Keresés

"Az USA a nemzetközi elismertetéséhez, de akárcsak a dél is, csak a rabszolgaság megszüntetésének fejében számíthatott lényeges támogatásra, politikai, gazdasági értelemben, a nyugattól."

Miről beszélsz? Mi a fenének kellett volna az USA-nak nemzetközi elismertetés, amikor 1783 óta el volt ismerve önálló államként - rabszolgaság ide vagy oda??? Tudod mi volt az egyetlen dolog, amit az USA a európai hatalmaktól kívánt: az, hogy ne üssék bele az orrukat az amerikai ügyekbe. Semmiféle politikai vagy gazdasági támogatásra nem tartott igényt, lévén semmi szüksége ilyesmire. Annál inkább szüksége volt erre a Délnek, hiszen ipari kapacitása még arra sem volt igazán elégséges, hogy annak rendje és módja szerint felfegyverezzék a hadseregüket.

"És amíg az USA egységes hivatalosan, addig természetesen a dél is hozzátartozik, ergo, a rabszolgaság USA termék!"

Ahogy aztán később a rabszolgaság megszüntetése is "USA termék".

"A dél vagyonának uralása volt a gazdasági ok"

A dél vagyonának uralása, Istenem, hát persze!  Mert a háború előtt nem az iparosodott Észak húzott hasznot a mezőgazdasági termelésre berendezkedett Délből? Na, ezért nem olvasok már jó régen Földi Páltól semmit. Mert amit ő hozzáad ahhoz, amit másoktól összelopkod, az nem több némi nemzeti kulimásszal leöntött zavaros elmélkedésnél sötétben bujkáló összeesküvőkről, akik homályos céljaik érdekében végül szegény agresszort támadásra kényszerítik, s kész a ribillió.

Mi is történt a háború után:

"Az emancipáció elsősorban azzal segítette elő a déli társadalom messzeható átalakulását, hogy az új gazdálkodási rendszerrel, a szabad munkaerő (free labor system) bevezetésével megtörte az ültetvényes tulajdon monopóliumát. Mindazonáltal a rekonstrukciós időszak problémáinak gyökere ott keresendő, hogy a felszabadítottak bizonyosak voltak abban, a republikánusok beváltják ígéretüket, és szabad farmergazdaságokat hoznak létre Délen. A feketék szabad földbirtoklása azonban - és ezt tartják a Rekonstrukció legnagyobb tragikumának - csak ideál maradt. A felszabadítottak gazdasági autonómiájának megteremtése elmaradt. A feketék mélységesen csalódtak az északiakban, akiknek az idealista ábrándokon nyugvó gazdaságpolitikája a háború utáni időszak szükségszerű gyakorlati megfontolásai nyomán tarhatatlanná vált. Az ígéretek nem teljesültek, és a Republikánus Párt politikája csaknem a visszájára fordult. A free labor ideológiája - amint azt Foner bemutatja - teljes jelentésváltozáson ment keresztül. A szabad néger kistermelők közösségei helyett a 60-as évek végén a republikánusok már a szabad mezőgazdasági bérmunkások társadalmának létrehozását tartották követendőnek. Az ültetvények feldarabolása egyre inkább elképzelhetetlenné vált, mivel a republikánusoknak az Unió újraegyesítése érdekében fel kellett adniuk terveiket. A szecesszionista, azaz az Államokból való kiválást szorgalmazó politika újraéledése ellenében ugyanis hajlandóak voltak arra is, hogy elvessék a déli gazdaság szabad farmerbirtokok alapján való újjászervezésének tervét, nehogy az veszélyeztesse a nehezen megszerzett békét, és újra elvesse az ellenségeskedés magját. A radikálisabb rekonstrukcióról vallott elveiket kénytelenek voltak feláldozni az Unió egységének oltárán. Maga Lincoln is feladta korábbi ideálját. A feketék csalódtak reményeikben a nagyarányú birtok- és vagyonelkobzások tekintetében: a lázadók megbüntetésére nem került sor. A politikai pragmatizmus győzedelmeskedett: hatalmuk fenntartása - a déli tömegbázis megnyerésének, a háború előtti (antebellum) elit "visszaédesgetésének" primátusa - többet nyomott a latban, mint az idealista politikai megfontolások. A déli fehérek támogatásának az elnyerése, amely lehetővé tette erős republikánus kormányok felállítását a déli államokban, egy radikális rekonstrukció esélyeit eleve a nullával tette egyenlővé.

Foner szerint azonban a Rekonstrukció visszásságainak a gyökerét nem szabad kizárólag a republikánusok "köpönyegforgatásában" keresni, hiszen - az általánosan elterjedt kép ellenére - maga a párt sosem volt teljes egészében abolicionista és a radikális újjáépítés híve. Tehát nem arról van szó, hogy a párt 180 fokos fordulattal hátat fordított volna 1861-1863 közötti politikai platformjának, ugyanis ez a program egyáltalában nem volt az egész párt sajátja, hiszen nemcsak az Észak nem volt sem az emancipáció, sem a déli gazdaság új alapokra helyezésének kérdésében egységes, hanem magán a Republikánus Párton belül is óriási viták folytak. A republikánusok politikáját tisztán közgazdasági meggondolások is befolyásolták. A déli ültetvényes rendszert ugyanis nem lehetett egy csapásra eltüntetni és felváltani északi típusú farmergazdaságokkal. A déli ültetvényes övezet mezőgazdasági követelményeinek és szükségleteinek összefüggéseiben, amelyek nagyszerűen megfeleltek a gyapot-, rizs- vagy cukornádtermelés nagyüzemi gazdasági szervezetének, a kisgazdaságok berendezkedése már kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. Ennek a republikánusok többsége is tudatában volt. A Dél háború utáni - a Konföderáció gazdasági kormányzatának és valutájának csődje, háborús pusztítások, népességcsökkenés okozta - mély gazdasági válságában egyre nagyobb mértékben csökkent a művelés alatt álló terület nagysága, s ezzel együtt az északi iparvidékeket mezőgazdasági nyersanyaggal ellátó ültetvényes gazdaság hozama. Foner jó érzékkel idézi egy ültetvényes panaszát: "minden, minden, minden elveszett, csak az adósságaim maradtak meg." (125. o.) A déli mezőgazdasági termelésben mutatkozó súlyos visszaesés "észre térítette" az északi politikusokat, akik rádöbbentek arra, hogy a déli gazdaság akkori állapotában a termelési rendszert illető bármilyen beavatkozás végzetes következményekkel járhat a hagyományos északi-déli gazdasági érdekközösségre nézve. Egy erőszakos átalakítás, bármennyire is kívánatosnak látszott a szabad munkaerő rendszerének bevezetése, romlásba dönthette volna az egész déli gazdasági rendszert. Így az egyetlen megoldás az ültetvényes rendszer megtartása volt, legfeljebb új keretek között: nem rabszolga munkaerőre, hanem szabad bérmunkára építve. A felszabadítottak tehát az ültetvényeken maradtak, ha nem is kötött státuszban, hanem szabadokként."

http://epa.oszk.hu/00800/00861/00001/barany.html

Az USA a nemzetközi elismertetéséhez, de akárcsak a dél is, csak a rabszolgaság megszüntetésének fejében számíthatott lényeges támogatásra, politikai, gazdasági értelemben, a nyugattól. És amíg az USA egységes hivatalosan, addig természetesen a dél is hozzátartozik, ergo, a rabszolgaság USA termék! Keegan könyvében is benne van. A dél vagyonának uralása volt a gazdasági ok, de Földivel is vitázhatnál erről...:) Nem beszélve arról, hogy a gyapot világszerte keresett árucikk volt. Azért írtam álokként a rabszolgaság intézményét, mert az igazi okok, a háttérben mozogtak, az egyszerű embernek túl homályos okokként, de a rabszolgaság, már sokkal egyértelműbb oknak hatott, amit mindenki megértett és felfogott, így, vagy úgy... Mellesleg, az észak uralma volt az elsődleges ok, mind gazdasági értelemben, mind jogi értelemben. Vagyis, ne az észak diktáljon a délieknek! Amúgy a dél önmagában is egy " másik ország " volt, a maguk hazafias érzelmeikkel együtt és a kezdetektől fogva. Tehát ezt így is fel lehet fogni...  De erről is írtunk már itt.

Milyen "gazdasági ok"? Mert hogy az északi, erősen iparosodott jenkiknek a világon semmiféle érdekük nem fűződött ahhoz, hogy tönkretegyék a Dél, főleg mezőgazdasági termelésre beállított, iparilag elmaradott gazdaságát.

Az valóban igaz, hogy az Unió egységének fenntartása a legtöbb északi szemében sokkal nyomósabb ok volt a háborúra, mint a rabszolgaság kérdése. Pont ezért mondom, hogy a déliek csak maguk alatt fűrészelték el a fát a szecesszióval. Ha bent maradnak az Unióban, pusztán a rabszolgák ügye miatt valószínűleg nem tör ki a háború.

A rabszolgaság kérdése viszont azért nem "álok", mert a déliek pont emiatt hergelték magukat bele az elszakadásba és így a polgárháborúba. Ők akarták, megkapták.

"Az akkori nyugat bármiféle segítsége az USA - nak"

Tudomásom szerint az USA senkitől sem kért semmiféle segítséget a Dél leveréséhez. Ehhez bőségesen elegendő volt a saját ereje. Éppenséggel a Dél reménykedett abban, hogy ha az angolok és a franciák elismerik független államként, akkor az angolok a déli gyapottermelés védelmében, amire az angol pamutiparnak szüksége van,  fellépnek majd mellettük. Ezért próbált Lee mindenáron csatát nyerni Gettysburgnál, hogy fel tudjanak mutatni egy nagy győzelmet, ami alapja lehet nemzetközi elismertetésüknek. Nem jött össze.

"nem mellesleg, a rabszolgák után, a feketék helyzete ( mint korábban is írtam ), egészen a XX. - ik század ötvenes éveiig, a fekete polgárjogi mozgalmakig, Martin L. King, nem igazán működött, még északon sem..."

Délen meg pláne nem, ahol a rekonstrukció idején a jenkik még próbálták nyomatni az ügyet, aztán pont a déli fehérek megbékítésének érdekében szépen jegelték az egész problémát. De akkor mivel is lett oly nagyon kicseszve ezekkel a szegény déliekkel?