Ez egy jó kérdés ez is, az is igaz. Szeretnék írni majd a honlapomra erről kapcsoltban. Sajnos eddig eléggé el voltam foglalva vizsgáztam és egyebek, de most szeretnék ezekre időt szánni és képekkel illusztrálni, sok dolgot kísérletezek, ezeket próbálom képekkel dokumentálni is. Egyelőre annyit írnék, hogy a korona kialakítása fontosabb a gyors termőre fordulásnál. Mivel ha termést szeretnél nem szabad bolygatni az ágakat, mivel azt metszésnek érzi a növény és a metszést követően sok növekvő "vízhajtással" hálálja meg ezt a beavatkozást a növény, ezért a visszacsípés. De ezt is csak úgy, hogy az ágvég kúpi részét, egyik képen talán feltettem már, bár ez nem biztos, na elég annyi, hogy az ágvég 1-2 cm-es részét mondom. A koronát azért érdemes az elején kialakítani, mivel akkor az nem okoz majdan időkiesést.
pl.: első évben egy husáng, ha nem nyúlunk hozzá a második évben, akkor az egy jó méteres husáng lesz, egy "termőkarral". Ha visszacsípjük a hegyét, akkor általában két ágat szoktam hagyni, ez két kar többet terem, de koronát is nevel. A három ág már sok, ekkor nem terem, és a hajtott ágak is vékonyak lesznek, melyek elfagyhatnak... De ezt a két dolgot kombinálva, ha azt mondod a mások évben, hogy már februárban a hegyét lecsíped, két ág jön, júniusban visszacsíp és termés is lesz és lesz 4 ág a kettőből, már az év végére. Bár igaz, hogy kevesebb termés, de a koronaforma is jobb arányú... Talán értesz. Ezt majd dokumentálnám is képekkel.
Az ágak kialakítását kis korban érdemes elvégezni, ha valami már a kezdetekkor rossz helyen nő, és nagyobb korban levágod, úgy 2-3 cm-es vagy nagyobb ágra gondolok, akkor az már nagy heggel forr be, és a fügéknél lényeges megemlíteni az ágrákot, mely nagy eséllyel a bokor halálát is okozhatja. Ez fontos, ha tudod, a kisebb ágak könnyebben behegednek. :)
Erről infó itt: (összeollóztam neked a kéregpusztulásról szóló hozzászólásokat.)
http://forum.index.hu/Search/showArticleResult?topic_id=9181283&aq_ext=1&aq_text=k%E9regpusztul%E1s
Tehát fontos amit kérdeztél, mivel nem mindegy, hogyan is hajtjuk azt végre, fontos már a kezdetek kezdetekor a forma kialakítása a termések mellett :)
Üdv.: L. k. |