Már csak az indirekt megszólíttatás okán is… Nem tudom, a „Sándor nyelvésznő” megfogalmazásban van-e él, de én mindenesetre ilyet érzek benne. A rádióműsort nem hallottam, de a leírásod alapján szinte biztos, hogy Sándor Kláráról van szó. Én őt szakmailag tisztelem.
Emellett igaza is lehet neki is, és nekem is. Én betelepülő vagyok, meg szlovák is, így eleve a magyar köznyelven beszélek*, és azt is adtam tovább gyermekeimnek. Tehát az itteni iskolai ilyen praxisról nincsenek tapasztalataim. Ahol én anno tapasztaltam az ö-zést, az a kettővel korábbi munkahelyem lehetett, ahol szoros kapcsolatban voltam max. technikumot végzett munkatársakkal (akik sokan környékbeliek, és nem szegediek voltak). Jelenleg az egyetemen dolgozom, itt nem hallik. A piacra kell kimennem, hogy szembesüljek vele. Tehát tény, hogy van némi underclass kötöttsége. Nem tudom, mennyi az aktív depresszió, de ez egyetemváros, így eleve van egy jelentős réteg, amely nem a helyi nyelvjárást beszéli, és amely erős mintaként hat. Ebből a szempontból tehát eleve „rosszabb” helyzetben van, mint Hódmezővásárhely (ahol csak a kisebb vonzáskörzetű mezőgazdasági kar van).
Ami számomra meglepő, és némileg Sándor Klára igazát támasztja alá, hogy Bálint Sándor még a „legszögedibb szögedi” volt, most pedig még a szegediek is /szëged/-nek ejtik a város nevét, és a /szöged/ alakot már [szinte] gúnynévnek érzik.
* Személyes tanúságot arról tudok tenni, hogy a Sándor Klára jelezte hozzáállás másutt is létezik. Anyám pl. az én esetemben igyekezett elkerülni azt, hogy magyarul a palóc nyelvjárásban szocializálódjak.
Ui. A Kiss Jenő szerkesztette Magyar dialektológia Szabó József nyomán még úgy vélekedik, hogy „Hódmezővásárhely, Makó, Szeged, valamint e városokkal szomszédos községek regionális köznyelvi nyelvhasználatára erős fokú labiális ö-zés jellemző (például: embörök, gyerökök, lösztök, mömtök, szögényök, vöszitök…)”. Nem is ezért hoztam ezt, mert a fentiekkel egyezően ez nem cáfolja azt, hogy íszegeden ez erősebben kopik, mint másutt, hanem az alábbi bevezetéséül: „Előfordulhat azonban, hogy bizonyos szóalaktani különbségek háromosztatúak. Ilyen Szegeden és környékén a mék, mén (nyelvjárási), mögyök, mögy (regionális köznyelvi) és mëgyëk ~ megyek (köznyelvi) forma”. Vagyis egyrészt paradox módon még az is előfordulhat, hogy az ö-ző alak valójában nem is helyi szegedi nyelvjárási forma, hanem szinte ugyanolyan „külső” norma, mint az azt felváltó e-ző. Másrészt az is lehet, hogy Sándor Klára ennek a regionális köznyelvnek e sorsáról beszélt, és nem a piacon a szegediek által egymás közt használt nyelvváltozatról. Persze az is kopik… |