|
|
|
|
 |
Afrikaans8
2015-10-05 15:22:31
|
30
|
Biztosan tudunk viszont egy Šubad nevű előkelő hölgyről, akinek sírját Woolley tárta fel 1922 és 1934 között Urban. A leletek elsősorban az ő és szolgálói ékszereiből állnak, közülük is kiemelkednek a nő aranylevelekből összeállított fejdísze, fülbevalói, nyakékei és karkötői. A fejdísz arany tölgyfalombja fölé arany virágok nyúlnak, a fülbevaló nagy méretű félhold. A sírban a temetés alkalmával feláldozott lányok holtteste, valamint egyetlen férfi, egy hárfás maradványa is volt. Az említett húros hangszer és egy játéktábla biztosította a túlvilági szórakozást. Sőt egy arany szívószálat is elhelyeztek a közelében, hogy az úrnő frissítőt ihasson, valamint finomlisztből készített drága kenyeret is. Mellkasán egy aranykupak segítségével feltűzött pecséthengert találtak, de adtak mellé egy bőrtömlővel szegélyezett, telikerekű szekeret is. A felfedezés megdöbbentette a feltárókat, mert sem önkéntes, sem kényszerű emberáldozatokról nincs adat egyetlen írott forrásból sem. Az eljárás hasonló az egyiptomi protodinasztikus kor áldozati szokásaihoz.

Nevét a NIN jellel írták, melynek első fele egy női szeméremtestet formáz (gal4):

|
|
A hozzászólás:
 |
Afrikaans8
2015-10-05 14:58:20
|
26
|
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=125571361&t=9155399
Érdekességként említem Schedel Andor cikkét a Kutya c. folyóirat 1969. jún. 6-i számából, amelyet már másutt is idéztem (pl. a sumér nyelvi topik 91. hsz.-ában). Egy 12,5 cm magas, 15 cm hosszú fehér szobrocskára hivatkozik írásában, melyet Friedrich Müller és Martin Tellmann talált 1882–87 között Eriduban végzett ásatásai során. Ez az állítólag pulit ábrázoló kisplasztika Tar-mor-ur sumér uralkodó Il-du vagy Il-di nevű 8-10 éves leányának sírjából bukkant elő – írja Schedel.
Körmére néztünk ennek a bizonyos Ildikó nevezetű királylánynak:

ildum, ildu 'kutyafalka, klán, törzs, banda, csapat, utánpótlás, támogatás, karaván'

ildum2, ildu2 'ua.' |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|