"Túloztam, bár a játék képének a 3:0 is megfelelt volna. És, ha Silva kb. 1 centivel magasabbra emeli a labdát, 2:0-ról nem hiszem, hogy fel tudtunk volna támadni."
Te nem olvasod el, amit írtam, vagy csak egyszerűen semmibe veszed? Hogy lehetne 0-3, amikor Sneijder hagyta ki a meccs első helyzetét (volt akkora, mint Silváé!)? Plusz szereztünk egy (szabályos) gólt is. Ez már kapásból 2-3. Miközben a 11-est meg sem lett volna szabad ítélnie a játékvezetőnek. De jó, maradjon az is. Akkor van egy jogtalan 11-es, egy Silva-helyzet és melyik volt a harmadik nagy spanyol lehetőség?
"Akkor még voltak elvei, volt foci filozófiája. Ma már épp olyan siker centrikus edző, mint a legtöbb.”
Jézusom! Ezt te komolyan írod? Minden edző – így Van Gaal is - elsősorban sikerekre vágyik, ez a normális! Az egy más kérdés, hogy milyen áron. Van Gaal véleményem szerint nem csinált semmi vérlázítót. Arról nem is szólva, hogy 20 év alatt rengeteg minden változott, az már nem működne, ami akkor működött. Nézd meg mennyi pénz volt akkor pl. a Premier League-ben és mennyi most? Hány topligás csapat indulhatott akkor a BL-ben és hány most? Akkor még nem volt Bosman-szabály sem. És egy Ajaxnál, Anderlechtnél, Celticnél, Portonál elfogadják, hogy ha az edző nem nyeri meg feltétlenül a BL-t, de egy Barcelonánál, Bayernnél, Manchester Unitednél más nem is lehet a cél!
„Ha van egy jó formában lévő Robbenje, akkor sikeres, ha nincs, mint most Manchesterben, akkor nem."
Ez hülyeség. Másnak is volt már jó formában lévő Robbenje, mégsem volt sikeres vele. Ill. Van Gaal Robben nélkül is volt sikeres.
„Tegnap szurkolókkal beszélve elmesélte, kik voltak edzői pályafutása legjobb játékosai. Ezek Rooney mellett Ronald de Boer, Figo, Lahm és Schweinsteiger. Ezek után lehet őt még komolyan venni?”
Mármint ezt Van Gaal mondta? Mi kivetnivalót tartasz ebben a felsorolásban? Nyilván azokat sorolta fel, akik legjobban együtt tudtak vele működni. Vagy te Rivaldo, Ribery és Sztojcskov nevét vártad? :-)
„Hogy mi lesz a VB selejtezőkön, nem tudom. Remélem, a csapatban helyet kap több, addig feltörő tehetség. Mert tehetségekben most sincs hiány.”
Ez lehet, hogy kevés lesz a rutinos franciák, svédek, de lehet, hogy még a bolgárok ellen is.
„Ugye furcsa, hogy egy 18 éves, életében először válogatott srác, aki ugyan nem vallott szégyent, 10 pocsékul játszó társsal, nem vitte győzelemre a csapatot?”
Mondom, hogy nem olvasod el, amit írok! Kiemelem akkor a szövegből a lényeget: „ÖNMAGÁBAN Riedewald (és Tete) beállítása nem oldja meg a gondokat”.
„Ha Tete is játszott volna, talán már csak 9 rossz maradt volna.”
Mert ő biztos, hogy jó lett volna, igaz?
„És, ha Narsingh helyett Lens vagy Huntelaar kezdett volna, vagy legalább szünetben bement volna, már csak 8.”
És Lens meg Huntelaar is tuti jók lettek volna? Ne haragudj, de ez az érvelés komolytalan. Ha egy játékos beszáll egy padlón lévő csapatba, akkor az esetek többségében ő romlik hozzá a csapathoz és nem fordítva. Hacsak nem Messi, vagy CR lűkaliberű futballista az illető (bár, akkor meg úgyis kezdene…). De még Cristiano Ronaldo és a portugál válogatott esetében sem működik ez mindig. |