazad van, szerintem se lesz olyan első számú erőforrás mint a múltban. No de olyan földosztás féle célja volt a trafikok kiosztásának is, erősíteni egy polgári középosztályt, de ez a mostani császárunk úgy látszik kevés volt hozzá, lenyúlták a patríciusok. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|