Keresés

Egyébként a német wikin elég sok újabb infó van fönn erről a Siegfriedről szintén alapvetően Hausmanntól, aki szemlátomást a genealógiai kutakodásai során elég sok újabb eredményre tett szert.

Röviden: 1035-ben II. Konrádnak a karintiai herceg fölkelését leverő hadjáratában, a császár kíséretében vett részt a harcokban. Majd beházasodott a Sieghardingok arisztokrata családjába, miáltal szép örökségre tett szert felesége révén Tirolban és Karintiában. Ezt követően is szépen gyarapította a birtokait birodalomszerte, és nincs nyoma annak, hogy kegyvesztetté vált volna. 1064-ben a mainzi érsekkel szentföldi zarándoklatra indult, és a visszaúton, Bulgáriában érte a halál a következő évben.

Mindeközben "magyar őrgróf" lett volna, bár a történészek körében megoszlanak a vélekedések, hogy vajon elvesztette-e ezt a rangot, vagy esetleg haláláig megtartotta volna. Csupa kérdőjel ez az ügy is nekem.

III. Henrik vonatkozó okleveleinek tartalmi ismertetője:

133. 1045. március 7. Neuburg – III. Henrik 150 telket adományoz Siegfried „őrgrófnak” a Morva-Lajta-Fischa közti területen.

136. 1045. jún. 3. Perschling – Henrik Reginoldnak adományozza Reisenberg felét és 10 „királyi telket” (Königshufe) a Fischa és a Lajta közt.

137. 1045. jún. 3. Perschling – Henrik a Niederaltaichi kolostornak adományoz 10 „királyi telket” a Zaya folyócskánál a Siegfried „őrgrófnak” adományozott terület mellett.

141. 1045. júl. 15. Aachen – Henrik Siegfried „őrgrófnak” adományoz 15 majorságot a Dunánál Gebhard eichstätti püspök birtoka mellett, továbbá 30 „királyi telket” a magyar út (Ungarnstrasse) irányába, húsz majorságot a Morvánál a Stillfriedhez legközelebb fekvő falutól kezdve, továbbá száz „királyi telket” a magyar út irányába és azon falu határától 100 „királyi telket” a Morva, Zaya és Sulzbach között, melyek királyi meghatalmazott (Königsbote) útján kiutalandók.

„I. téma: Az 1031-ben Magyarországgal szemben elveszített, az Osztrák őrgrófság keleti részén lévő határterületek visszanyerését követően III. Henrik király egy külön határgrófságot létesített 1043-ban ezen a területsávon. A kortárs tudósító forrásokban és oklevelekben nem maradt meg ennek a tulajdon neve; ezért aztán az irodalomban 1864-óta „Neumark”-ként jelölik, noha az „Ungarnmark” találóbb volna. Az általános vélekedés szerint 1043 végén a Babenberg Liutpold, Adalbert osztrák őrgróf egyik fia, lett megbízva ennek a föl- és kiépítendő grófságnak a vezetésével. Azonban ő nem sokkal ezután elhunyt ugyanezen év december 9-én. Új őrgrófként az 1045-ös év néhány oklevelében egy Siegfried(*1) tűnik föl, aki a királytól terjedelmes birtokot kapott őr/grófságában, s ezzel minden látszat szerint hatalmi bázisra tett szert. Róla magáról egyébként, miként az irodalom véli, nincsen további hír, sem oklevelekben sem elbeszélő forrásokban, még egy nekrológban sem, vagy másutt. Általánosságban ezért aztán az ember azon a nézeten van, hogy Siegfried nem sokkal 1045 után meghalt, vagy a Magyarország elleni harcban elesett. Mindenesetre legkésőbb 1051-re halott volt, vagy legalábbis többé már nem őrgróf. Mivel ez a rövidéletű őrgrófság, továbbá a Siegfriednek adományozott terjedelmes birtok részei, ugyancsak az erre vonatkozó királyi oklevelek végül a Babenbergekhez jutottak – egy 1063-as oklevél és mindkét diploma hátlapjára írt megjegyzések erre világos bizonyítékok(*2) –, ezen őrgrófság eredete és sorsa a homályban maradt, ez lényegi problémát jelent az Ausztria létrejöttével a 18. század eleje óta foglalkozó történelemkutatás számára, s olyan a csekély forrásbázistól függő sejtésekre és állításokra csábított, melyek sokszor egymásnak ellentmondanak, és gyakran túlságosan merészek is.”

Friedrich Hausmann: Siegfried, Markgraf der „Ungarnmark” und die Anfänge der Spanheimer in Kärnten und im Rheinland, In: Jahrbuch für Landeskunde von Niederösterreich. NF. 43. kötet, 1977, 115-116. o.