|
|
 |
Törölt nick
2014-07-05 23:03:31
|
7276
|
Köszönöm a figyelmeztetést, nem gondoltam, hogy baj lehet belőle! Szerencsésen túl van a "nasin", de olyan lelkesen ette, én meg megörültem, hogy végre valami, amiből nem csak pár falatot kap be. Akkor erre figyelni fogok a jövőben. Érdekes, hogy a málnához hozzá se nyúl, a szedret viszont elvette.
Amikor hirtelen felindulásból megvettem, akkor csak tűzoltó jelleggel kutattam a neten, hogy egyátalán mit eszik, hogyan kell tartani. A származását nem olvastam, csak feltűnt ez a mindent szárítva dolog, meg olvastam, hogy a nyúltáp nem jó neki, hanem magasabb rosttartalmú kell. Szóval van még mit tanulnom, ezért is köszönöm a segítségeteket!
Amúgy van egy olyan érzésem, hogy nem lesz olyan egyszerű a dolog, egészen felbátorodott, először csak le-le ugrált a kanapéról, aztán irány a nappali. Tegnap éjjel már megadtam magam, mondom próbáljuk ki, hagyom futkozni. Nagyon élvezte, én nem különben. Erre ma irány be a folyosó, szoba, ágy! Mondjuk nem tudtam rá haragudni, felkaptam az ölembe és megszeretgettem:) Majd lezárom inkább a folyosót. Szerencsére a nappaliban nincs veszélyforrás, megrágni meg nem igazán akar a papíron kívül mást. Olvastam, mikre képesek rágcsálás ügyileg, remélem, erre nem kap rá! Azért minden elismerésem, ennyi csini nem lehet egyszerű, bele se tudok képzelni a helyzetbe:) De nagyon szépek az állataid, lászik, gondos gazdájuk van. Azért is gondoltam, hogy tenyészted őket, mert minden színből van, és nagyon szépek. |
|
A hozzászólás:
 |
Böszőke
2014-07-05 12:18:03
|
7273
|
A magvas pékárut nagyon gyorsan felejtsétek el,minden kenyér,tészta félét,főleg ami élesztős,ami megdagadhat a pocijába!Isten mentsen meg egy felpuffadt ,kínkeserves fájdalmak között kimúló csintől!Adhatsz neki nyers gyümölcsöt,de keveset,nagyon módjával,odafigyelve,nehogy baj legyen belőle.Nálam is esznek,de nem naponta,s nem sokat,javaslom a magokat mindig vedd ki,ha meggy,cseresznye kerül a kezébe.(hülyeség,de az enyém is evett már teljeskiőrlésű kenyérszélét,mert azt ettem,de zöldbabot is a levesemből,sőt a savanyú káposztát kifejezetten szerit egyikük,a cseresznyeparadicsom pedig valóságos kedvenc,de soha, senkinek nem javasolnám,hogy adjon nekik)

Nagyon óvatosnak kell lenned,mert azzal együtt,hogy megeszik a radiátorról ,stb a zománcot,nagyon érzékeny az emésztésük,könnyen megvan a baj,akkor inkább jobb elkerülni.Ha utána olvastál,tudod,hogy milyen száraz,szinte semmire sem jó kórókat ettek eredeti helyükön.
Egy életre tanuld meg,hogy soha nem tudsz elég elővigyázatosnak lenni egy csin mellet,kész katasztrófa,s leginkább önmagára veszélyes! |
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2014-07-04 23:31:03
|
7271
|
Köszönöm a sok segítő tanácsot!
Meggy ágat vágtunk neki, a ceruza adta az ötletet, egyszerűen nem adta vissza:) Amit nagyon szeret, az a szárított magvas pékárú. Igyekszek szárítani neki, amit lehet, csalánt, zöldséget, ságarépát, esetleg majd szilvát, almát. Az most tényleg fontos, hogy ezeket szárítva kapja? Esetleg hasmenése lesz a nyers zöldségektől, gyümölcstől?
Bizony én már most is nagyon megszerettem, mert nagyon kommunikatív, vagy hogy fejezzem ki. Van sokféle kisállatunk, de egyikhez sem lehet mérni. A gyerekeket is leköti, mert aktívan tesz-vesz, szinte incselkedik velük, és hát kézbe venni a puha bundájával, bozontos farkával meg a nagy fülecskéivel, levesz mindenkit a lábáról. Voltak ma vendégeink, mikor kérdem, kivegyem, jajj, nehogy! Hát csak kivettem, hogy simogassák meg, abba se akarták hagyni:) Szerintem amíg valaki nem tapasztalta közelről, milyen kedves kis állatok, addig csak elmegy mellettük, mint én is ezerszer a kereskedésben. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|