Igazából, ha az akadémiai helyesírást megváltoztatnák, akkor abba az irányba kellene (már bázisdemokratikus alapon) elmozdulni, hogy a külön- és egybeírt alak is egyaránt elfogadott legyen. Itt nincs ugyanis olyan intuitív mozzanat, amely a nyelvhasználók egész közössége számára nyilvánvalóvá tenné, hogy egybe vagy külön kell-e írni. Ha tehát a „széles sávú” esetén az egybeírás lenne a kodifikált, akkor ezzel nem megoldanánk a problémát, pusztán áttoltuk volna a dolgot, hogy mások szívjanak.
Többek közt én is, mert a magam részéről semmi okát nem látom az egybeírásnak. Az angol helyesírásra nem lehetünk tekintettel a magyar helyesírásnál, annál is inkább, mert szerintem ott nagyobb katyvasz van e téren mint nálunk. (Pontosabban éppen az a megengedő állapot van, amelyet fent elérni utaltam.)
Másrészt az angol Wikipedia-cikk is úgy magyarázza, mi ez, hogy „broadband is wide bandwidth data transmission”. Azaz nem ’gyors’-nak nevezi, hanem ’széles sávszélességű’-nek. Vagyis nem áll meg a szabályzat 107. b) pontja szerinti teszt, amely az egybeírást indokolná.
Én úgy látom, hogy legtöbbször az ilyen egybeírási szándék mögött az van, hogy a szakkifejezéseket akarják megjelölni vele. De ez megint nem egy olyan objektív mérce, amelyre a helyesírás újrakodifikációját alapozni lehetne.
Ui. Amúgy szerintem ilyen preskriptív szemléletű népességgel, mint amilyennek a magyarországi tűnik, nem vezetne sikerre az angolszász liberális helyesírási konvenció sem: azaz minél kevesebbet szabályozzunk, és ezen belül mindenki írjon úgy, ahogy neki tetszik. Az ugyanis nagyon beépültnek látszik lenni a köztudatba, hogy a helyesírás csoportbélyeg, amely igen alkalmas a csoportok közti határok világos megjelölésére. Így biztos lenne olyan csapat, amelyik úgy vélné, a magyar (szak)szókincs valamely része felett „irányítási joga” van, és ott de facto részletszabályokat alakítana ki. Ezek persze a többi nyelvhasználónak nehéz lenne megtudnia és követnie, viszont velük szemben is érvényesülne az ezzel kapcsolatos megítélés („már a helyesírásán látszik, hogy nem ért hozzá”). Ehhez képest összességében demokratikusabb, ha ezek a szabályok mindenki számára nyilvánvalóak lehetnek azáltal, hogy egy, központi forrásból származnak.
Vagyis valamiféle egyensúlyt kellene találni a tervutasításos és az anarchikus helyesírás közt, mert egyik sem optimális megoldás. Viszont a magam részéről nem látom ezt az optimumpontot, éppen ezért nem is szoktam kárhoztatni a jelenlegi helyesírás, ugyanis nem tudnék jobban ajánlani helyette, csak egy másik (pontenciálisan) rosszat. |