Roman Deutinger: Das Privilegium minus, Otto von Freising und der Verfassungswandel
(A Privilegium minus, Freisingi Ottó és az alkotmányos fordulat)
III
Freisingi Ottó Gesta Friderici-beli tudósítása értelmében Oroszlán Henrik vissza adta a császárnak „az Osztrák őrgrófságot azokkal a grófságokkal együtt, melyek ősi időktől fogva hozzá tartoznak.” Majd ehhez hozzáteszi még: „ugyanezt az őrgrófságot a nevezett grófságokkal együtt, melyeket a háromnak neveznek” hercegség rangjára emelte és Jasomirgott Henriknek adományozta tovább.
Az osztrák történetírás klasszikus kérdéseihez tartozik, hogy mi is értendő ez alatt a három grófság alatt, s a 16. század óta újabb és újabb föloldási javaslatokat bontanak ki, ám még sincs egy sem napjainkig mely általános elfogadottságot nyert volna. Ez mindenekelőtt amiatt van, mert a Gesta Friderici az egyedüli középkori forrás, amely explicit említi a három grófságot, így a passzus megértéséhez nem vehetünk egyszerűen párhuzamos forrást precedensként, hanem logikai levezetésekhez kell folyamodnunk más lényegesen összetettebb forrásadatok bevonásával. Ezek a levezetések viszont alapvetően azon állnak, hogy egyesek miképpen képzelik el az érett középkori osztrák alkotmányos viszonyokat. Így tehát gyakorlatilag lehetetlen bebizonyítani, hogy egyes, a három grófságra vonatkozó tézisek igazak, vagy hamisak-e. Csak arra lehet rámutatni, hogy ezek a tézisek jobban vagy kevésbé illeszkednek a központi forrásul szolgáló Privilegium minus és a Gesta Friderici szó szerinti szövegéhez, illetve ahhoz, amit a középkori Ausztria uralmi tagolódásáról egyébként tudunk (vagy tudni vélünk).
Lehetne írni egy értekezést a témába vágó különféle kinyilvánított nézetekről, és itt különösen érdekes volna ezeket a téziseket a nagyobb alkotmánytörténeti elméletekkel a háttérben elhelyezni, ahonnét – többnyire inkább öntudatlanul – előtűnnek. E helyen azonban inkább arra szorítkoznék, hogy ezeket a téziseket néhány tartalmi csoportba foglaljam össze – remélhetőleg anélkül, hogy túlságosan nagy hatalommal ruháznám föl őket.*(44) Alapvetően különbség tehető azok közt a kutatók közt, akik történelmi valóságot visszatükröző tényként fogadják el Freisingi Ottó közlését a három grófságról, és azok közt akik pedig kereken elutasítanak mindenféle valóságra vonatkoztatást. Nem mintha Ottó szándékosan hamisítana, sokkal inkább mivel a rendelkezésére álló dokumentumokat félreértelmezte, így olyan grófságokat talált melyek soha nem is léteztek. Mégpedig hármat, mivel a dokumentumai ezt a számot sugallták neki.*(45) Nehezen cáfolható ez a nézet, de mégsem fér össze a tudásunkkal, amit Ottó történetírói módszereiről ismerünk.
Kiindulópontként elfogadandó, hogy a három grófságot, noha másutt direkt módon nem jegyezték föl, nem Freisingi Ottó találta ki. Kettős problémával küzd az ember, ha azonosítani akarja őket: hisz nem csak a grófságok elhelyezkedése meghatározandó, hanem ezeknek a tulajdonképpeni tényleges tartalma is. Az érett középkor alatt ráadásul egy alapvető fordulat is zajlott, amikor is a többé-kevésbé jól körülírt körzeteken belüli meglehetősen precízen definiált fejedelmi hatalom irányából a különböző jogok, köztük főként birtok és egyházi védnökségek, szétszórt konglomerátuma felé haladt a fejlődés*(46).
Az elhelyezkedés tekintetében egyaránt keresték őket az ősi Osztrák őrgrófság területén belül és kívül is. Az utóbbi értelmezésnek volt folyvást a legtöbb híve a történészek között, ám léteztek és léteznek újra meg újra különféle nézetek ezeknek a grófságoknak a lokalizálásáról, de egyik sem volt képes soha még időlegesen sem általános összhangra lelni. Túlságosan sokféle lehetőség van ugyanis, még akkor is, ha az ember bölcsen a birodalom délkeleti részére korlátozza magát. Talán a legközkeletűbb sokáig Karl Lechner 1926-os tézise volt, mely a három grófságon a Waldviertelben lévő Poigent, Raabst és Pernegget értette. Ezek ténylegesen valamikor a 12. század derekán kerültek a Babenbergek birtokába, s még a későközépkor folyamán is bizonyos különállással bírtak a |
