Keresés

"A kitörést követő évben a globális átlaghőmérséklet 1,2 Celsius-fokkal esett. Az időjárás évekig a megszokottól eltérő mintákat mutatott és a hőmérséklet csak 1888-ra tért vissza a korábbi szintekre. "

Talán ezzel a kitöréssel függhet össze, hogy 1886/1887 telén rendkívül kemény, zord tél volt Észak-Amerika nyugati részén.

Wyomingban és Montanában állítóléag másfél méter hosszú jégcsapok lógtak le a farmépületek ereszéről.

Az amerikai Nyugaton a szabadban telelő rideg szarvasmarhacsordák jelentős részét elpusztította a hideg időjárás.

Százával mentek tönkre a marhatenyésztők, főleg a kisebb méretű, kevesebb tőkével és tartalékkal rendelkező vállalkozások.

Több száz cowboy vált hirtelen munkanélkülivé, ezek egy része nem talált munkát és a banditizmus útjára léptek, nőttek a társadalmi feszültségek.

A rideg marhatartásnak  ha nem is mindjárt abban az évben, de szép lassan befellegzett.

Végső soron ezek az események egy olyan folyamatot indítottak el, amik a "régi amerikai Nyugat", az Old American West eltűnéséhez vezettek.

Bizonyára erős hatással volt az éghajlatra a Tambora 1815-ös kitörésének, amelyet a történeti idők legnagyobb kitöréseként tartanak számon. Az indonéz Sumbawa sziget 4000 méteres tűzhányójának magassága egynegyedével csökkent a robbanások során. Két kilométer átmérőjű kalderája bedőlt, a szakemberek becslése szerint mintegy negyven köbkilométer hamu, tajtékkő, salak és bomba repült a levegőbe, kétszer annyi, mint a Krakatau 1883-as kitörése során. A lávafolyamban és a szökőárban tízezer ember lelte halálát, nyolcvanezer pedig az éhínség áldozatául esett, amely a termés elpusztulása miatt köszöntött rájuk. Az évkönyvek az 1816-os esztendőt „nyár nélküli évként” említik. Új-Angliában (USA) júniusban még éjszakai fagyok fordultak elő, helyenként pedig öt-tizenöt centiméteres hó esett. Rendkívül kevés szénát sikerült betakarítani, a kukorica pedig teljesen elfagyott. Kanadában még kegyetlenebb volt a hideg, a Szent Lőrinc-folyótól északra fekvő kis tavak vize még július közepén is fagyott volt. Az élelmiszerek ára a szegényes aratás következtében az égig szökött. Állatokat kellett idő előtt levágni takarmány híján, sok paraszt tönkre is ment. Az 1816. évi hideg nyárnak Európában is szomorú következményei voltak. Mindenekelőtt Franciaország szenvedett tőle a napóleoni hadjáratok után, amikor a kisparasztoknak és földmunkásoknak nem volt élelmiszer-tartalékuk, hogy áthidalják az 1816-os rossz termés utáni esztendőt.

A tűzhányókból származó por- és gázfelhőknek az éghajlatra gyakorolt hatását már a XVIII. század második felében felfedezte Benjamin Franklin amerikai természettudós és államférfi, akinek találmányai közé tartozik a villámhárító is. Franklin úgy vélte, az 1783-as és 1784-es év rendkívül hideg időjárását az izlandi Laki-hasadék hatalmas kitörése okozhatta. A kitörés során a Föld mélyéből kiszabaduló jelentős mennyiségű gáz Izland és Észak-Európa nagy része fölött lebegett. Miután csak a kitörés kezdeti szakaszában zajlottak nagy erejű robbanások, a gázoknak csak kis része jutott fel hamufelhők útján a magasabb légrétegekbe. Egyes tudósok szerint a forró lávamezők fölött képződött konvekciós áramlások is szállíthattak – igaz, lassabban – nagy mennyiségű gázt a sztratoszférába. A gőz eltorlaszolta a napsugarak egy részének útját a Földre, és ez okozta a szokatlanul hideg telet, magyarázta már Franklin. Az 1783-as évben egy másik nagy vulkánkitörés is történt, méghozzá Japánban. Az Asama-vulkán erupciója a mai szemlélet szerint igazolja Franklin elméletét, bár az amerikai tudós erről a kitörésről mit sem tudhatott, mert a Japán Császárság akkoriban zárt birodalom volt, ahonnan alig érkeztek hírek a világ többi részébe.

David Keys' book speculates that the climate changes may have contributed to various developments, such as the emergence of the Plague of Justinian, the decline of the Avars, the migration of Mongolian tribes towards the West, the end of the Sassanid Empire, the collapse of the Gupta Empire, the rise of Islam, the expansion of Turkic tribes, and the fall of Teotihuacán.^[11] In 2000, a 3BM Television production (for WNETand Channel Four) capitalized upon Keys' book. This documentary, under the name Catastrophe! How the World Changed, was broadcast in the US as part of PBS's Secrets of the Dead series. However, Keys and Wohletz' ideas are not widely accepted at this point. Reviewing Keys' book, the British archaeologist Ken Dark commented that "much of the apparent evidence presented in the book is highly debatable, based on poor sources or simply incorrect" and that "Nonetheless, both the global scope and the emphasis on the 6th century AD as a time of wide-ranging change are commendable, and the book contains some fascinating and obscure information which will be new to many. However, it fails to demonstrate its central thesis and does not offer a convincing explanation for the many changes discussed."

David Keys, Ken Wohletz és mások szerint a világ éghajlatának 535-ben és 536-ban történt megváltozását a Krakatau 535-ös kitörése okozta. Key Catastrophe: An Investigation into the Origins of the Modern World (Katasztrófa: a modern világ eredetének vizsgálata) című könyvében írt az óriási kitörés radikális hatásairól. Az utóbbi időben azt is feltételezték, hogy ekkor jöhettek létre a mai Verlaten és Lang szigetek, mint maradványok, illetve Rakata kezdetei. Bár minderre számos bizonyíték van, alig találtak erre az időre datálható elszenesedett maradványt.

A Krakatau hírhedt 1883-as kitörés a hirosimai atombomba energiájának az ötezerszeresével, mintegy száz megatonnával robbantotta darabjaira a hegyet, több mint 25 köbkilométernyi sziklát és hamut lökött ki a vulkánból, és a történelemben feljegyzett legnagyobb hangkitörést produkálta: a robbanás zajára a 3100 kilométerre lévő ausztráliai Perthben az emberek felriadtak álmukból, sőt a mintegy 4800 kilométerre lévő Rodriguez-szigeten, Mauritius közelében a fültanúk azt hitték, puskalövést hallanak. A légköri lökéshullám hétszer kerülte meg a földet, és még öt nappal később is érezhető volt. Hivatalos feljegyzések szerint a kitörés következtében kialakuló cunami legalább 36 147 embert ölt meg, a kitörés elpusztított 165 falut és várost és súlyosan megrongált 132-t. Sok ezren sérültek meg, főképp a pusztító, már említett cunami következtében, amely végigsöpört az Indiai- és a Csendes-óceánon, és hatalmas pusztítást végzett Nyugat-Afrikában, Mexikóban és Latin-Amerikában. Az emlékezetes kitörés Krakatau sziget kétharmadát eltörölte. A Krakatau robbanása a feljegyzett legerőteljesebb hang, amely még 160 kilométer távolságban 180 dB (SPL) erejű volt. Az utolsó robbanás lökéshullámát világszerte rögzítették a barográfok és még a robbanás után öt nappal is érzékelték. Az adatok szerint a lökéshullám hétszer futotta körbe a Földet. A hamu nyolcvan kilométer magasra lövellt fel; a vulkán a kitörési időszakban (döntően a robbanásokkal) összesen mintegy 18 km³ törmeléket lövellt a levegőbe. A kitörés keltette árhullámok meg Dél-Afrika partjainál is megrengették a hajókat. A cunamikat a tengerbe omló gigantikus piroklasztárak kelthették, amelyek a vulkán robbanásait követték. A tengerbe csapódó több köbkilométernyi anyag hatalmas tömegű vizet mozgatott meg. Merak városát 46 méter magasságúra becsült cunami pusztította el. A kitörés keltette kisebb hullámokat még a La Manche-nál is észlelték. Ezek túl hamar követték a kitörést ahhoz, hogy a cunamik okozhatták volna őket, ehelyett a Föld légkörét többször is körbesöprő léglökéshullámok kelthették őket. A kitörést követő évben a globális átlaghőmérséklet 1,2 Celsius-fokkal esett. Az időjárás évekig a megszokottól eltérő mintákat mutatott és a hőmérséklet csak 1888-ra tért vissza a korábbi szintekre. A kitörés hatalmas mennyiségű kén-dioxid gázt juttatott a sztratoszférába, amelyet a szelek széthordtak a világban. A cirrus felhőkben emiatt megnőtt a kénessav (H₂SO₃) koncentrációja, ami növelte a felhők fényvisszaverését, és így a korábbinál kevesebb napfény jutott el a földfelszínig. Az összegyűlt kén később savas esők formájában lehullott. A kitörés után évekig világszerte sötétebb volt az ég és hónapokig a korábbinál látványosabbak voltak a napnyugták.

Érdekes és köszi a linket.

Egyébként számos eset volt a történelemben, hogy egy virágzó kultúrának vagy birodalomnak az éghajlat drámai változása vetett véget.

Pl. a klasszikus maja városállamok, hogy csak egy közismert példát mondjak.