|
|
|
|
 |
hami77
2014-07-14 15:19:00
|
13438
|
de hiába kezded el sorolni a belga játékosokat, mert Hazard gyenge volt az egész VB-n, Mertens/Mirallas sokra nem ment szélen szélsőhátvéd segítség nélkül, a csatárposzton meg gyengék voltak. mindezen felül a belgák csoportja volt talán a legkönnyebb, és ott is igen gyenge meccsekkel győzték le mind a három ellenfelüket. a Kolumbiaiak játékában sokkal több tudatosság volt, pechjükre a brazilok ellen Pekerman az addig szinte tökéletesen szűrő Aguilar helyett Guarint kezdette, és ezzel erősen meggyengítette a középpályás védekezésüket. Ennek ellenére a végén majdnem kiegyenlítettek (illetve gyakorlatilag igen, csak a bíró nem adta meg). a belgák meg úgy estek ki, hogy kaptak egy gólt egy megpattanó beadás után a meccs elején, és nagyjából semmire nem mentek utána 80 percig. |
|
A hozzászólás:
 |
__Feyd
2014-07-14 15:08:14
|
13432
|
Most ez olyan, hogy én is elkezdem sorolni a belga játékosokat egymás után, vagy bedobom, a na, de ki védekezett jobban játékot, és játsszuk a kinek erősebb az apukája játékot. A tények viszont azt mutatták, hogy mindkét csapat pont ugyanolyan határozottan ment az első igazán számottevő ellenfélig, aki ellen aztán nem megalázóan, de simán kiszállt a játékból. Ráadásul a belgák - mint kiderült - egy számottevően erősebb ellenfél ellen búcsúztak. |
|
Előzmény:
 |
hami77
2014-07-14 15:01:14
|
13429
|
meg egy Cuadrado-n többek között. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|