Hidd el, ha valaki, én megértelek.
Erdőben élek egy odvas fában, körülöttem hozzám hasonló állatok, de olyanok is vannak, akik sem írni, sem olvasni nem tudnak, de állítólag olyan is van aki még netezni sem tud, csak füstjelekkel kommunikál, de még azt sem érti, aztán persze, hogy felgyújtja az erdőt, de még ezt is rosszul csinálja, pillanatok alatt kialszik a tűz.
Aztán ha a könnyek özöne és a szívfájdalom okozta fáradtságtól álomba szenderülnek, néha mosoly ragyog fel az ajkukon. Ilyenkor arról álmodnak hogy eljön egy lány az erdőbe, s kézenfogva sétálnak a bámuló lombok alatt, de keserű az ébredés, lány sehol, az álom tovarebben.
Unalmas szürke estéimen néha felolvasok az írástudatlanoknak egy egy hszt a fórumról, s ilyenkor meg megvillan a sárga fény a körülöttem üldögélő élőhalott nyulak, borzok, kabócák és vaddisznók szemében, mert az irigység gonosz szelleme öntötte el a lelküket, amiért te olyan jól meg tudod fogalmazni nehéz és kilátástalan, párkapcsolatmentes múltad, jelened és jövőd. Tudják, nem is inkább érzik, hogy ha ezer évig élnének, akkor sem lennének ilyenre képesek. Érzik szegények, mert nem tudják mi az az év, az ezer, az ilyen és a képesség, sőt még azt sem érzik, hogy érzik, csak a szívük vérzik, most és mindörökkön, ámen. |