fogciszta témában szeretném megosztani a saját esetem mivel két hete már túl vagyok a műtéten,a történet 1997-ben kezdődött,a jobb felső 2-es fogamon már jó nagy lyuk volt amikor már megérett a tömésre el is mentem a szomszéd városban lévő fogász magánrendelőjébe ahol úgy kezdte a doki hogy injekciót nem ad mivel fúrás közben tudnia kell hogy éppen hol jár(fájdalom jelzés hanggal,fej rángással),plusz elmondta hogy ez a fog hajlamos a gyulladásra- ezért meg ezért,jól van gondoltam ő az orvos tudja mit csinál,miután betömte(fényre kötővel) nem volt vele baj 2005-ig miután észrevettem hogy felül az ínyen a gyökércsúcs tájékán időnként váladék(sárgás,rosszízű)folyik ki,igazából fogalmam sem volt hogy mi ez ezért a következő alkalommal amikor már a helyi fogdokihoz mentem más ügyben megkérdeztem hogy mi lehet ez,ő megnyomogatta -és persze jött belőle a dzsuva-és közölte hogy sipoly,de csak ennyit, semmi komolyabb vizsgálatra-röntgenre-akármire nem küldött,én meg szépen hazamentem és éltem a napjaimat gondolván majd csak elmúlik az-a valami,közben teltek az évek és csak most tavaly februárban derült ki hogy cisztám van,már az új fogorvosunk derítette ki,elmentem hozzá másik fogat húzatni és tőle is kérdeztem mi ez, azt mondta begyulladhatott a hideg nyirkos időben ezért gyökérkezelni kell,egyből csinált egy kisröntgent ami mindjárt megmutatta azt a "gyönyörű" kb. meggy nagyságú cisztát a gyökércsúcs végén,megfúrta hát a gyökeret-jött is a váladék rendesen-aztán azt mondta lehet hogy még meg lehet menteni a fogat de inkább felküld a szentkirály utcai szájsebészetre,következő héten fel is mentem aztán mikor bekerültem közölte velem a fiatal srác hogy mindenképpen ki kell húzni a fogat és a mögötte lévő üreget ki kell kaparni(hirtelen azt sem tudtam mi van,hogy az én első fogamat kihúzzák? hogy fogok mosolyogni? stb.)erre megkérdeztem tőle hogy tudnék-e konzultálni egy rangidősebb orvossal-mivel ez most lesokkolt-aztán mondta hogy a dr. Koch Jánossal beszéljek,következő héten megkerestem az említett doktort már panoráma röntgennel a kezemben,ő alaposan megnézte és közölte hogy jó nagy a ciszta közel van az orrcsonthoz és lehet hogy hátrafelé is terjedt az arccsontba(de a kép alapján ezt nem lehet megállapítani)ezért ő inkább átküld a Mária utcai SOTE fog-klinikára,-persze ekkorra már tiszta idegroncs voltam(március 20 szerda)-hát átmentem, fiatal sráchoz kerültem aki szintén elmondta hogy sajnos a fog menthetetlen,ki is húzta majd megpróbálta kikaparni de mivel régóta gyulladásban lehetett annyira fájt a művelet(több injekció ellenére) hogy inkább visszahívott péntekre,vissza péntek 2 sima 3 spéci injekció mire ki tudta kaparni fájdalommentesen,mindezek után elmondta hogy most a ciszta okozta üregbe jódozott gézcsíkot kell feltömni-fertőtlenítés és szűkítés céljából-minden héten amíg nem gyógyul jobban de majd egy műtétre mindenképpen sor kerül,aztán a múlt év március 22-től december 5-ig heti csíkcserékkel telt(meg egy csomó utazás,várás),december 5-től ugyanis cisztaszűkítő kivehető protézist kellett használnom(amit természetesen nekem kellett csináltatnom önköltségen) ez egy kis csövecskéből álló kütyü amit a cisztaüregbe kell felrakni hogy a váladékot kivezesse és fémkapoccsal rögzül a mellette álló foghoz,ezt is minden héten kivenni alaposan fertőtleníteni megtisztítani,ez tartott most ez év november 26-ig ekkor volt a műtétem, spéci injekció alig éreztem valamit,teljes ciszta eltávolítás,múlt héten volt a varratszedés,most a gyógyulási időszak jön minimum fél év,sajnos a csontállomány annyira károsodott hogy az implantátum se jöhet szóba,csontfeltöltést meg csak saját csípőcsontból lehetne de ennek költsége a beteget terheli(alsóhangon 100 ezer,implantátum min.150 ezer)szóval fog nélkül maradok és csak bízhatok abban hogy szépen begyógyul és nem lesz vele probléma, utóirat:mindenkinek azt javaslom (akinek látszólag semmi probléma a fogaival annak is)hogy egy panoráma röntgent mielőbb készittessen mivel a ciszták nagy része évekig tünetmentesen roncsolja a csontszövetet anélkül hogy észrevennénk |