Keresés

Részletes keresés

dzsaffar3 Creative Commons License 2015-12-25 20:25:58 664

Anonymus kora bulvárszerzője is volt egyben, nagy nyelvmester, aki persze mit sem zavartatta magát a történeti és a költött események vegyítésétől. Kedvére fabrikált személyeket és eseményeket helynevekből, toldott hozzá ezt-azt az általa olvasottakhoz, és persze mindenekelőtt megrendelőinek igényeit igyekezett minél jobban kidomborítani, főleg a 9-10. század fordulójának eseményeit illetően.

---------------

Ez az állítás vagy igaz vagy nem.

Én mindenesetre kétségbe vonom

 

"Anonymus gestája a létező legrészletesebb beszámoló az Árpádi honfoglalás tizenegy évéről, a Kárpátokon történő úgynevezett második bejöveteltől (secundus ingressus) Árpád haláláig 907-ben, illetve utódainak cselekedeteiig Taksony és Géza fejedelmek idején, egészen a Magyar Királyság alapításáig (997 táján: cap. 57, de constitutione regní). Leír a gesta számos kisebb-nagyobb csatát a helyi hatalmasságok (főleg bolgárok és morva-szlávok) erői ellen. Ezeknek a harcoknak a nagy részét a hivatalos magyar történettudomány legendáknak és meséknek véli, nem pedig megtörtént valóságról szóló, esetleg kiszínezett beszámolóknak. Mintha a 300 ezer négyzetkilométernyi területű Kárpát-medence kardcsapás nélkül került volna az Árpádi magyarok kezére. Anonymus ráadásul olyan, akár objektívnek is felfogható adatokat is megőrzött (Kézai Simon vagy a krónikák százezres nagyságú háborús halottaival szemben), mint a Ménmarót elleni csaták emberveszteségei: „Az ellenfél különböző népekből összeverődött hada is harcba indult Ősbő és vitézei ellen. A székelyek és a magyarok sokukat nyíllövéssel leterítették, Ősbő és Vélek hajítógépeikkel százhuszonöt katonát öltek meg. ... Ősbő és vitézei közül húsz magyar és tizenöt székely esett el.  (Anonymus. cap. 51.) 

Fogalmam sincs, miért lenne ez az állítás ab ovo túlzott, történetietlen, hihetetlen, amolyan 'anonymusi'? Egy országrész sorsát eldöntő várostromban sok lenne 35 halott ostromló? Látta már a történészek közül valaki, mekkora Bihar vára, és milyen meredekek még ma is a falai?"

A munka más fontos részei arról szólnak, hogy Árpád fejedelem az elfoglalt földterületek jelentős részét a harcokban kitűnt embereinek adományozta. Nagy birtokok adományozása a korai középkorban (például a Karoling uralkodók idejében) mindennapi esemény volt katonai-birodalmi hódítások következményeként (általában évtizedes késésekkel). Előfordult, hogy Árpád még a legyőzött ellenfeleket is földadományozásokban részesítette: például a Nyitra környékéről elhurcoltakat, akik áttelepültek, és hűségesküt tettek (Anon. cap. 37: Dux Árpád donavit infidelium terras in diversis locis). Ami pedig Árpád vezéreit illeti: Tétény hírnevet és földet akart szerezni magának. Tuhutum volebat per se nőmén sibi ét terram aquirere (Anon. cap. 25).

A jelentősebb győzelmeket (hódításokat) Árpád és vezérei nagy lakomákkal és ivászatokkal ünnepelték meg (gaudium magnum, maxima leticia): a Tárcái hegyén például (a Tokaji borvidék kellős közepén!) magnum aldamas fecerunt = nagy áldomást csaptak (Anon. cap. 16), gaudio magnó valde ét more paganismo fecerunt aldumas, fecit magnum convivium ét gaudium.

 

Makkay, Az avar Attila Anonymusnál Kézai Simonnál és a Krónikákban 9. oldal.

 

Szóval egyetértek Makkay Jánossal és természetesen Hölblinggel Tamással az Anonymus témában.

 

 

Sáfár István

 

 

A hozzászólás:
Afrikaans8 Creative Commons License 2015-12-24 13:36:16 662

Anonymus kora bulvárszerzője is volt egyben, nagy nyelvmester, aki persze mit sem zavartatta magát a történeti és a költött események vegyítésétől. Kedvére fabrikált személyeket és eseményeket helynevekből, toldott hozzá ezt-azt az általa olvasottakhoz, és persze mindenekelőtt megrendelőinek igényeit igyekezett minél jobban kidomborítani, főleg a 9-10. század fordulójának eseményeit illetően.

Előzmény:
Afrikaans8 Creative Commons License 2015-12-24 13:00:47 660

Anonymus és a seggbe lőtt István

Kanyó Ferenc dolgozata

http://index.hu/index2/#bloghu/napitortenelmiforras/2015/12/22/a_seggbe_lott_istvan

 

Árnyékszéken meghalni nem tartozik a szokványos halálnemek közé. Sőt, a legmegalázóbb halálok egyikeként tartjuk számon, ezért nem véletlen, hogy a világszerte ismert Tűz és jég dala ciklus (vagy sorozatos nevén Trónok harca) írója, George R. R. Martin is így szánta halálra a könyvei egyik legrettegettebb figuráját, Tywin Lannistert. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az ötlet nem az ő fejéből pattant ki, hanem a középkorban már beszámoltak hasonló esetekről. Nem kell azonban messzire mennünk ahhoz, hogy magunk is olvassunk egy hasonló történetet. Béla király Névtelen jegyzője ugyanis beszámolt arról, hogy honfoglaló eleink is hasonló módon végeztek egy ellenfelükkel. A magyarok nyilaitól az árnyékszéken is ments meg, Uram, minket!

 

"Zolta fejedelem engedelmével a karantánok hada ellen indultak, majd Friaulon át Lombardia határtartományába vonultak, ahol Pádua városát tűzzel-vassal, fosztogatva, nagy kegyetlenséggel feldúlták. Innen Lombardiába nyomultak és sok gonoszságot vittek véghez. Amikor pedig a helybeliek kísérletet tettek arra, hogy egybegyűlve szembeszálljanak támadóik vadállati dühével és kegyetlenségével, a magyarok nyilai a lombardok nagy tömegeivel végeztek, nem kevés püspököt és grófot is lemészároltak. Ennek hallatán a híres férfiú, Liutward, a vercelli egyház püspöke, a néhai Kis Károly császár bizalmas barátja és hűséges titkos tanácsosa, mivel felbecsülhetetlen értékek felett rendelkezett, magához vette vagyontárgyait és legféltettebb kincseit és mindenáron azon igyekezett, hogy kegyetlen vérengzésük elől meneküljön. De váratlanul magyarokba ütközött, akik foglyul ejtették, majd rövidesen kivégezték, a vele lévő, minden képzeletet felülmúló kincseit pedig elrabolták.

Ugyanabban az időben történt, hogy Waldo gróf testvére, István, éjszaka a várfalon lévő árnyékszéken a belein akart volna könnyíteni, amikor egy magyar, a nyilával, a helyiség nyílásán keresztül súlyosan megsebesítette, amibe még azon az éjszakán bele is halt." (Anonymus: A magyarok cselekedetei. 53. fejezet. Veszprémy László fordítása)

 

Anonymus, bárki is rejtőzzön a P betű mögött, a 13. században alkotó történetíró volt, aki kétségtelenül több évszázaddal a honfoglalás után élt. Vajon meg megtörtént esetet jegyzett le?

 

Az esetet megközelíthetjük a lehetségesség felől is. Vajon egy, a gyilokjárón kikandikáló nyugati ülep veszélyben forgott honfoglaló eleink nyilaitól? Bármennyire is furcsa, hiába van divatja mostanság az íjászatnak, a korabeli anyagokból készített, és a régészeti leletekből ismert íjakon alapuló rekonstrukciók, és a velük elvégzett kísérletek, egyelőre nem állnak nagy számban a rendelkezésünkre. (Hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie egy IX-XI. századi magyar íjnak, arról egy rövid összefoglaló itt).

Ha az eddigi kutatásokat összefoglaljuk, anélkül, hogy most részletesen belemennénk a honfoglalók íjainak kutatástörténetébe, (a témával kapcsolatban néhány tanulmányt tudunk ajánlani innen), röviden arra a megállapításra juthatunk, hogy alapvetően nem lehetetlen eltalálni egy várfalon lévő emberi alfelet, még ha a lövéshez egy jó adag szerencse is kell. Nem feltétlenül okoz azonnali halált, bár egy végbél-lövés kétségtelenül kellemetlen lehet, a korabeli higiéniai viszonyok között elképzelhető az anonymusi történetnek az a végkifejlete, hogy az elfertőződött sebbe István végül belehalt.

 

Visszatérve a blogunk által preferált történelmi források világába, óhatatlanul is fel kell tennünk azt a kérdést, hogy erről az eseményről nem tudósítottak-e mások, elvégre nem mindennapi esetről van szó. Nem is kell sokáig keresgélnünk, mert Regino prümi apát beszámolt a jeles eseményről. Ismét forrás következik, ezúttal latin nyelven, de nem kell megijedni, nem szükséges a Laudator blog szerzőinek a latin tudása ahhoz, hogy érthető legyen, amit mondani akarunk.

 

Anno dominicae incarnationis DCCCCI gens Hungarium Langobardum fines ingressa caedibus, incendiis ac rapinis crudeliter cincta devastat. Cuius violentiae ac beluino furori cum terrae incolae in unum agmen conglobati resistere conarentur, innumerabilis multitudo ictibus saggitarium periit, quam plurimi episcopi et comites trucidati sunt. Liuwardus episcopus Vercelliensis ecclesie, Caroli quondam imperatoris familiarissimus et consiliarius a secreto, assumptis secum opibus atque incomparabilibus thesauris, quibus ultra, quam estimari potest, habundabat, cum effugere eorum cruentam ferocitatem omnibus votis elaboraret, super eos inscius incidit ac mox interficitur; opes, quae secum ferabantur, diripiuntur.

 

Eodem anno Stephanus comes frater Walonis, cum in secessu residens nocturnis horis alvum purgaret, a quodam per fenestram cubiculi sagittate toxicatae iuctu graviter vulneratur, ex quo vulnere eadem nocte extinguitur. (Scriptores rerum Germanicum, 148-149.)

 

Ha összevetjük a prümi apát szövegét Anonymus gesztájának szövegével, akkor bizony erőteljes hasonlóságokra bukkanhatunk. Ez nem véletlen: filológusaink és középkorkutatóink már régóta megállapították, hogy Anonymus felhasználta Regino szövegét a sajátjának az elkészítéséhez. Ami azonban feltűnhet nekünk, az a második bekezdés: Regino itt számol be István haláláról, amely hasonló körülmények közepette következett be, azaz éjjel könnyíteni akart magán, de nem volt szerencséje. Azaz mégsem. Nézzük meg alaposabban Anonymus szövegét, ezúttal latinul.

 

Eodemque tempore Stephanus frater Waldonis comitis cum in secessu residens super murum castri in nocturnis alvum purgare vellet, tunc a quodam Hungaro per fenestram cubiculi sui sagitte ictu graviter vulneratur, de quo vulnere eadem nocte extinguitur. (Scriptores rerum Hungaricarum I. 108. o)

 

Nos, a szöveget összevetve néhány dologra felfigyelhetünk. Először is arra, hogy Anonymus kiegészítette néhány dologgal, így például hozzáköltött egy magyart, aki elvégezte az ominózus lövést. A Regino-féle szövegben azonban a magyarok támadását követően új gondolati egység következik, vagyis a kortárs forrásban semmi nem utal arra, hogy az István elleni támadást is magyarok végezték volna. Nem mellesleg Anonymus kihagyta azt az apróságot is, hogy egy mérgező nyílról volt szó, és ez okozta az áldozat halálát. Vagyis aligha a magyarok műve volt a Regino által leírt eset. Kézai Simon, az Anonymus után alkotó krónikaírónak ugyanez volt a következtetése, mert Regino imént idézett szakaszát ő is átvette, de kihagyta belőle István halálát.

 

Úgy tűnik tehát, hogy könnyes búcsút kell vennünk a honfoglaló magyar vitéz által seggbe lőtt nyugati úrtól, és megállapítani, hogy Anonymus mégsem volt a magyar George R. R. Martin. Nem érdemes tehát azt a közismert mondást kiegészíteni, amely úgy szól, hogy "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!". Már csak azért sem, mert Halmágyi Miklós kimutatta, hogy ez a mondás valójában nem létezett, hanem Kossuth Lajostól ered, és vélhetően a modenai imádságnak a félreértése szülte meg.

 

Az árnyékszéken történő halál nem egyedi a középkorban. A csehországi Jaromír fejedelem Prágai Kozmasz tudósítása szerint szintén árnyékszéken lelte a halálát. Hasonló történt II. (Vasbordájú) Edmund angol királlyal, akit 12. századi angol források szerint szintén akkor öltek meg, amikor a dolgát végezte. Anonymusnak alighanem nem esett nehezére, hogy a Reginónál olvasható sorokat a magyarokhoz kösse, hogy mi se maradjunk árnyékszéken ülő halott nélkül.

 

Felhasznált irodalom:

Anonymus: A magyarok cselekedetei. Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Budapest, 1999. Osiris Kiadó

Bíró Ádám – Bencsik Péter: Régészeti leletanyagból hagyományélesztés? (A magyarhomorog-kónyadombi 103. sír íjrekonstruikciója). In: Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés. Szerk.: Sudár Balázs–Szentpéteri József–Petkes Zsolt–Lezsák Gabriella–Zsidai Zsuzsanna. Budapest, 2014. 387–412. o.

Halmágyi Miklós: A magyarok nyilaitól... Egy kósza idézet nyomában. 22. (2007) 3. sz. 142-147. o.

Igaz Levente: Néhány kísérlet X. századi magyar íj*, és nyílvessző-rekonstrukciókkal. Eredmények, kérdések és kételyek a rekonstrukciók hadi és vadászati alkalmazhatóságának témakörében. Hadtörténeti Közlemények 123. 1-2. sz. (2010) 269-328. o.

Scriptores rerum Germanicarum in usum scholarum. Regionis abbatis prumiensis chronicon cum continuatione treverensi. Hannover, 1890. 148-149.

Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadiane gestarum. Reprint kiadás. Budapest, 1999. Nap Kiadó 13-117.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!