|
|
 |
tibeti gondolatlény
2016-01-03 10:14:12
|
30582
|
Nem, biztosan nem arról van szó, hogy korábban járt már ott, ezt szerintem kizárhatjuk. Luke akkor vonult el ide, amikor a tanítványait Kylo elrendezte. Sőt nem tartom kizártnak, hogy addig nem is tudott a helyről, hiszen Han szerint pl. az első Jedi templomot indult megkeresni. Persze ez is feltétezés, mert Han is csak annyit mondott: vannak akik úgy tartják, hogy ez volt a célja, nem volt teljesen egyértelmű megerősítés. Több variáció van, egyszerűen csak látta a lehetséges jövőt, vagy Luke üzengetett neki ezzel a képpel a távolból (persze ez feltételezi, hogy volt korábban kapcsolat köztük, akár rokoni, akár csak mester-tanítvány relációban). De nem csak úgy véletlenül került be a filmbe, az tuti.
Az ilyen elvarratlan szálakat kell jól megoldani a VIII. részben, és akkor kapunk egy ütős filmet. Ha ezek nyitva maradnak, akkor viszont utólag is lehúzza az egészet. |
|
 |
mindenki senkije
2016-01-03 10:12:22
|
30581
|
ja, most látom, hogy nem is ezt írtad a szigetvilággal kapcsolatban
na, a lényeg, hogy sokan most azt hiszik, h Rey a záró jelenet bolygójáról származik
Kylo agyturkálása miatt, ugyebár, de az is lehet, hogy ott a jövőt látták |
|
A hozzászólás:
 |
mindenki senkije
2016-01-03 09:59:52
|
30575
|
de az biztos, hogy ugyanaz a szigetvilág-bolygó?
nem kizárt, hogy csak félrevezetés!
sőt! az is lehet, h Rey ott a JÖVŐT látta (a film végét, ugyebár), ahogyan Luke is látta a barátait szenvedni a Bespinen
nekem nem túl logikus, hogy Luke most pont ott rejtőzik a világ elől, ahol egykoron a lányát (???) nevelgette ő vagy valaki... |
|
Előzmény:
 |
tibeti gondolatlény
2016-01-03 09:21:30
|
30562
|
Nekem pl. ami második nézésnél esett le és akkor ütött igazán, az Kylo óceánról és a rajta lévő szigetről való eszmefuttatása...szerintem ez elsőre teljesen random és kissé érthetetlen párbeszédnek (vagy talán inkább monológnak) tűnik, egészen addig, amíg nem látjuk a film végét...viszont mivel a jelenet kb. a film kétharmadánál van, utána még elég sok minden történik ahhoz, hogy ne feltétlenül emlékezzünk rá, főleg, hogy a kihallgatás főleg Rey ellenállása miatt lett emlékezetes. De ugyanilyen nekem az elején egy apró jelenet, amikor Rey tisztogatja a frissen szerzett alkatrészt, és lát egy vénasszonyt, aki ugyanezt csinálja. Szintén csak másodikra jöttem rá, hogy itt a saját lehetséges jövőjét látja, mert ugyan maradna a Jakku-n, várva a családját, de akkor ez válhat belőle. Apróság, de a karakterhez hozzáad. A Han-Kylo nagyjelenet is teljesen más újranézve, ismerve a végkifejletet.
Szinkron kapcsán egy megjegyzés, így is láttam már, különösebben nem változtat a film élvezeti értékén, bár a poénok talán kevésbé jönnek ki jól néhány esetben. Még Kylo-t sem találtam annyira borzasztónak, bár a maszkos hangja azért elég fura.
Ez a film egy dolgot biztosan elért, felélesztette a parázs alatt szunnyadó SW rajongásom újra. Nemrég fejeztem be a regényváltozatot, most az Utóhatást olvasom (bár ezzel vannak gondjaim). Az Elveszett csillagok is érdekel, utóbbihoz volt valakinek szerencséje?
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|