Kedves "Kék nyúl" és a Többiek!
Minden topicot olvasok, de ritkán van erőm - kedvem írni. De mindenkiért szorítok, mindenkiivel együttérzek. Ki, ha nem mink egymásért...
Ma egy hete helyeztük Bátyámat örök nyugalomra az Ő szeretett Börzsönyében. Ez nem az utolsó kívánsága volt, hanem fiatal kora óta ezt mondta...
Ha emlékeztek rám, 14 hónap alatt 4 családtagom hagyott itt minket. A Bátyám Szenteste... Több ok miatt csak most tudtuk teljesíteni kívánságát. Két hete állította fel az iparművész és az egyik legjobb barátja-kollégája az emlékművet a szemem láttára, rá egy hétre a temetés. Szerintetek???
Ja, nem mellesleg, én mondtam a "toron" a búcsúztatót. Más nem vállalta. De egyáltalán nem bánom, kaptam hozzá erőt Odaföntről...
De egyáltalán nem én számítok. Csak közel 2 éve azt hallom, "hogy légy erős, tartsd össze a családot, te neked ki kell bírni." Hát nem! Már nem is akarok mindent kibírni. Két számításba jövő családtagom ( az özvegy nővérem és a bátyám nagyobbik fia) távol él, mindent én szerveztem (a barátok segítettek).
Most érzem úgy, hogy nincs tovább. Eddig minden tragédia után a munkába menekültem, de most (szégyenlem leírni), már ez sem megy. Igaz, a munkakörömben is voltak átszervezések, kevesebbet lehetek együtt a régi, igazi kollégáimmal, akik között picit tudtam felejteni.
Felhívnak, írnak sokan, de arra igazán senki nem kíváncsi, ÉN hogy vagyok, mit érzek. Nagyon önző vagyok így két év után? Azt tudnotok kell, hogy sem társam, sem gyerekem.
Ne haragudjatok, hogy mindezt Rátok zúdítottam, hiszen itt mindenkinek megvan a maga keresztje.
De ha "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Huszonéves korom óta ez az egyik legkedvesebb versem. Akkor még nem tudtam, miért.
Megpróbálok feltenni egypár képet, de előtte ezt elküldöm, mert pár napja így szállt el az üzenetem.
Köszönöm, akinek volt türelme elolvasni! |