Keresés

Priszkosz majdnem száz évvel korábbi híradása alapján felvetődik a kérdés, melyik kapun engedték be a Szászánidák azokat az avarokat, onogurokat, szárogurokat stb., akik az 555-ös névlistán szerepelnek. Beengedhették őket az Alán- vagy  Derbenti-kapun is - attól még a türk kagán igényt formálhatott az avarok feletti uralomra, a keleti avarokhoz fűződő kötődéseikre hivatkozva.

"a kapukon belül vannak: būrgārē, ... allānājē, ... a Ddw népéhez tartozók, ... ūngūr, ... ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet"

Szíriai Mihály azt is elárulja, hogyan tudtak a kapukon belülre kerülni: "A törökök ... lakóhelye északkeleten terül el ... csakis két, kapuszerű helyen jöhetnek ki az ottaniak, és mehetnek be, akik akarnak. Ezek egyike Perzsián túl, keleti vidéken fekszik, másika északon, Ibériától befelé. Ebben hatalmas erődítmények vannak, s az a kapu, amelyről azt állítják, hogy makedóniai Nagy Sándor parancsára épült abból a célból, hogy az ottani nemzeteket a kivonulásban megakadályozza ... Minthogy ... csak azon a két helyen tudnak kivonulni, mikor a tőlük kijjebb levő királyok szorult helyzetbe kerülnek, (csak) annyi férfit engedtek közülük kivonulni, amennyit (éppen) akartak, hogy az ellenségeikkel folytatott harcokban velük legyenek, utána pedig újból hazájukba tértek vissza."

A két kapu egyike a Kaszpi-tengertől keletre, a másik attól nyugatra keresendő a szászánida erődrendszeren, az avarokat is feltehetően ezeken a kapukon hívták be zsoldoskatonának.

„Megérkeztek a yen-ták (heftaliták) királyságába. Mikor odaérkeztek s megtelepedtek, csak nagy pusztaságokat (találtak) és nagyon szórványos lakosságot. Senki nem akadt, aki számukra enni- és innivalót készítsen. Ekkor Jinagupta felhagyott a védelem szoros megfigyelésével; minden erejével azon volt, hogy (urai szükségleteiről) gondoskodjon, és több alkalommal váratlan nehézségeken küzdötte át magát, annak a segítségnek köszönhetően, melyet titokzatos módon valami természetfeletti erő adott neki, s szerencséjére megmenekült a természeti csapások és az erőszak elől.” Jinagupta sokszor kifejezetten homályos leírásából tehát az derül ki (?), hogy az egykor virágzó Heftalita Birodalmat ebben az évben súlyos csapások érhették, a földek pusztasággá váltak, a szórványos lakosság még élelemmel sem tudta ellátni az utazókat.

555-ben, két évvel az avarok bizánci követjárása előtt siralmas állapotban találta tehát a heftalita vidékeket Jimagupta, s inkább természeti csapásokról beszél, mintsem háborús pusztításról.

Ál-Zakariás mütilénéi püspök Egyháztörténetének szír nyelvű átdolgozása szerint az avarok és a heftaliták a Kaukázustól délre, fegyverforgatásból éltek. Ez az 555-re keltezett leírás a heftalitákat kétféle görögös néven, abdélnak és eftalitának is említi: "a szelíd lelkű Jusztiniánosz uralmának huszonnyolcadik ... éve ... A hunok közé tartoznak, és a kapukon belül vannak: būrgārē, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; allānājē, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak, és erődeik vannak; ūngūr, sátorlakó nép; ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet".