|
|
 |
x.y. 87
2014-01-13 21:36:47
|
2111
|
Szia!
Már valószínűleg túl vagy rajta, mivel 9-ét írtál, de azért leírom az én tapasztalatom. Engem fél 9kor toltak a műtőbe, 9kor kezdték. 10 óra körül már kint is voltam. Egy pár centis vágást ejtettek a nyakamnál, ami szépen gyógyul. A vágást nem varrják, hanem kapcsozzák, amit másnap már ki is szednek, addigra a bőr már behegged egy kicsit, a belső szöveteket pedig a belső varrat tartja össze. 3 estét voltam bent, egyet a műtét előtt, egyet a műtét napján, és utána még egyet. Nekem nem kellett kötözésre járni, otthon a sebtapasz elég volt rá, az is csak néhány napig kellett. A műtét után én nem voltam rosszul, nem fájt. Mikor hazajöttem akkor kezdett érzékeny lenni a gégém mentén, de mikor mentem az eredményért, azt mondta a doki, hogy az az intubálástól van nem kell tartani tőle. Mára már el is múlt.
Azért nem dolgozhatok még, mert vendéglátásban kell az egészségügyi kiskönyv és azt kóros tüdőszűrővel nem adják ki.
Te hogy vagy aműtét óta? |
|
 |
lugos nagy ferenc
2014-01-07 14:47:34
|
2109
|
BUÉK minden Kedves Kommentelőnek !
A műtétet--nálam --altatásban végzik, a nyaknál lesz egy kb 4 cm s vágás, ami később szépen beforr, és alig lesz nyoma. Amikor elkezdik, este már kapsz gyógyszert, nyugtatót, vérnyomás csökkentőt.maga a beavatkozás Kb 2 óra , utánna kissé felpofoznak, kérdeznek valamit, ülve ! az ágyban, és a szádra teszik az oxigén maszkot, így a tiszta oxigént kapod. Engem reggel fél 8 kor toltak be, és 10-kor vittek vissza, délután 4-5 óra tájban elvették a maszkot, és 7-kor már ehettem egy keveset, főleg banánt 8azt érdemes vinni), és gyümölcslét. a 3.-k napon már haza is engedtek, hetente kellett kötözésre visszamennem és ami még fontos, kapsz 10 db véralvadás injekciót, azt saját magadnak kell beadni, nem nagy dolog...Semmi fájdalom, semmi rossz érzés (hányinger, szédülés) nem volt a műtét után. Az viszont igaz, hogy az ember mindig fél az ismeretlentől, így nagyobb lesz az adrenalin szintje.Utólag mondom, nem kell félni, és aztán ez lelkileg is könnyebb lesz.
Üdv ferenc |
|
A hozzászólás:
 |
HM67
2014-01-03 18:51:12
|
2108
|
Sziasztok!
Nyco igazad van amíg nincs tüneted addig ne foglalkozz vele főleg ha az orvos sem mond mást. Én nagyon köhögök és nagyok a csomok és sok van nem csak a tüdömben a szívem körül és a melkasomban. x.y.87. írnál kicsit bővebben a minta vételről?A minta vétel neked is műtét volt vagy csak hörgő tükrözés, mert már azon túl vagyok most a mellkasi nyirokcsomóból vesznek mintát, 9én megyek. Miért nem engedet az orvos dolgozni? Én igyekszem a korházat is szabadnappal és szabadsággal megoldani. Hogyan érezted magad a műtétét után meddig fájt vagy volt kellemetlen?
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|