Keresés

Szóval ot1019 szavaihoz nehezen tudok mit hozzáfűzni, Ő nemcsak fecskeguru, hanem sok egyéb is, bár a madaras történelemben, legalább is a hortobágyi stáb szemében, így emlékeznek meg róla! :-)

Korábbi kérdésedre ami talán kimaradt, hogy mikor felborzolt tollakkal szárnyat is rezegtet (esetleg halk "makogó" hangok kíséretében), az a párja üdvözlése ill. a párzásra invitálás jele lehet, úgyhogy jól vigyázz! :-)

Nekem is van egy varjúm, igaz ő nem dolmányos, hanem vetési, de mivel őt is emberek nevelték, ezért lényegében majdnem olyan viselkedésre, mintha dolmányos volna. Vetési varjú emberekhez legtöbbször vadon, sérült állapotban (pl. lőtt szárnyú) kerül, na az teljesen más tészta, össze se lehet hasonlítani a neveltekkel. Az én varjam egy mentett madár, igen szakszerűtlenül nevelték fel és tartották. Hozzám igen csúnya letört tollazattal, teljesen röpképtelenül, még tollas csőrtövű fiatal, de már önálló madárként került. Korábbi gazdája valszeg megunhatta, mert lepasszolta, és ezt követően nálam kötött ki hortobágyi közvetítéssel. Szóval lett egy frusztrált tollsöprűm, akin látszott, hogy nem vadmadár, de különösebben bizalmas se volt. Amikor adtam a kaját sokszor összecsipkedte a kezem, meg olyat is csinált, hogy mikor felvettem a lyukas tetejű papucsot, akkor odasietett és tiszta erőből belevágott a lábfejembe az egyik lyukon keresztül. Ezekért a dolgokért elég rendesen be lett szabályozva. Ezen kívül még át kellett szoktatnom a helytelen kutyatápos-macskakonzerves étrendről a házikosztos-túrós keverékesre. Mivel szárny és farok nélkül szegényke nagyon szerencsétlen volt, és alaphelyzetben rengeteget és nagyokat esett, így a biztonsága érdekében nálam is sajnos egy kalitkában volt kénytelen tengetni az életét, ahogy korábbi gazdájánál. Persze sokat játszottam vele, és akkoriban ilyen röpképtelen állapotban rengeteget sétáltattam mindenfelé a portán, meg biztonságos távolságból a kerítésre ugrattam kézről. Ez volt úgymond a "röptetés". Aztán a sok foglalkozásnak meg fogdosásnak hála elkezdett rohamosan szelídülni egészen a plüss állapotig. Jelenleg bármit meg lehet vele csinálni, húzhatom-nyúzhatom, dögönyözhetem. Nem sértődik meg, sőt kimondottan élvezi :) A vedlés után visszanyerte a röpképességét és azóta kinn is lehet röptetni, bár ezt csak módjával szoktam, mert az előéletének köszönhetően a szárnytollak kinövése után se lett olyan röpképessége, mint a vadon élő varjaknak, emiatt nagy valószínűséggel nem tudna megélni a természetben, ha elmenne. Szóval minden csak szoktatás kérdése. Persze az egyed született természete is befolyásolja a szelídülés mértékét, de kiskortól történő szoktatás az, ami leginkább számít. A megfogásnál pedig határozottnak és szakszerűnek kell lennünk, ellenkező esetben elvadítjuk a madarat. Ahogy Corvi is mondja, a tenyeres simogatást még a legszelídebbek se nagyon szeretik, és a tollnak se valami jó. Nem élvezetes számukra, hogy egy nagy tenyér le fel csúszkál rajtuk. Én mondjuk nem is érzem igényét, hogy így megsimogassak egy madarat. Inkább vakarászni, puszilgatni szoktam őket, no meg kézben tartva bogarászni indulni velük. Ezeket szeretik. Én is azt szoktam tapasztalni, amiről írtál is, hogy borzolnak, meg lazulnak. Bécó varjam ilyenkor még ilyen babahangokat is kiad, szóval biztos, hogy tetszik neki. Amikor lesimul a tollazat, akkor van az, hogy nem tetszik nekik az, amit csinálunk velük. Ehhez aztán még jön az ideges viselkedés, nyüzsgés is. Remélem továbbra is minden jól alakul majd a varjatokkal :) Annak meg, hogy annyira kezes meg hízelgős, csak örülhettek. A "legplüssebb" madár is csak addig szelíd míg a gazdája, vagy annak a szűk családi köre foglalkozik vele. Idegen ember jelenlétében még a legkezesebb is úgy megvadul, hogy még olyat! Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Ezért sem igaz az, hogy a szelíd madarak elvesztik a madárságukat.

Köszönöm a hozzászólást:-) 

Mi neveltük fel, tudom, hogy milyen mikor kommunikál a csőrével és játszik, de ez sajnos nem az volt. Erőszakkal semmit sem teszek vele, minden erőkifejtés nélkül hagyta, hogy össze csukjam a csőrét,szerintem tudta, hogy álépte a határt. Nem erőszakoskodtunk vele soha, és ő tényleg nagyon különleges madár, mert ő kéri, igényli a simogatást (szerencsére most már tőlem is). Korábban neveltünk egy szarkát is, elengedtük mikor felgyogyult, ő is hónapokat volt nálunk, de ő tényleg nem szerette ha hozzá értünk, ezt tiszteletben is tartottuk, sosem nyúztuk. Ez a kis majom viszont tényleg jön és addig van az ember keze alatt míg meg nem simogatjuk. Kicsi korában úgy aludt el, hogy a karunkon volt és simogattuk.. Szóval hidd el hogy nem kezelem kiskutyaként, de szokatlanul kezes és hízelgős, különösen a párommal tekintve, hogy mindketten öt választottuk páronkul:-) viszont most már velem is játszik, jön hozzám is, úgyhogy valószínűleg sikerült rendbe tenni a helyzetet. Nekünk is az a célunk, hogy ő a legjobban érezze magát nálunk :-) 

"Ha esetleg bepróbálkozik a csípéssel,gyengéden összezárom a csőrét és hagyja a simogatást.."

A madarak elsősorban a csőrükkel kommunikálnak, ha csípnek, pattognak akkor mérgesek, ha csak óvatosan ráfognak akkor valószínűleg barátkoznak, vagy figyelmeztetnek vmire!

Ha olyanokat csinálsz vele, hogy erőszakkal összezárod, ezt támadásnak, zaklatásnak veszi!

A másik, hogy a madarak legtöbbje nem, vagy csak nagyon ritkán tűrik, hogy simogatva nyúzzák őket! A varjúfélék (csókák, hollók..) és papagájok némelyike max. azt elfogadják az embertől is, ha fejüket..tarkójukat kurkásszuk, birizgáljuk, de semmi esetre sem teli tenyérrel markolásszuk, amit már egy határon túl ugyancsak zaklatásnak vesznek! Ők NEM PLÜSSÁLLATOK, arra ott vannak a ciccek, kutyuk, kis rágcsálók. Ezen túl az emberi kéz állandó kisebb-nagyobb nedvesség és zsírtartalma a nagyobb felületen érintkezés miatt sem tesz jót a tollazatnak, a tollazat irritálása egy idő után tollak kihullását és/vagy csapzottságot eredményezhet!