Ugyanaz a mű a stájerek havasi gazdálkodáshoz kapcsolódó szokásairól:
Nagy gondot fordítanak a hegyi vidékeken a havasi gazdaságra, s minden, a mi erről a felső-ausztriai alpesi gazdálkodásra nézve mondva volt, Stiriára is áll. A felső Enns-völgyben az a tej, melyet a föl- és lehajtás napján fejnek, a szegényeké („Fötlmilch”), ez szerencsét hoz a pásztornőnek (Schwoagrin). Gyönyörű látványt nyújt a Salzkammergutban, melynek havasi kunyhóit különös tisztaság tűnteti ki, a csinos „pásztornők” átkelése a Grundel-tavon, mikor őszszel szombatnapokon lejönnek a hegyi tanyákról, hogy készítményeiket (vajat mit) az úrnak elvigyék s rákövetkező nap a helybeli isteni tiszteletben részt vegyenek; a visszamenetel vasárnap délután történik fiatal izmos sihéderektől hajtott taligákon („Plätten”). A havasról lejövetel, ha nem esett valami szerencsétlenség, mindig ünnepélyesen megy végbe. Sok „pásztornő” ilyenkor útközben vargányával, vagy holmi tésztafélével („Rumpelnudeln”) kedveskedik szembejövő ismerőseinek. Sokszor ott van valami bolondos kópé is, ki a sertésnyájat tereli s azért „Sautreiber” a neve; képe be van feketítve, ruházata néha galyakkal s más effélével tele tűzdelve, s a kályhakorommal, melyet zacskóban hord az oldalán, bemászkol mindenkit, a kit elől-utól talál. Sajátságos szokás az is, hogy, ha nyár idején meghalt valaki a havasi birtokos családjából, a „kolompos” tehénnek hazamenet gyász jeléül fekete fátyol van a homlokán.
Ha a jószág lenn van a havasról s istállóra fogták, a havasi gazda kötelessége gondoskodni a hosszú télen át szükséges „alom”-ról: nehéz és veszedelmes munka az „ágazás” (Grasschnatten). „Mászóvas”-as lábukon, mint az evet, könnyen és gyorsan kúsznak a virgoncz legények a sudár fenyők tetejébe s levagdalják az alkalmas galyakat, melyeket aztán taligákra rakva haza szállítanak, hol használatukig kazlakban állanak. E fáradalmas napi munka vége az „ágazó-áldomás”. |
