|
|
 |
_easton
2015-05-19 21:10:51
|
244
|
Köszönöm a válaszokat!
A fejlesztési hatékonyságban egyetértünk. A középhaladó szintig a gyártók csak az évente kötelező, muszáj frissítéseket hozzák, nemhiába nem frissítik 1-1,5 évente a haladó és a profi kategóriát. Azért nagy csodák nincsenek, nem érkeznek évente a radikális fejlesztéseket hozzó szenzorok.
Én az elkövetkezendő időszakban gondolkodom egy A7m2 beszerzésén részben egy utazás miatt, részben mert úgy érzem a Sony APS-C vonalat már nem igazán preferálja a Sony. Így ez a kettő dolog gyorsította fel a csere gondolatát. Nehéz helyzetben vagyok mert a Nex7 mellett megvan mindkét Zeiss objektív, 50f18 és az 55-210 (főleg itt érzek hiányt) is.
Én elsősorban tájkép, városkép és épületeket fényképezek és gyakran gyenge fényviszonyok között. Ami elriaszt, hogy a FullFrame objektívek árai, az-az a jelenlegi rendszerem 3x lenne FF-ben (igaz ez nem meglepetés) és amit még nem látok tisztán, hogy mennyivel kapok többet az A7-el.
Emellett a 2470z hordó és párnatorzítása milyen a gyakorlatban, mert azért az épületek, tárgyak esetén komoly problémát okozhat ez a tulajdonság. Oké mindez szoftveresen orvosolható, de amit eddig láttam kissé elriasztott, hogy mekkora a torzítás mértéke.
Ha fókuszban, főleg gyenge fényviszonyok között nincs nagy előrelépés, akkor felmerül a kérdés, hogy érdemes e váltanom 3x áron. Ez amit nem látok tisztán. DSLR-t (D610) valójában nem szeretnék a súlya és a gyenge élőképes módja miatt. Utóbbi állványon nagy hátrány, mert a hatékony élőkép sokat segít. Emiatt próbálok minél több információt begyűjteni, elsősorban a negatív tapasztalatokat.
|
|
A hozzászólás:
 |
képfaragó
2015-05-19 14:10:53
|
242
|
Nem kell félni a "tegnapi gépektől." A fényképezésben az utolsó 5-6 évben már szó sincs rohamos fejlődésről. Apró előrelépegetések vannak, és a gyártók igyekeznek a vevőket a gépcserére rábeszélni. Egy nikon D3 vagy d700 lehet már vagy 8 illetve 6 éves. Értékük ma 340 és 250 ezer körül van. Jól elkészített gépek, de csupán 12 megapixelesek. Nem olyan nagy gond, a pixelszámuk többnyire elégséges. A 36 megapixel kezelése, tárolása legalább annyiszor gondot okoz, mint amennyiszer a 12 megapixel kevés. Ezek a gépek nagyon jól meg voltak építve, nem véletlen volt az új áruk 1.000.000 és félmilla körül volt. Ma is nagyon jól lehet velük dolgozni. A kész képeken ritkán lehet megmondani, hogy nem ,,trendi" vázzal készült. A 610-t én biztos nem venném meg, mert a ,,duplán amatőr" 600-as (amatőr váz, gyártási hibákkal) utódja. A d3 - D700 után ma már a D800 jön, 420e körüli használt árával. Jó kis gép, de a pixelszáma feleslegesen és sokszor kellemetlenül nagy. Ennyi. Aki meg trendit akar, vegyen D810-t, vagy D4-t. De a minőség az nem sokkal lehet jobb, mert a színes kémiai alapú fotópapír az kb. 25 éve nem lett fejlesztve, a monitorok döntő többsége pedig ma sem tud többet az SRGB színtérnél. Ezért a fotográfiában rohamos technikai fejlődésről jelenleg beszélni szerintem vicc. (Véleményem tapasztalatokon nyugszik, d3-t talán öt évig használtam, jelenleg egy d800-t koptatok)
A Sony A7 az más világ, beszerzése nálam is folyamatosan napirenden van, de biztosan ez esetben sem dobok ki dupla pénz azt ,,új " verziókért. |
|
Előzmény:
 |
sgyxxx
2015-05-19 10:45:31
|
239
|
Nikon D610-et ne vegyél, az már "tegnapi gép". Azt szoktam mondani, hogy gyorsan fejlődő iparágakban (számítástechnika, digitális fotózás stb.) csak "mai gépet" szabad venni, hiszen olyan gyors a fejlődés, hogy a "tegnapi gép" (ami pénztárca kímélő ugyan) egyenesen ósdi lesz holnapra, és rájösz, nem azt kellett volna megvenni.
Én amikor váltottam A7m2-re elmentem a Sony szalonokba (West End, illetve Kecskeméti utca). Mindkét helyen kipróbálhattam különböző objektívekkel, nagyon készségesek voltak. Vigyél kártyát és lőjél pár képet, amit otthon kiértékelsz. Ne mások tesztképeit nézegesd, hanem a sajátodat.
A Zeiss 24-70F4 egy nagyon jó objektív, persze megvan a felhasználási területe. És úgysem tesztábrát fogsz vele fényképezni, azt hagyd a tesztet íróknak, hagy nyafogjanak.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|