bbéig Turkish-sel.
Oslo-Isztambul-Kigali-Entebbe, én Entebbéig mentem, de előbb szállt le a járat Kigaliban, ott 1 óra várakozás, részleges utascsere, aztán tovább Entebbébe, onnan meg váltószemélyzettel ment vissza a gép Isztambulba.
A Turkish, akárcsak korábban, nagyon jó volt, az IFE klassz, a kaja szintúgy, és még a gép sem volt nagyon megtömve. Az OSL-IST járaton egy A321-es volt, csurig tömve.
Kigaliból magából nem sokat láttam, de pár nap múlva az is meglesz, akkor nem technikai leszállásként, hanem úticélként.
Entebbe: háát, vegyes. Kicsit szakadt, de nem olyan durván. Borzasztóan 80-as évek feelingje van, de úgy is van hagyva.
Mindenféle sajtpapírokat kell töltögetni, előbb a közegészségügyiseknek, aztán az immigration-nek. Az immigration officer amúgy normálisan és segítőkészen tette a dolgát, nem szarakodott semmin. Meglepő volt mondjuk, hogy itt is ugyanúgy ujjlenyomatoznak már, mint az USA repterein belépéskor.
Entebbéből a Kampalába tartó út kb 40 kilométer, bátor szívűeknek ajánlott, én örültem hogy nem nekem kell vezetnem, tele hatalmas kátyúkkal, de persze a sofőr tépett ezerrel. Ja, amúgy gyorsforgalmi, de éjszaka is csomó kivilágítatlan motoros, meg az úton átbóklászó öngyilkosjelölt.
Entebbében kifelé menet ért a nagyon hideg zuhany, ugyanis Nairobiba az Air Ugandára volt jegyem. Hónapokkal ezelőtt lefoglalva. Kimegyek, keresem a check-in-t, sehol. Kérdezem az emberkéket, mire nagy csodálkozva mondják, hogy jaaaa, hát az Air Uganda már jó néhány hete beszüntetett minden tevékenységet.
Na, ott kezdtem el leizzadni megint minden, borulni látva a további terveket.
Végül mázlimra, ha ez mázli, kiderült, hogy épp ma este van járata a Kenya Airways-nek is Nairobiba, és még jegyet is tudtak adni rá. Potom 244 dollár volt az egész játék. |
