Keresés

A fotózás más lehet mint a látvány, amit szemmel érzékelsz. Az érzékelőnél (a gépnél) tudod  állítani a fénymérést (most utómunkáról ne beszéljünk): nem mindegy, mire irányítod ennél a képnél a mérést, megoldható, hogy a mobil legyen "jól" exponálva.

Spec én nem szeretem, ha a kép alapvetően eltér a színpadi látványtól. Hisz ha ott azt állították be, akkor nyilván a hagsúlyt a szerint gondolta elosztani a rendező.

"Az első kép megpróbálja kitolni a kép árnyalat terjedelmét, hogy a sötét részekből is mindent láthatóvá tegyen a képen ami a érzékelőn rajta van. Ettől fakó kontraszttalan lesz a kép. Olyan részetek is megjelennek amit a néző az előadást nézve nem is érzékelt. A 2. kép ami a valóságot visszaadja, bár a sötétben a részletek elvesznek."

Ide befér a harmadik kép is, amikor az általad beállított kivilágosított képnél lejjebb húzod a görbét, vagy a Levels parancs alatt a középső csúszkát jobbra tolod. A fekete pontja ( a legsötétebb pont helyzete a világosságtartományban) nem változik, de nő a kontraszt, illetve sötétedik a kép. A görbe (Curves Ctrl+M) szelektívebb lehetőség, a szint (Levels Ctrl+L ) az egész tartományra érvényes, de a fekete, és a fehér pont nem változik, ha középső csúszkát használod. 

Lassan a farkába harap a kígyó. 

A látvány.

A látvány azt jelenti, amit a szemeddel nézel, az agyaddal látsz.  A fényérzékeny anyagok nem így működnek. A szem folyamatosan pásztáz, az agy pedig állandóan átértékel. Átértékeli a színeket, és a világossági értékeket. 

Fotózáskor a megjelenítőfelület, fotópapír, nyomtatópapír, monitor, vetítő korlátozott képességéhez kell rendelni a képet. Ha a valós viszonyokhoz legközelebb álló képet szeretnénk mutatni, akkor fel kell mérni a téma kontrasztját, és azt a kontrasztviszonyt kell a megjelenítő felületen beállítani. 

Ha nem az a cél, akkor meg minden mindegy. Onnantól kezdve ízlés kérdése mi mennyire sötét vagy világos.

Ki milyen fotót szeretne készíteni? Az adott látványt akarjuk tárgyilagosan lefényképezni, vagy az adott látvány inspirálta szubjektív képet szeretnénk készíteni. Mekkora nem mindegy. Tehát, mielőtt kimondanánk a frankót, azt kéne meghatározni milyen aspektusból vizsgáljuk a kérdést. 

"Szemmel  tudom kivenni."

Helyesen: szemmel nem tudom kivenni. Vagyis nem látom a valóságban ilyen fénynél.

A témába vágóan feltennék egy kis eszmefuttatást a helyes expóról, a valóságról, az érzékelők átfogásának minden áron való kihasználásáról.

Ezeket a képeket most készítettem a mobilomról. Azért van a képernyő mellett, hogy minél jobban be tudjam állítani képeket ahhoz amit valóban látok. 

Az 1 kép az amit valójában láttam. Sötétben ellenfényben alig  látszik valami a telefonból. Ez a valóságos kép amit látok. Részletek alig vannak. Szemmel  tudom kivenni.

A 2. képen szépen látszanak a telefon részletei, csak a tényleges látványhoz semmi köze nincs.

Az 1 kép a közfelfogás szerint nagyon alulexponált, 2. jó mert szépen látszanak a részletek.

Még két kép a kidolgozás dilemmájára:

Az első kép megpróbálja kitolni a kép árnyalat terjedelmét, hogy a sötét részekből is mindent láthatóvá tegyen a képen ami a érzékelőn rajta van. Ettől fakó kontraszttalan lesz a kép. Olyan részetek is megjelennek amit a néző az előadást nézve nem is érzékelt. A 2. kép ami a valóságot visszaadja, bár a sötétben a részletek elvesznek.

Ez izések és pofonok. A tiéd szerintem már nagyon fel van világosítva. Ez látszik a sötét részeken megjelent zajból. Én nem vagyok híve, hogy ami van a képen annak mind jól látszani kell. Egy mély sötét árnyalatot ne próbáljunk világosabbá tenni, hogy jól látszódjon, amikor a valóságban sem érzékeli a szem világosabbnak, vagy nem is látja. Nekem ettől természetellenes lesz a kép, más meg ezt tartja jónak.

Én szeretem, ha egy kontrasztos kép kontrasztos, és a fekete nem szűrke. 

Az eredeti felvétel sokkal  kontrasztosabb a tiédnél. Én is inkább e felé hajlok.

     eredeti                                       én                                 Te