> Ennek az eltérésnek bizonyára az az oka, hogy a metsz esetében a szóvégi sz a szótő része, a hallatszik típusú igék töve viszont éppen úgy t-re végződik, mint a met ige
A metsz nem különbözik a hallatszik „típustól”. Mindkettő esetében az –sz tő része, ugyanakkor mindegyikük esetén az –sz képző, és van (volt) ilyen képző nélküli igető is. Az esetükben az –sz-es és a máig megmaradt –sz nélküli formák jelentése (felcserélhetősége) tér el. Erről l. később.
> Ezek szerint a metsz ige felszólító mód képzése szempontjából a játszik igével áll konjugációs rokonságban, és ekként eltérő a hallatszik látszik, tetszik igékhez képest
Aranynál ezt olvashatjuk A walesi bárdokban: „Ez íge hallatik”. Tehát a hallatszik ige mellett még a XIX. sz.-ban is használható volt a szinonim hallatik. A hallassék típusú alakok ehhez tartoznak, nem a hallatszik igéhez (amelyből a hallatsszék jön). A tetszik mellett is kimutatható a nyelvtörténetben a tetik. A tessék ez utóbbihoz tartozik, míg a tetszik igéhez a tetsszék.
Egyedül a látszik-hoz nem találtam a rövidebb *látik igére adatot, de ezt ennek ellenére akár feltételezhetjük is, mert a tör : törik igepár mutatja, hogy a régiségben maga az ikes ragozás minden képző nélkül adhatott passzív jelentést. Így az aktív lát ige mellé is elképzelhető lenne a *látik ’látszik’ paradigma.
Tehát volt a régiségben a –sz gyakorító képző, de ez idővel elvesztette a produktivitását, és ezzel párhuzamosan a gyakorító jelentését is. Így a met és a metsz azonos jelentésűvé váltak (a metsz régi gyakorító értelmének pótlására meg is jelent a metél), ugyanígy a tetik és a tetszik, a hallatik és a hallatszik stb. A nyelv hajlamos az ilyen párhuzamosságokat kiküszöbölni, ami ez esetben a régebbi, rövidebb alakok kiavulását jelentette. Legtovább a felszólító módú alakok maradtak meg, de az kikopott eredeti tövük miatt ezek már úgy tűnnek, mintha a hosszabb, –sz-es tövek valamilyen alakjai lennének. Mivel több ilyen igepár volt, ez egyfajta „nyomást” jelentett arra, hogy a –tsz tövek fogadják be a paradigmájukba az –ss-es felszólító módú alakokat. (Ha tényleg nem volt *látik igeforma, akkor a lássék esetén ez történt.)
Ezzel együtt az eredeti, „reguláris” –tssz-es felszólító módú alakok mindig is megvoltak, használhatók voltak. |