Keresés

Szerintem közel negyven évesen nyugodtan eldobhatod a középiskolában elszenvedett dolgokat és koncentrálhatnál a jövőre. Annyi minden nyomasztja az embert élete során. Mindenkinek megvan a maga nyűge. Kinek a külseje, kinek az anyagi helyzete, kinek a szexuális hovatartozása. A megoldás minden esetben az, hogy olyan emberekkel kell körülvenned magad ahol mindez nem számít. Találni kell valami olyan célt ami magasabb mint az ego és az egoval együtt az önértékelési gondok is háttérbe helyeződnek. Ha az ember a helyes irányba helyezi az életpályáját akkor előbb utóbb bekövetkeznek azok a dolgok amit szeretne. Pont akkor amikor már nem is az a fő cél, hogy megtalálja azt.  Azt gondolom ezzel a módszerrel mindenki élhetőbb életet élhetne.

              Kedves kanga !

     Önbizalomhiányom mindig is volt, talán azért mert gyerekoromban alacsony és vézna voltam és kevesebbnek néztem ki a koromnál (ezek a paraméterek nagyjából most is igazak rám, de már nem tulajdonítok akkora jelentőséget nekik). A középiskolában  nem voltak barátaim és úgy éreztem hogy átnéznek rajtam. Később egy ideig egyáltalán nem volt társaságom, barátom is csak egy, de ő mozgássérült volt, így természetesen nem tudtam elmenni vele sehova, a problémáimmal pedig nem akartam terhelni. Később lett társaságom, de az önbizalomhiányt továbbra is "görgettem magam előtt. Azt hogy mi a nem szerethető bennem nehezen tudnám megfogalmazni, mások szerint egy kedves, jólelkű és néha humoros ember vagyok. Tudom hogy ezt a szorongást leginkább magamnak köszönhetem és a megoldás egy normális párkapcsolat lenne, de nagyon nehezen megy az ismerkedés. Azt szokták mondani hogy az ilyen problémák gyökere gyerekkorban keresendő. a szüleimmel általában jó volt és most is jó a kapcsolatom de vannak amiit nem tudtam v. nem akartam megbeszélni velük (ebben én is hibás vagyok). A probléma okát inkább a fentebb leírt középiskolai dolgokban látom. Lehet hogy a levelem egy kicsit zavaros volt, de most nagyjából ennyit tudok mondani.