Igen úgy kell értelmezni. De tovább is bírhatod és nem szaporább, ha gyakorolni fogod a lassú kilégzést, meg a belégzést is. De a kilégzés általában sokkal hosszabb ideig tartson. Ebben nagyon sokat segíthet a hang, amit egyenletesen adsz ki és így a levegő is teljesen egyenletesen fog kimenni lassan. Minél magasabb hang, annál lassabban fog kimenni (mert kisebb résen fognak rezegni a hangszálak) - és annál nagyobb lesz a tüdőben a nyomás, ami nagyban elősegíti az oxigén-széndioxid cserét. Hang nélkül sokkal nehezebb ezt gyakorolni. Nem kell erős hang, alig hallható is megteszi, ahol tudod - ez megy simán emberek között is, olyan genge hangot kell csak ereszteni. Fokozatosan napról napra emelkedhet a teljesítményed, annak függvényében, hogy mennyit fogsz gyakorolni. Én rengeteget csináltam, naponta 2-5 órát is gyakoroltam ezt, szinte bárhol bármikor lehet. Kezd úgy, hogy először teleszívod a lenti részt, tehát mintha kinyomnád a gyomrod (válóságban a rekeszizommal), aztán a mellkasodat is tedd tele levegővel lassan - mondjuk 4-5 mp alatt, majd magas nagyon gyenge hang kiséretében fújd kifelé lassan a levegőt, ameddig megy. Mondjuk 7-8 mp, vagy ha egyből megy tovább is, akkor csak rajta. MAjd aztán egy kicsit ne fújj és ne is vegyél be levegőt. Majd aztán megint szívd tele magad, de most már próbálj 1-2 mp-vel tovább, lassabban szívni be. Majd kifelé, de most ezt is próbáld lassabban, hosszabban -meglátod menni fog. Harmadszorra megint növelheted az időt ki is be is. Ha már nem megy lassabban, akkor azt a ritmust tartani fogod tudni huzamosabb ideig is. Tedd meg azt. Másnap az a maximum már lehet hosszabb lesz, egy hét múlva még hosszabb. Így hónapok alatt eljuthastsz simán olyan szintre, hogy elég lesz egyetlen ki/belégzés 80-90 mp alatt - és ezt tartani fogod tudni akár 1 órán át is. Ha ez meg lesz, akkor minden elismerésem. De nem kell idáig fokozni, ha már eljutsz az 45-50 másodpercig, az már nagyon klassz - akkor már csak egy embernek lélegzel.
Nekem is a 40 méter simán megy, de ha odafigyelek, akkor hamar be tudom állítani, hogy elolvasom 50 méter felettről is. Néha sikerül 60 méter távolról is, de ahhoz jó fényviszonyok kellenek és pár mp gyakorlás bizonyos mozdulatokkal.
Nemcsak hogy drága, de lefaragtak a szaruhártyád vastagságából, minden D-re kb 10 mikron esik, tehát ha 5D volt, akkor 50 mikront is lefaragtak, ami már csaknem 10%. Ez meg később visszaüthet. A másik dolog meg az, hogy a szem többi részén nem változott semmi, az maradt olyan rossz állapotban, ahogy volt.
A szaruhártya kb 67%-ban végzi a fénytörést, a szemlencse csak a maradék 33%-ot töri utána. Tehát nagyon fontos, hogy valahogy tudjál hatni a szaruhártyádra is, mert annak egyenetlenségei nagyban befolyásolják a látást. Mint mindenre a testben, erre is hat a gravitáció. Nem mindegy tehát milyen helyzetben vannak a szemek a nap, a hetek, hónapok, évek folyamán. Annak ellenére, hogy a szaruhártya (a szemlencse is) kemény, mint a köröm - az idő folyamán deformálódik és ebben nagy szerepe van a gravitációnak is. A nap folyamán úgy deformálódik, hogy a fenti rész (az egész test is, nemcsak a szem) laposabb lesz és az alsó meg domborúbb - mindkét szemben. Ha balra hajtod a fejed, akkor a bal szem fül felőli része lesz laposabb és az orr felőli meg domborúbb, a jobb szemnél meg pont fordítva - az orr felőli lesz laposabb és a fül felőli meg domborúbb. Ha meg a fejed teteje lesz legalul, akkor meg mindkét szem száj fenti része lesz laposabb és a homlok felőli meg domborúbb - tehát pont fordítva, mint mikor normálisan állsz.
Ezen kívül még van két eset, amikor szimmetrikusan hat a gravitáció és gyakorlatilag nincs aszimmetrikus torzulás. Ez meg az, mikor pont felfelé nézünk, vagy amikor pont lefelé. Tehát mikor a pupilla közepe és a látógödör közepe közötti egyenes pontosan függőleges. Az egyik helyzetben a pupilla van lent (ez a közellátást javítja), a másikban meg fent (ez a távollátás javitja - hogy miért, azt valahol lent irogattam). Ezt a két helyzetet nevezem én nullpontnak - ebben a helyzetben igyekszem tartani (vagy a lehető legközelebb minden irányból) lehető legtöbbet a szemeket (alváskor, éjjel, vonatban, gurgulázáskor, gyalogláskor, TV nézés közben stb - bárhol ahol az eszembe jut, elég pár mp is de gyakran, lehetőleg mikrorezgésekkel tarkítva. Na s ebben a helyzetben gyakorlom az olvasást is a nempislogásal hétvégeken. Eddig elhiszed ezeket a dolgokat, hogy ez igaz lehet? Mert ha nem, akkor valahogy meg kell erről győződnöd. Rávezethetlek, csak kérdezz, ha valami nem megy.......... |