Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2014-11-02 16:17:52 530

abszolút átérzem mit érzel, ez a vers meg olyan, hogy el se merem olvasni, ha nem akarok bőgni,

annyira benne van minden.

Előzmény:
solemare Creative Commons License 2014-11-02 06:59:20 527

Nagyon hiányoznak. Már tudok róluk többes számban beszélni. 2 éve csak anyu tölti  be a tudatomat, de az utóbbi időben már tudok újra apura is gondolni. Ő is csak 52 éves volt. Ez a 2 év felőrölt. Az egészségem megroggyant. Attól félek nem fog menni egyedül. De akkor mi lesz a gyerekkel?

Ne haragudjatok, hát ezért sem írtam eddig.

Nem akarok nyavalyogni, anyu sem akarná.

Elküldöm nektek azt a verset, az egyetlent amit ezen a napon elolvasok.

Vigyázzatok magatokra.

 

 

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd




Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!