Persze ebbe az elméletbe is bele lehet "kötni", de attól még szerintem jó. Ha mondjuk ezt Luke tervelte ki 10-15 évvel ezelőtt, akkor egyáltalán nem kellett azzal kalkulálnia, hogy Han lesz az áldozat, ennyire részletesen ugye nem lehet kidolgozni egy tervet ilyen hosszú időre. Kylonak persze kellett gyilkolnia, amire azért még mindig rá lehet fogni, hogy a végső győzelem és több miliárd élet megmentésének érdekében hozott áldozatokról van szó.
Másrészt ugye azt olvastam valahol, hogy ahhoz, hogy valaki nagymenő legyen a sötét oldalon, ahhoz egy közel álló embert meg kell ölnie. És, ha ez az út vezet a sötét legyőzéséhez, akkor ezt az áldozatot meg kell hozni, ahogy Obi is meghozta. Ha igaz ez az terv, akkor ezzel számolt Luke, de azt nem tudhatta, hogy Han lesz az áldozat.
Ugyanakkor azon sem csodálkoznék, ha az új trilógia kicsit szürkítené mindkét oldalt, a sötét nem teljesen gonosz, csak a rendre (és békére) törekszik, igaz ehhez háborúznia kell és totális hatalmat kiépíteni, míg a jó oldal gőgös jóságában akkor is küzd a sötét oldal ellen, ha azzal már többet veszít, mint amennyit nyerhet.
Kylo és nagypapi jelenetben ugye nem tudjuk pontosan, hogy mire gondol az ifjú, de az is lehet, hogy Vader EPV-ben elmondott "we can rule the galaxy as father and son" munkacímű tervére. Annyi módosítással, hogy ők ezt a csládi vállalkozást Luke-kal tervezik (szigorúan a békéért, ami Luke gondolkodásába is belefér)...
Biztos, hogy Kylo-val kapcsolatban lesz még jelentős csavar a sztoriban, csak abban bízom, hogy ez nem annyiban merül ki, hogy az EP9 végén szembefordul Snoke-kal és kinyírja :-) |